Kultúra

Radics Béla kitörölhetetlenül beírta magát a magyar rockzene történetébe

Bár életében nem jelenhetett meg nagylemeze, és népszerűségétől megrettenve a kommunista kultúrpolitika is válogatott eszközökkel igyekezett ellehetetleníteni, Radics Béla elképesztő tehetségének köszönhetően mégis kitörölhetetlenül beírta magát a magyar rockzene történetébe. Pályája csúcsán tömegek rajongtak érte, koncertjein tízezrek nézték tombolva, ahogy fogaival tépi a húrokat, virtuóz játékával kiváló zenészek generációit inspirálta, sokan minden idők legjobb hazai gitárosának tartják, és a „magyar Jimi Hendrix”-ként emlegetik. Radics Béla végül nem bírta elviselni a hatalom folyamatos áskálódását: az alkoholba menekült, és mindössze 36 évesen hunyt el 1982. október 18-án.

Szegény munkáscsaládba született 1946. február 6-án. Angyalföld legendásan rossz hírű, Tripolisz nevű részén, egy szoba-konyhás lakásban nőtt fel, szerény körülmények között. Kisgyerekkorától kezdve nagyon szeretett olvasni, az irodalom mellett a történelem is érdekelte, a háborús történeteket különösen kedvelte, innen ered közismert beceneve, az „RB kapitány” is.

A Taurus ex-T:257582 együttes tagjai a Naphegyen, 1972-ben, balról: Balázs Ferenc , Som Lajos, Radics Béla és Brunner Győző (MTI Fotó: Bara István).

Tizenkét éves korában, egy műkorcsolya-közvetítés alatt hallotta a tévében Bill Haley Rock Around the Clock című dalát, és egy csapásra beleszeretett a rock and rollba, s elhatározta, hogy gitáros lesz. Első hangszerét egy évvel később, 1959-ben kapta, autodidakta módon, a rádióból és a tévéből, hallás után tanulta a dalokat, hihetetlen szorgalommal és precizitással gyakorolt.

Haley mellett Chuck Berry volt a példaképe, de nagy hatást gyakoroltak rá a korszak legendás zenekarai, a brit The Shadows és az amerikai instrumentális gitárcsapat, a The Ventures is.

A szakmunkásképzőben dízelmotor-szerelőnek tanult, apjával együtt járt dolgozni a hajógyárba, a katonaságot kamaszkori szívideggyulladása miatt úszta meg. Később a Magyar Acélárugyárba került ipari tanulónak, ahol tehetségére felfigyelve meghívták az üzem bigbandjébe játszani.

Már az Atlantisban megmutatta óriási tehetségét

1964-ben csatlakozott a korszak egyik legfontosabb beatzenekarának számító, akkor már országosan ismert Atlantis együtteshez, amely népszerű angol beatzenekarok – például a The Beatles, a The Animals vagy a The Rolling Stones – számait játszotta.

Sok fellépésük volt, így Radics otthagyhatta a gyári munkát, hogy csak a zenére koncentrálhasson.

Virtuóz és egyedi gitárjátéka is nagy szerepet játszott abban, hogy a zenekar népszerűsége még tovább növekedett, ebben az időben az Illés vagy az Omega sem tudott hozzájuk hasonló tömegeket vonzani.

Az Atlantis koncertjein sokszor alig lehetett lecsillapítani a tomboló közönséget.

Ők készítették el 1965-ben az első magyar beatzenei kislemezt is, ugyanezen év márciusában azonban Radics zenei nézeteltérések miatt Pintér István dobossal együtt kivált a bandából, és megalapították a rövid életű Atlantis Nr.2 formációt, amelynek tagja volt Miklóska Lajos és Dancsák Gyula is.

Ez az együttes 1966 elejéig létezett, ekkor RB Kapitány visszalépett az eredeti Atlantisba, majd zenélt a tagcserék után Pannonia néven működő csapatban is. 1967-ben a katonaságtól leszerelő Sankó Lászlóval összehozta a Sankó Beat Groupot, ahol Radics végre az ízléséhez közelebb álló ragtime és blues stílusú zenét játszhatott.

