Környezetünk

Napimádó varik születtek a Nyíregyházi Állatparkban

Ritka, kipusztulás szélén álló állatok, fehér-fekete varik születtek a Nyíregyházi Állatparkban, akik előszeretettel szeretnek napfürdőzni.

A Madagaszkár szigetén őshonos állatok egyedszáma napjainkban az orvvadászat és élőhelyeik erőteljes pusztítása miatt drasztikusan csökken, ezért is fontos, hogy zárt tartási körülmények között szaporítsák őket az állatkertek – olvasható az állatpark Facebook-oldalán megjelent bejegyzésben. 

A Nyíregyházi Állatpark tenyészegyedei két éve élnek együtt és az Európai fajmegőrzési program keretében érkeztek. A 16 éves anyaállat a lengyel wroclawi állatkertből, míg a 20 éves hím az észak-olaszországi Parco Natura Viva szafari parkból érkezett a faj koordinátorának ajánlásával és ez az első szaporulatuk.

A többi makifajtól eltérően, a vari saját maga építette fészekben, száznapnyi vemhesség után hozza világra fejletlen utódait, akiket nem a testén hordoz, hanem a szájában cipel, és egy védett fészekben vagy odúban neveli a kölyköket, ezért ez idáig nem lehetett megtekinteni őket.

„Most azonban, hogy az utódok 6 hetesek lettek, egyre többet tartózkodnak a kifutóban, és a látogatók is megcsodálhatják őket. A kis nőstény állatok még főként anyatejjel táplálkoznak, de már kóstolgatják az édes, lédús gyümölcsöket is” – olvasható az állatkerti bejegyzésben.

A fekete-fehér vari a legnagyobb makifaj. Különleges nevüket a bennszülöttek adták az állatoknak: napimádó szent állatnak, Vari candanasnak tartották őket, mivel előszeretettel sütkéreznek úgy, hogy arcukat a nap felé fordítják.

Forrás: Facebook/Nyíregyházi Állatpark