Kultúra

„Amikor forgott a kamera, akkor Petőfi voltam” – Berettyán Nándor

Amíg magyarság lesz, addig Petőfi mindig is ikon marad, mindig képviselni fogja azt az eszményt, amit neki tulajdonítunk, vagyis a szabadságért még az életét is feláldozó, a személyes érdekeket nem méricskélő vátesz, miközben ő nem volt más, mint egy elveiért kiálló fiatalember – mondta a hirado.hu-nak Berettyán Nándor, aki a Most vagy soha! című mozifilm főszereplőjeként Petőfi Sándort alakítja. A színésszel a lelkében élő Petőfi-képről, valamint a film titkairól is beszélgettünk.

– Mindannyiunk lelkében él valamilyen Petőfi. Az önében milyen kép él nemzeti költőnkről?

– Petőfiről mindenkinek a lázadó forradalmár, az igazság bajnoka jut az eszébe, aki vezeti a tömeget Pesten, megy a csatába, és aztán ebbe bele is hal. Belehal abba, amiben mi, mindannyian hiszünk. Helyettünk hal meg. Azt gondolom, Petőfiről mindenkiben egy ilyen váteszi típusú ember képe él. Engem ezzel szemben először, még fiatalon, a tájköltészete fogott meg. Debrecenben születtem, Balmazújvárosban nőttem fel, alföldi vagyok. Amikor elolvastam Petőfi tájverseit, rácsodálkoztam arra, hogy százötven évvel ezelőtt ugyanazt érezte, mint én. Ez nagyon megfogott. De nagyon szerettem a könnyedebb műveit is.

„Amikor elolvastam Petőfi tájverseit, rácsodálkoztam arra, hogy százötven évvel ezelőtt ugyanazt érezte, mint én” (Fotó: hirado.hu)

– Például?

– A helység kalapácsa, vagy az Úti levelek. Elképesztően szellemes művek.

– Mi fogta meg ezekben?

– Abból, ahogy egy-egy sorban megragadja a táj esszenciáját, ahogy a lényeget ki tudja emelni, látni lehet: Petőfi érezte a nép és a kor legfinomabb rezdüléseit is. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy önfejű volt és makacs, ráadásul sok tekintetben összeférhetetlen is. Úgy volt lánglelkű költő, hogy közben érzékeny, lírai is tudott lenni. A filmben is így, ilyen összetett személyiségként próbáltuk bemutatni, mert nagyon sokféle Petőfi van. Számomra az az érdekes, hogy élete végén, az utolsó pár hónapjában mennyit változott. Ez az Apostol Petőfije. Apaként és férjként is ki szeretett volna teljesedni, de ez már nem adatott meg neki.

– Melyik Petőfivel érez közösséget?

– Az utóbbival.

– Azért, mert hasonló élethelyzetben van?

– Valószínűleg.

„Úgy volt lánglelkű költő, hogy közben érzékeny, lírai is tudott lenni. A filmben is így, ilyen összetett személyiségként próbáltuk bemutatni, mert nagyon sokféle Petőfi van” (Fotó: Horváth Péter Gyula/hirado.hu)

– Mit jelent Petőfi a mai ember számára?

– Mintakép. Olyan iránymutató, amely talán már el is távolodott a valós személyiségtől. Ez természetes, hiszen eszményeket képzünk. Úgy érzem, az öt legnagyobb nemzeti ikonunk között kell emlegetni.

– Ki a másik négy?

– Árpád vezér, Szent István, Mátyás király, Kossuth Lajos és Petőfi – szerintem ők öten a legnagyobb magyarok, akikre mindenki egyformán, főhajtással tekint. Azt viszont elképesztőnek tartom, hogy ebben a sorban Petőfi egy költő.

Úgy lett történelmi ikon, hogy költő, mégpedig a legnagyobb költőink egyike, és mégis, kis túlzással azt mondhatjuk, hogy 1848-ban az egész forradalom az általa írt Nemzeti dalból indult.

Amíg magyarság lesz, addig Petőfi mindig is ikon marad, mindig képviselni fogja azt az eszményt, amit neki tulajdonítunk, vagyis a szabadságért még az életét is feláldozó, a személyes érdekeket nem méricskélő vátesz. Miközben ő nem volt más, mint egy elveiért kiálló fiatalember.

