A minap egy boltban érdekes jelenet játszódott le. Egy 5-6 éves gyerek hisztibe kezdett, zengett tőle az egész áruház. Már mindenki őt és a családját figyelte, amikor egyszer csak abbahagyta a sírást. Az anyuka ugyanis higgadtan állt az üvöltő gyerek mellett, s beszélgetett tovább a nagymamával, ügyet sem vetve a jelenetre. A kisgyerek pedig megelégelte, belefáradt és abbahagyta. A szülő ekkor még mindig nagyon nyugodtan odament hozzá megölelte és megsimogatta.
Akinek gyermeke van pontosan tudja, hogy két út létezik. Vagy kiabálunk vele, hogy hagyja abba, mert mindenki minket néz, s az ideges reakció csak tovább fokozza a sírást. Vagy nem idegeskedünk, nyugtatgatjuk és kivárjuk a hiszti végét.
(Fotó: illusztráció pexels.com)
Jó ha tudjuk, a minta mi magunk vagyunk. Az, hogy egy gyerek hozzánk fordul például, ha az érzéseivel nem tud mit kezdeni, ha azt szeretné tőlünk, hogy kitaláljuk, mit is éreznek, hogyan is kezeljék a saját érzéseiket – máris jó helyzetben vagyunk. A lobbanékony, érzékeny gyerekeket rávezethetjük az önkontrollra. Nyilván saját érettségi fokuknak és életkoruknak megfelelően. Elmondhatjuk, hogy miért is nem jó például, ha sírnak, kiabálnak, hisztiznek. Rávezethetjük őket arra, hogy drámai kirohanások nélkül mindenki jobban jár. Ő sem fogja magát rosszul érezni, mi sem, sőt, a közvetlen környezetünknek sem kell viselnie ezt a viselkedést.
(Fotó: illusztráció pexels.com)
Ehhez persze az kell, hogy mi is megfelelő önkontrollal rendelkezzünk, hogy nyugodtan, hideg fejjel tudjunk gondolkodni, így a gyerek azokat a rezgéseket veszi át, amelyen éppen mi is vagyunk. Nagyon egyszerűen: ha mi nyugodtak vagyunk, ők is azok vagy hamarosan megnyugszanak. Ha mi idegesek leszünk, felemeljük a hangunkat – ők tovább folytatják. Egészen addig, amíg valaki bele nem fárad a játszmába.
Éppen ezért soha ne felejtsd el, hogy te vagy az, aki lecsendesítheted a gyerek haragját, indulatait.
A saját nyugalmaddal, békés hozzáállásoddal.
