A tízéves már pizzát rendel telefonon, a tizenkét éves már sminkeli magát. A kisiskolás gyorsabban megtalálja a kérdésre interneten a választ, mint amennyi idő alatt a tanár elmondja. Külsőségeiben túl korán felnőttként viselkedik, miközben érzelmi érettsége nagyon is gyermeki.
A gyerekkort a megszűnés veszélye fenyegeti. Már az óvodást is örökké siettetjük. Reggel a leggyakrabban elhangzó mondat hogy siess, mert elkésünk. Már az ovisoknak is zenét tanítunk, sportolni visszük, olyan meséket olvasunk neki, amiből tanulhatnak. Tanulságos mesefilmeket néznek, csak éppen játszani nem hagyjuk őket.
(Fotó: illusztráció pexels.com)
Az iskolában aztán tovább hajszoljuk szemünk fényét. Minden délután különórára megy, a kerámia szakkörtől az úszáson át, a sakkig, ezerféle dolgot kipróbáltatunk, hátha megtetszik neki valami, s akkor majd abból kitűnő lesz, érmet nyer vagy rajzversenyt. Valamit, amitől majd több lesz, mint a a szülei, vagy a többi korabeli többi gyerek. Kihívásról kihívásig hajszoljuk őket, Mert a szülő dicsekedni akar.
S elfelejti, hogy a gyerek nem kis felnőtt, nem az életre készül, hanem él. Nem nyerni, teljesíteni, bizonyítani, csak játszani, élni akar.