– A mai ember számára mitől lesz motiváló egy hős emléke?

– Akkor lesz motiváló egy hős, ha meg tud maradni embernek. Az a legcsodálatosabb a márciusi ifjakban, hogy teljes mértékben élték a fiatalok életét. Hétköznapi emberek voltak, s közben elképesztő szellemi színvonalon alkottak, és csodákat hoztak létre. Nemcsak Petőfi, de a többiek is. Jókai Mór, Degré Alajos, Vasvári Pál, Irinyi József, Bulyovszky Gyula és a többiek. A filmből is kiderül, hogy élték a maguk életét, éppúgy, mint ahogyan mi is éljük a magunkét. Csakhogy eljön az a pillanat, amikor az embernek minden hétköznapi életkörülménye ellenére is fel kell vállalnia, hogy valójában valami mást képvisel. Valami többet – a hétköznaphoz, a megszokotthoz, a mindennapok világához képest. Ettől válik hőssé az ember.

„Az a legcsodálatosabb a márciusi ifjakban, hogy teljes mértékben élték a fiatalok életét” (Fotó: hirado.hu)

– A színésznek azonosulnia kell az általa eljátszott karakterrel. Lélekben is Petőfivé vált?

– Amikor forgott a kamera, akkor minél jobban próbáltam Petőfi lenni. Csakhogy kijönni egy szerepből ugyanúgy a színészi szakma része, mint bemenni a szerepbe. Az ember a józan eszét nem veszíti el, tehát tudja, hogy nem Petőfi. Ez a színészi szakma kihívása, hogy arra az időre minden idegszálunkkal megpróbálunk úgy viselkedni, mint Petőfi. A kontrollt mindig tartani kell. Nagyon komoly veszélyei vannak, ha ez a gát átszakad.

– El tudta játszani a lelkében élő Petőfit?

– El tudtam játszani, mert a lelkemben van a film. Nem tudom, hogy van-e olyan állapot, amikor a színész elégedett az alakításával. A nézőknek kell elégedettnek lenniük, nem a színésznek. Jólesik, amikor azt érzem, hogy sok embernek tetszik. Évtizedek óta nem történt az, hogy a nézők tapsolnak a film végén. Petőfi karaktere annyira hangsúlyos, annyira rajta keresztül éljük meg igazán a forradalmat, hogy ha ezt rosszul adtam volna vissza, akkor azt érezném, hogy nem működik a film.

– Elégedett az alakításával?

– Szerintem az egy nagyon veszélyes állapot, ha az embernek nincsenek hiányérzetei. De azért elégedetlen sem vagyok.

– Milyen a jó Petőfi-alakítás?

– Nem mindegy, hogy Petőfi életének melyik szakaszát ragadjuk meg. Mi egyetlen nap történetét dolgoztuk fel, ezért nehéz belesűríteni az összetett személyiségjegyeket. Olyan Petőfit szerettünk volna bemutatni, aki egyszerre hétköznapi, egyszerre köztünk élő, de mindenképpen egy ember.

Mindenkiben él valamilyen Petőfi-kép, aminek bizonyos szempontból nem kell megfelelni, hiszen ez a kép mindenkiben másfajta, más szempontból azonban meg kell felelni, mert nem rombolhatjuk le az ikonszerűségét.

Ez nagyon finom egyensúlyozást igényel.

– Gondolta volna valaha is, hogy Petőfit fogja alakítani?

– Sok versét szavaltam már, van egy verses-zenés összeállításom is, amit születésének 200. évfordulójára hoztunk létre. Onnantól kezdve szerettem volna eljátszani ezt a szerepet, hogy megtudtam: lesz ez a film, és behívtak castingra. Nagyon örültem, hogy megkaptam a szerepet.

„Olyan Petőfit szerettünk volna bemutatni, aki egyszerre hétköznapi, egyszerre köztünk élő, de mindenképpen egy ember” (Fotó: hirado.hu)

– A forgatás után a szívében, lelkében mivel lett több azáltal, hogy eljátszotta Petőfit? Változott valami?

