Kultúra

Kereszteződések: A csokinyuszik kitakarják a keresztet?

„Ha megértjük a húsvét igazi üzenetét, akkor nem pusztán egy négynapos wellnesshétvége lesz a számunkra” – a hirado.hu stábja Bese Gergő dunavecsei plébánossal és Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkésszel, esperessel beszélgetett a húsvétról. Nézze meg Kereszteződések című sorozatunk következő részét!

– Ahhoz, hogy megértsük a húsvét igazi lényegét, fontos a nagyböjt időszakáról is beszélni. Hogyan látják, van bennünk igény befogadni a böjtöt, vagy jelenleg inkább egy tisztítókúraként, egy kihívásként, a függőségeinktől való szabadulásként kezeljük?

Hajdú Szabolcs Koppány: Nagyon sokan azt gondolják, hogy a böjt az az időszak, amikor meg kell tagadnom magamtól bizonyos dolgokat. Napestig lehet sorolni, hogy mennyi mindent érdemes magunktól megtagadni. A nap végére pedig az ember egy kedvtelen, szellemileg és lelkileg elfáradt valaki lesz. Mert melyikünk szereti azzal tölteni az idejét, hogy számba veszi, mit nem szabad csinálnia? Szeretem megfordítani és úgy feltenni ezt a kérdést a böjt kapcsán, hogy mi az a plusz, amit hozzá tudok tenni az életemhez a böjti időszakban? Persze ehhez először meg kell üresíteni az életemet. A pohár víz példáját szoktuk felhozni az iskolánkban a gyerekeknek. Ha teli van a pohár, és én abba friss vizet szeretnék tölteni, akkor először ki kell belőle önteni a régi vizet, ami már lehet, hogy áporodott, poshadt, és csak utána tudja befogadni az újat. Tehát valahol én innen közelíteném meg a böjtöt, és akkor talán nem tűnik olyan nehezen abszolválható dolognak.

Bese Gergő: Ha már a gyerekeknél vagyunk, akkor én úgy fogalmaztam meg a hittanosoknak, hogy ez olyan, mint egy challenge, egy kihívás. Ők pedig nagyon szeretik azokat.

Véleményem szerint az akarat és a test küzdelme a böjt,

mert hiába próbálok friss vizet önteni abba a pohárba, hogyha a testem meg a vágyaim erősebbek az akaratomnál. A lényeg éppen ez, hogy ki irányít: a testem irányítja az akaratomat, vagy fordítva. Abban a pillanatban, amikor a testem és az ösztöneim hajtanak, akkor kicsúszott a kezemből az irányítás. Amikor ott van egy tábla csoki, azt mondom, hogy inkább ezt felajánlom majd az ünnepek után a gyerekeknek, a rászorulóknak, de mégis annyira erős a nyálelválasztásom, hogy inkább kibontom. Akkor most mi volt az erősebb, az elhatározásom vagy a vágyaim? Nahát ez az, amiben a negyvennapos böjti időszakban tesztelhetem az erőmet, és ott kell dolgoznom, javítanom magamon, ahol a leggyengébb vagyok.

– Mi a böjt igazi célja a keresztény ember életében? Egy elavult rituálé vagy az önvizsgálat és a megújulás eszköze?

Hajdú Szabolcs Koppány: A böjt szerintem akkor lehet sikeres, hogyha ki merek tűzni egy nálamnál magasabb célt. Az, hogy akár kevesebb csokoládét eszem, vagy kevesebbet használom a mobiltelefonom, ezek mind-mind nagyon jó dolgok, de rólam szólnak. A feltámadás, na, az már nem rólam szól. Feltámadáskor azt a Krisztust ünneplem, aki értem meghalt és feltámadt. Az igazi siker az, amikor az ember egy nálánál magasabb célra tudja odaszánni az idejét és az energiáját. Magamról a fókuszt áthelyezem valaki másra, aki nagyobb nálam, aki az én hitemnek az alanya, és például a mobiltelefon elhagyása miatt felszabadult időt azzal töltöm, hogy tanulmányozom a Bibliát, hogy mit jelent számomra, mondjuk Krisztus személye és a feltámadásba vetett hitem. Nekem így áll egyensúlyban a két dolog egymással.