A Sakk-Mattban a fogaival tépte a húrokat

1968 elején hozta létre következő bandáját, a Sakk-Mattot Harmath Albert, Hőnig Rezső, Miklóska Lajos és Csuha Lajos közreműködésével. Bemutatkozó koncertjüket május 1-jén tartották a Budai Ifjúsági Parkban. A csapat elsöprő sikert aratott, Radics hihetetlen átéléssel játszott, trükkjeitől megőrült a közönség. Időnként gitárját feje fölé tartva játszott, máskor Jimi Hendrix példáját követve fogaival tépte a húrokat.

Táboruk folyamatosan nőtt, hírük szájhagyomány útján terjedt, az ország minden tájáról ezrek jártak a fellépéseikre, keddenként az Ifjúsági Parkban, hétvégente törzshelyükön, a Danuvia Művelődési Házban is rendszeresen telt ház előtt zenéltek. A műsoruk részét képező Cream- és Hendrix-számok egy részét ekkortájt már Miklós Tibor magyar szövegével énekelték.

Radics visszaemlékezése szerint 1969 olyan volt, mint egy szép álom, az együttes sikert sikerre halmozott, csaknem 30 ezres tömeg előtt játszott a Tabánban, de hiába, a hivatalos kultúrpolitika irányvonalának megfelelően a sajtó, a rádió, a hanglemezgyár nem akart tudomást venni a zenekarról.

Ebben az évben új dobos csatlakozott a csapathoz Váradi „Vadölő” László személyében, az esztendő vége fele pedig énekesként Demjén Ferenc. A csapatban nézeteltérések támadtak a zenei irányvonalat illetően, a feszültségek hatására december végén a banda feloszlott.

A Tűzkerék mindent elsöpör

Radics egy pillanatig sem tétlenkedett, néhány nappal később Váradival és Som Lajossal létrehozta a Tűzkerék nevű formációt, nem sokkal később Demjén is belépett hozzájuk. Az együttes nevét Vadölő akkori barátnője, Wittek Mária javaslatára választották a Cream Wheels of Fire című debütáló albumára utalva.

A koncerteken nem előre kitalált műsort játszottak, hanem rögtönöztek, Béla gitárjátéka magasra állította a mércét, zenésztársai nehezen tudtak vele lépést tartani. A tagság gyakran cserélődött, az alapot továbbra is Jimi Hendrix és a Cream dalai adták, a formációban mások mellett olyan kiváló zenészek fordultak meg, mint Döme Dezső, Tátrai Tibor vagy Póka Egon.

A Bika jegyében: csúcson az első magyar szupergruppal, a Taurusszal

A Tűzkerék 1971 végén feloszlott, ezt követően Radics csatlakozott az 1972-ben megalakult Taurushoz, melyet az első magyar hard rock zenekarként és az egyik első szupergruppként tartanak számon.

A banda dobosa a Metróból érkező Brunner Győző, a basszusgitáros a Neotonból átigazoló Som Lajos volt, míg a billentyűs poszton a szintén exneotonos Balázs Fecó szerepelt. Május 1-jén a Budai Ifjúsági Parkban léptek színpadra először ezzel a felállással, bemutatkozásuk a magyar rocktörténelem legendás pillanata lett.

A legendás Taurus együttes: Brunner Győző, Balázs Fecó és Som Lajos elöl guggolnak (balról jobbra), mögöttük középen Radics Béla áll (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Ugyanezen év júliusának végén a világhírű Free együttes előzenekaraként két elsöprő sikerű koncertet is adtak a Kisstadionban, a közönség teljesen megőrült, alig akarta leengedni őket a színpadról, de a Free-vel Budapestre érkező angol szakújságírók is padlót fogtak a bandától, különösen Radics nyűgözte le őket.

