De most még itt vannak, az összes gyerekem kivasalt ünneplőruhában előttem. Nagyot nőtt az összes, de tényleg, most, hogy így együtt vannak, látom magam is, és ettől megijedek, milyen gyors ez a növekedés – írta Király Nóra a Családban marad! blogon.
Minden évkezdés számomra ilyen kettős: büszke is vagyok, de azért kicsit melankolikus érzéseket is hoz a szeptember, hiszen vége az együtt töltött, zavartalan együtt-létezést hozó szép nyári napoknak. Nincs hosszú reggelizgetés az asztalnál, nem futunk minden reggel közösen valamelyik gyerekkel vagy akár többel is a Balaton partján vagy az erdőben. Nem kajakozunk a Balaton hullámain, és véget érnek sajnos a soha véget nem érő, „szúnyogcsípte” esti kártya meg társasjáték partik a szüleim nyaralójának teraszán, ahol nem csak én, de a testvéreim gyerekei is elférnek. Sose tudjuk, hogy is fér el annyi ember egy olyan kicsi térben. De nyáron, amikor örömmel fűz össze minket a vakáció, ez is sikerül. Térd térddel, könyök könyökkel összeér, néha civakodnak a gyerekek, de azért közös a falat is. Együtt dinnyézünk ott mindannyian és előtte együtt találgatjuk, vajon elég édeset vettünk e, meg hogy belepisilt e már az a bizonyos Lőrinc vagy sem. Véget ért a nyár…..
Most viszont itt az ősz, kezdődik a taposómalom, csináljuk mindannyian. De erőt ad, hogy tudatában vagyok annak, milyen nagy dolog, hogy nálunk béke van, hogy vannak iskoláink és azokba a gyerekeink eljutnak. Milyen nagy dolog, hogy van hol tanulniuk. Vannak ingyen elérhető tankönyvek, és ha meg is terheli a szülők pénztárcáját az iskolakezdés, azért valahogy mégis jut füzet meg radír, meg színes ceruza minden iskolatáskába.
Minden reggel korán kell kelni újra, időre kell odaérni csengetésre és nekem nem mindegyik gyerekem jár egy iskolába, osztom az energiám, az időm, a figyelmem, a türelmem a gyerekek, meg az intézményes elvárások között. Rohanok.
Dolgozom magam is, ahogy száz meg százezer más édesanya, és mert pont úgy élek, ahogy ők, együtt érzek mindahányukkal. Én is érzem, milyen nehéz szétosztani magunkat, ha van gyerek, meg van munka is. Az anyaság mellett vállalt munka, vagy a munka mellett vállalt anyaság próbára teszi az ember kitatását, állóképességét. Néha azt se tudom hova kapjam a fejem, pedig nekem a családom, az édesanyám, az apukám is hadra fogható, segítenek, amennyit csak tudnak. Mégis sokszor érzem úgy a nap végére, hogy jó lenne ha kettő lenne belőlem, de ez múló állapot – kézben tartom az életünk. Tervezek, szervezek, megoldok.
Minden reggel új napra ébredek. Új reményekkel vágok bele a feladatokba és tudom, hogy ezzel is pont ugyanígy van a többi anyuka is. Egy anya nem ébredhet fáradtan és fáradt gondolatokkal, hogyan keltené úgy a gyerekeket, hogy indítaná azokat útjukra. Mit is tapasztalnának akkor? Anyaként és emberként, dolgozó nőként csakis erőt mutathatok, erős is vagyok:)
Én sporttal ébresztgetem és erősítem magam, hogy energiát nyerjek a mindennapokhoz.
Mert minek szépítsem, a noszogatáshoz is kell az energia: „Menj, indulj már, moss fogat! Hol a matekfüzeted, kész a lecke? Gyere, mondd fel a verset! Ki látta a körzőt, a hegyezőt? Senki? Gyertek, megkeressük együtt!”
Kell az energia a reggeli rutinhoz, kell ahhoz, hogy szép, békés szívvel keltegessem a mélyalvókat, meg a visszaalvókat meg azt is, aki ébren van, csak úgy tesz, mintha még aludna. Mert neki ajándék az a plusz két perc. Szereti azt a két percet meg azt is, hogy akkor az ágya mellé állok, megsimogatom a fejét. Tudom, hogy azt is szereti. De reggelente a puha anyai simogatáshoz is nagy erő kell, és néha elkések a simogatással, mert másra, másokra is figyelmen kell. Napközben meg belém mar, hogy miért nem adtam arra a simogatásra még egy percet magunknak.
Reggelit kell készítenem, vagy közösen készítünk- egyik is, másik erő, munka, figyelem, szervezés, utasítás, és a civakodók szétválasztása. Tízórait is csomagolok azoknak, akik azt igénylik, mert nem az iskolába esznek vagy különóra, sport miatt rohannak majd órák után, nem tudnak ott ebédelni.
Egészséges falatokat csomagolok, figyelek. Számolok minden percet, hogy eljussak aznap is mindenhova, ahova mennem kell.
Adjak is, legyek is, de maradjon önmagamból magamnak is egy kis szelet. Ez a legnehezebb. Ritkán sikerül.
De a gyerekek, meg a közösség, a más emberek javára szolgáló munka miatt megéri. Erősen tudom.
