Környezetünk

Újszülött csikó esett szikláról a mélybe, a turisták figyelmetlensége miatt

A helyi farmerek és állatvédő szervezetek szerint a figyelmetlen turisták évek óta komoly problémát jelentenek a területen.

Pónikkal fényképezkedő turisták lökhettek le egy újszülött csikót egy szikláról Gowerben. A gazda állítása szerint többen megpróbáltak szelfizni a pónival, de letaszították a szikláról, és az állat elpusztult.

Nicky Beynon farmer elmondta, hogy az elmúlt évben három pónit autóval gázoltak el a turisták, nemrég pedig figyelmetlenségből lelöktek egy állatot a szikláról.

Az esetek után a National Trust természetvédelmi jótékonysági szervezet arra kérte a látogatókat, hogy tartsák be a vidéki kódexet, vagyis azokat az irányelveket, amelyek célja, hogy segítsék a nyilvánosságot a külterületek élvezetében, és ne okozzanak kárt benne.

Beynon elmondta, hogy az anyaállat néhány méterre a sziklaperemtől szült, de a látogatók egyre közelebb és közelebb tolultak, hogy felvételt készítsenek. Amikor az újszülött lábra állt, hozzá is oda akartak menni, de az hátrált egyet és leesett a peremről.

„A kanca, aki elvesztette a csikóját a szakadékban, érzékenyen reagált, tudta, hogy eltűnt a csikó, nagyon rosszul viselte” – mondta a gazda.

A férfi szerint az elmúlt években több haszonállatot is kénytelen volt eltávolítani egy-egy területről, miután a vidékre látogatók zaklatták az állatait.

A terület számos különleges vadon élő állatnak és állatállománynak ad otthont, amelyek szabadon legelnek a közös földeken és réteken. A helyi szervezetek arra kérik a látogatókat, hogy mindenki tartson távolságot az állatoktól, és ne zavarják a nyugalmukat.

A kiemelt kép illusztráció.

Forrás: BBC