Eksztázisba kerülve fogaival játszott a gitáron, a húrok elvágták a száját, ahonnan ömleni kezdett a vér, a derék zsurnaliszták meg azt hitték, pusztán show-elemről van szó, másnapi tudósításaikban szuperlatívuszokban írtak a zseniális gitárosról, aki a hatás fokozása érdekében vérkapszulára harapva adja elő elképesztő produkcióját.

A zseni hihetetlen népszerűsége megrémítette a szocialista államhatalmat

Ekkorra Radicsnak az évek során óriási kultusza alakult ki, a zenekar koncertjei előtt, után és közben rendszeresen a „Bélát a pártba, a Taurust a kormányba” skandálta a tömeg.

A szocialista kultúrpolitika irányítóit megijesztette a gitárzseni elképesztő népszerűsége: a Kádár-korszak rettegett popcézárja, Erdős Péter kerek perec kijelentette, hogy amíg ő él, Radics Bélának nem jelenhet meg nagylemeze. Sajnos tartotta is a szavát, mindössze két kislemez látott napvilágot, az egyiken Radics legismertebb szerzeményével, a Zöld csillaggal. Pedig egy teljes albumra való anyag készen állt, olyan, azóta klasszikussá vált dalokkal, mint a Lángszívű lány, a Királyi madár, a Megátkozott ember vagy a Bika jegyében.

A pártállami vezetés besúgókkal is figyeltette a rebellisnek bélyegzett zenészt, sőt tulajdonképpen ők idézték elő a Taurus későbbi felbomlását is.

Az elárult gitárkirály tragédiája

A Taurus 1973-ban megszűnt, a kiábrándult, megcsömörlött Radics Béla visszavonult a nyilvánosság elől, a falra akasztotta legendás bíborszínű Gibsonját. Bár sokáig egy-egy sört is alig ivott, ekkor elkeseredésében a pohár után nyúlt, bánatát az alkoholba fojtotta, amelynek fokozatosan a rabjává vált. Többször is kísérletet tett a visszatérésre, de függősége nem eresztette, így régi sikereit már sosem tudta megközelíteni, zsenialitása csak pillanatokra csillant föl.

Zenélt még az Alligátor együttessel, a Nevadával, 1975-ben újraélesztette a Tűzkereket, 1977-ben pedig a Budai Ifjúsági Parkban egy nosztalgiakoncerten minden reklám nélkül ismét tízezer ember előtt játszhatott.

Már nagyon rossz állapotban volt, amikor 1982 májusában ismét fellépett a Budai Ifjúsági Parkban, majd október 18-án, alig 36 évesen meghalt. A Megyeri úti temetőben helyezték örök nyugalomra, sírkövének árát rockzenészek gyűjtötték össze.

Sírfelirata így szól: „Minden idők legnagyobb magyar gitárosa. Legyen neki könnyű a föld!”

Ma is töretlenül ápolják emlékét, legendája semmit nem halványult

Barátai és tisztelői 1999-ben emléktársaságot hoztak létre, amelynek célja a zenészzseni emlékének ápolása mellett munkásságának megmentése az utókor számára, folyamatosan kutatják és digitalizálják az ország különböző pontjain fennmaradt felvételeket.

Ő ihlette a P. Box zenekar egyik leghíresebb dalát, A zöld, a bíbor és a fekete című slágert is:

Egykori angyalföldi lakóházán 2000-ben táblát helyeztek el, 2005 októberében Kovács Károly róla készített szobrát is felavatták a XIII. kerületi Vőlegény utcában. 2012-ben Csepel önkormányzata posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki, 2013-ban egy addig névtelen közterületet neveztek el róla Angyalföldön, a Radics Béla utca közvetlenül határos azzal a lakótömbbel, ahol a zenész élt.

A Radics Béláról elnevezett utca névtáblája Angyalföldön, a Vőlegény utca és a Göncöl utca közötti területen (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Az elmúlt években CD-n több archív felvétele jelent meg, életéről, munkásságáról három könyvet is kiadtak, sokáig elveszettnek hitt Gibson gitárját 2019-ben a Várkert Bazárban, egy ingyenes koncerten mutatták be.