– Abszolút. Viktor Anatoljevics Rizsakov orosz rendezőt idézném, aki azt mondta: ha a színész személyisége nem változik meg egy darab kapcsán, akkor nem értette meg a mondanivalót, s az alakítása nem lehet sikeres. Akkor értjük csak meg a darabot, ha átgyúrjuk a személyiségünkön, és alakít rajtunk. Ami a mostani filmet illeti, a hatására alakult a közélet-magánélet viszonyáról vallott korábbi gondolkozásom. Nekem nagyon fontos a családom, erősen kötődöm hozzá.

Látva, hogy Petőfinek milyen nehézségeket okozott a magánélet és a közélet egyeztetése, még inkább megerősödött bennem, hogy nem a munka, hanem csakis a család az az alap, amit igazán óvni és erősíteni kell.

– Jókai Mór szerint március 15-ét „Petőfi napjának nevezze el a magyar nép, mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel”. Önben milyen kép él arról a napról? Olyan, mint amit a film is bemutatott?

– Szerintem az a jó a filmben, hogy nem azt a képet adta, ami bennem vagy sokunkban él, vagy amit az iskolában tanultunk. A valóság bemutatása mellett számos új gondolat is megjelenik. Bennem például korábban nem tudatosult, hogy Petőfiék reggel még arról beszéltek: jó, ha talán ötszázan lesznek, aztán húszezren lettek. Soha nem látott tömeg. A város fele ott volt, ami nem volt veszélytelen, hiszen két nappal korábban Bécsben belelőttek a tömegbe. Szerintem ezt a film nagyon szépen bemutatja.

„Nekem nagyon fontos a családom, erősen kötődöm hozzájuk” (Fotó: MTI/Cseke Csilla).

– Tépelődő Petőfit alakít.

– Pontosan. Olyan embert, aki keresi a helyét, hiszen korábban még nem robbantott ki forradalmat. Nem a hős, hanem az ember áll a karakter központjába.

– A filmben kétféleképpen szavalta el a Nemzeti dalt. A Pilvax kávéházban inkább tépelődően, az egyetemisták előtt viszont már úgy, ahogyan mi is gondolnánk, és talán el is várnánk Petőfi Sándortól: lángoló szavakkal. Miért?

– Örülök, ha ez átjött, mert erre törekedtünk. A Pilvaxban Petőfi még nem tudta, hogy később, a március 15-ére emlékező ünnepi műsorokban majd ezt hogyan fogják szavalni. Úgy mondja el a verset, mintha ott születne meg, hiszen korábban még soha, senki sem szavalta el. Nincs mintája, éppen ezért nagyon egyszerűen mondja. A második szavalás az egyetemen történik. Ott akkor mondja el, amikor már követik, és ez már más helyzet.

– Mi a film legfőbb üzenete?

– Már maga az is üzenet, hogy erről a napról film készült, mert március 15-e mindenkinek fontosnak kell hogy legyen. Olyan világban élünk, ahol folyamatosan virtuális plafonok vannak a fejünk felett. Azt érezzük, hogy nem nőhetünk nagyra, mert beleverjük a fejünket ezekbe a plafonokba. Az egész világ a kisszerűség felé tart. Azt az érzetet sugallja, hogy éld meg a mát, mert úgyis mindegy. Ráadásul mindez egy erősen közösségvesztett világban történik.

A film pontosan azt mutatja meg, hogy nincsenek virtuális plafonok a fejünk felett, igenis el tudunk érni nagy dolgokat, igenis lehet maradandót alkotni, nagyszerű dolgokat csinálni.

A márciusi ifjak színesen gondolkodtak a világról, de volt egy ügy, ami minden fölé nőtt, még a napi ellentétnek is, és e mentén egy szilárd közösséget tudtak alkotni. A mi társadalmunk is szét van szakadva, de most is vannak olyan közös ügyek, amikre képesek lehetünk. Olyan ügyek, amelyek a széttöredezettség fölé nőnek. Ebből a hitvallásból született ez a film.

Berettyán Nándor és Mosolygó Sára, vagyis  Petőfi Sándor és Szendrey Júlia, a nagy sikerű film díszbemutatóján (Fotó: MTI/Máthé Zoltán).

Kiemelt kép: Berettyán Nándor a főszereplőt, Petőfi Sándort alakítja a Most vagy soha! című, 2024. március 14-én bemutatott történelmi kalandfilmben (Fotó: Horváth Péter Gyula/hirado.hu)