A gyermekkor, ha nem is predesztinálja teljes mértékben, de mindenképpen nagy hatással van arra, hogy milyen felnőtté válunk. Ezt tudván minden szülő arra törekszik, hogy gyermekének a lehető legjobbat, legtöbbet nyújtsa, bár a rengeteg nevelési elmélet közül sokszor nehéz kiválasztani, melyik is az optimális.
Tévedünk, ha azt hisszük, az optimizmus a pesszimizmus tökéletes ellentéte. Nem azt jelenti, hogy mindenben a legjobbat látjuk, mindentől a legjobbat várjuk, és nem vagyunk hajlandóak tudomást venni a világ negatív aspektusairól! Az optimizmus inkább egyfajta mély bizalom önmagunk és a világ felé: tisztában vagyunk a képességeinkkel, és tudjuk: van befolyásunk a környezetünk felett, nem csak sodródunk az árral. Ezt megélni kompetenciaérzést és magabiztosságot ad, könnyebben vesszük az akadályokat, és képesek vagyunk remélni, cselekedni.

(Fotó: illusztráció unsplash .com)
Az „elég jó” szülő
Winnicott brit pszichológus még a második világháború idején tevékenykedett. Ő alkotta meg az „elég jó” szülő fogalmát: szerinte a minta-anyaság iránti vágy illúzió, a szülők is emberek, így biztosan követnek el hibákat. A kifogástalan szülői viselkedés helyett éppen ezért elég arra törekednünk, hogy elég jók legyünk. Az elég jó szülő igyekszik kielégíteni gyermeke szükségleteit akkor és annyira, amennyire neki éppen szüksége van.
Lazítsunk, és hangolódjunk rá gyermekünkre: így könnyebben megérezzük, mikor és mennyi az annyi. Emellett a gyermeknek szüksége van arra is, hogy kifejlődjön benne a kompetenciaérzés: hogy ő is képes dolgokat elérni, ő is képes saját magáról gondoskodni. Ebben úgy segíthetünk neki, ha hagyjuk játszani, hagyjuk felfedezni a világot – és emellett biztonságos határokat is állítunk neki, amiket következetesen betartunk és betartatunk. Például ha kedvünktől függően hol megengedjük neki, hogy éjfélig tévézzen, hol már este nyolckor ágyba zavarjuk, akkor nem lesz számára tiszta, mit szabad és mit nem, és ezáltal később a világot is kiszámíthatatlannak, bizonytalannak élheti meg.

mosolyogj (Fotó: illusztráció unsplash.com)
Ne őt dicsérjük, hanem a viselkedését
A gyermek számára nagyon fontos a visszajelzés, a dicséret a külvilágtól, elsősorban szüleitől, tanáraitól, majd később, kamaszkorban kortársaitól. Megszoktuk, hogy gyermekünk személyiségét dicsérjük, például azt mondjuk neki, hogy ügyes vagy, okos vagy. Azonban a legújabb kutatások szerint hosszú távon sokkal hatásosabb, ha nem képességeit, hanem erőfeszítéseit jutalmazzuk! Az „ügyes vagy” üzenete az, hogy ez egy veleszületett képesség, ami felett nincs befolyása, és cselekvés helyett passzivitást tanul: „ügyes vagyok, így születtem, nem kell érte semmit se tennem”. Ráadásul a kudarcokat is nehezebben viseli, hiszen ha egyszer mégis ügyetlen valamiben, akkor azt úgy éli meg, hogy ő, mint ember vallott kudarcot. Ellenben ha a tevékenységét dicsérjük: „szorgalmasan gyakoroltál a zongoravizsgára, megérdemled a nagy tapsot!”, akkor egyrészt részletesebb visszajelzést adunk neki, másrészt a kompetencia érzésével is megajándékozzuk, és további aktivitásra késztetjük.
Felelősségvállalás
Fontos, hogy foglalkozzunk azzal is, hogy sikertelenség esetén hogyan értékeli gyermekünk a helyzetet. Mutassunk neki példát azzal, hogy mi is beismerjük, ha hibáztunk, és ezért vállaljuk a felelősséget – ne higgyük, hogy ez ciki a gyermek előtt, vagy hogy elveszítjük tiszteletét, mivel éppen így vívhatjuk ki azt. Ha ő hibázik, vele is beszéljük meg, hogy fontos, ezért felelősséget vállaljunk, de egyetlen cselekedet nem mutat értékelést a teljes személyről!

Fotó:Freepik/nensuria