Bese Gergő: Az egyházunk életében két nagy sátoros ünnepet előz meg böjti időszak. Az adventet sokkal vidámabban szoktuk átélni, pedig az is egy lemondásokkal teli, böjti időszak, mégis sokkal jobban szeretik az emberek, mint a nagyböjtöt. A húsvétot megelőző kegyelmi időszak segít abban, hogy a napirendemet egy kicsit újraprogramozzam. Amikor megszokásból csinálom, rutinszerűen élem a mindennapjaimat, mint egy gép, na, ebben próbál rendet tenni ez az időszak. De a böjt arról is szól, hogy mit tudok átmenteni a húsvét utánra? Például a pénteki böjti napokat megtartom, hogy akkor többet imádkozom, nem eszem húst, vagy lemondok valami olyan élvezetről, ami számomra fontos volt korábban. A legnagyobb küldetése tehát a nagyböjtnek, hogy lesz-e utóélte.

Bese Gergő dunavecsei plébános (Forrás: hirado.hu)

– Ferenc pápa hamvazószerdán közösségimédia-böjtre intette a híveket. Ez egy pusztába kiáltott szó, vagy tényleg egy kicsit felül kellene vizsgálnunk a digitálismédia-függőségünket?

Bese Gergő: Ez egy húsbavágó kérdés. Véleményem szerint a szentatya rendkívül bölcsen szólt, ő is látja a számokat, hogy mennyi órát töltenek a fiatalok vagy akár a második generációs fiatalok, mint mi, az okos eszközeikkel. A számok rémisztők:

az ifjúság akár hét órát is eltölt az online térben naponta, ami Amerikában már több mint kilenc órát jelent. Rendkívüli függőséget okozott az okoseszköz a 21. század modern emberének, ami eredendően arra jött létre, hogy a munkáját segítse, és közben pedig beszippantotta és elrabolta a családtól, a hittől, a szabadidőtől meg minden mástól.

Van egy papkollégám, aki kirakta a közösségi oldalára azt, hogy ő most nem fogja használni se a Messengert, se a Facebookot, de sms-ben el lehet őt érni, mert mégiscsak plébános. Ha valami történik, akkor azért csak utol lehessen érni. Megemelem a kalapom előtte, hogy egyik pillanatról a másikra azt mondta, hogy ezt ő leteszi. Irigylem a bátorságát, és remélem, hogy egyszer én is tudok egy ilyen hatalmasat lépni.

Hajdú Szabolcs Koppány: Viszont hadd mondjak egy jó hírt. Nem tudom, hogy a fiam a szentatya üzenetét hallotta-e, de bejelentette, hogy a böjti időszakban a közösségi médiát kizárja az életéből. Csak néztem, hogy miért jutott erre a döntésre. A református egyház egyik közösségi oldalán minden napra ki van téve egy rövid kis üzenet, hogy mitől érdemes a böjtben tartózkodni. Az egyik napra például azt kérték, hogy zárjuk ki a pletykát az életünkből.

– Az ember testből és lélekből lett összeelegyítve. Egészen nyilvánvaló, hogy a testünkkel elkezdtünk foglalkozni. Az egészséges életmód az érdekel minket. De vajon eljön az idő, amikor odafigyelünk a lelkünkre is? Vagy túlságosan optimista vagyok?

Hajdú Szabolcs Koppány: Szerintem az élet kikényszeríti. Teljesen természetes, hogy amíg az ember fiatal, erős és úgy érzi, hogy ide nekem az ördögöt is, elbánok én bárkivel, addig kevésbé jut eszébe, hogy lehetnek olyan összefüggések vagy dimenziók is körülötte, amiket a megszokott érzékszerveivel nem tud detektálni. Majd ahogy szépen telik az idő, úgy sorra hoz az élet olyan kihívásokat, küzdelmeket, feladatokat, amikor egyszer csak azt érzi, hogy hoppá, ezt már nem tudom rutinból megoldani. A módszerei, ahogy eddig vitte az életét, a házasságát, a vállalkozását, az most kevés ide, mert valami nálánál nagyobb kihívás előtt áll. Jungnál olvastam, hogy sokan keresték meg a páciensei azzal a dilemmával, hogy itt vagyok negyvenévesen, megvan mindenem. Miért keljek fel holnaptól? Még egy utazásért, még egy házért, még egy autóért, vagy micsodáért? Akik ebben a dilemmában elindultak a transzcendens felé, és elkezdtek azon gondolkozni, hogy lehet-e az életnek egy magasabb rendű értelme, amivel eddig nem foglalkoztak – azoknak az életében megfigyelhető volt egyfajta megnyugvás, vagy éppen kisimultak a ráncaik. Akik pedig azt az utat választották, hogy akkor még egy autó, még egy utazás, azok végig megmaradtak ebben a frusztráló bizonytalanságban, hogy akkor mi is az élet értelme?

Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész, esperes (Forrás: hirado.hu)

Bese Gergő: A lélek segítségért kiált és jelzi, amikor már végképp hanyatlásban van. A test és a lélek harmóniája építi fel az embert. Ha az egyik túlfejlődik, a másik pedig lemarad, ott nagyon komoly segélykiáltások lesznek. Ilyenek a pszichoszomatikus betegségeket, amelyek a lélek válságából erednek. Gondoljunk csak a közvetlen környezetünkre vagy a saját családtagjainkra, hogy hány magas vérnyomásos, cukorbeteg, depressziós vagy éppen öngyilkos van köztük. Mi, magyarok vezetjük a világranglistát például az öngyilkosok arányában, a népességre levetítve. Szóval nagyon is oda kellene figyelnünk a lelkiismeretünk hangjára! Sokan irigylik a katolikusokat, akiknél a gyónás szentsége megvan. A katolikusok odajönnek, kisírják magukat, elmondják a bűneiket, majd feloldozást nyernek. A gyóntatószékben rengeteg új élet születését tapasztaljuk meg, és főleg azt, ahogyan az emberek elengednek bizonyos dolgokat, amikhez eddig ragaszkodtak.

Manapság minden filmben van pszichológus meg pszichiáter. Ahogy kidobták az Úristent, meg a hitet az életükből az emberek, úgy behozták a modern gyógyítókat, azaz a meghallgatókat, a pszichológusokat és a pszichiátereket. Ez nem a gyóntatás modern változata, hanem csak egy pótléka annak, amit mi kínálunk.

Hajdú Szabolcs Koppány: A gyónás következő szintje, amikor már nem csak egy embernek tárom fel azt, hogy mi terheli a lelkemet, hanem mondjuk egy bibliaórás közösségben, ami abszolút bizalmi történet, mert nemcsak a lelkész hallja, hanem már mások is. Ha valami képes közösséget létrehozni emberek között, az az, hogy őszintén megnyílok a másik előtt. Tehát nálunk, reformátusoknál – ha ezt a képet használhatom – egy nagyobb gyóntatófülke van, ami egy gyülekezeti terem. Mások előtt fölvállalni a hibáinkat, ott aztán lehullanak az álarcok. Ezek képesek egy olyan minőséget adni az emberi életnek, a közösségeinknek, amire borzasztó szüksége van a ma emberének.

Bese Gergő: Nem akarom a gyónás és a bűnbánat irányába elvinni a beszélgetést, csak annyit tennék még hozzá, hogy mostanra a bűn fogalma is megváltozott. Ahogy mindent relativizáltunk, úgy itt is az éles határokat eltüntettük, s amit korábban rossznak véltünk, az most már megszokottá vált. Ajánlom figyelmükbe a házasságról szóló műsorunkat, ahol arról beszélgettünk, hogy a fiatalok élettársi kapcsolatból, egy ágyból jönnek az oltár elé. Elengedtük a régi, jól bevált dolgokat, és hagytuk felhígulni, összekeveredni és teljesen felborulni azokat a rendeket, amelyek jól működtek. Ugyanez van a bűn fogalmával is. Igenis merjük kimondani, hogy mi a bűn. Merjük kimondani azt, hogy hogyan követek el bűnt: gondolattal, szóval, cselekedettel vagy mulasztással. Ezeket a fogalmakat kell tisztázni és újratanulni.

Hajdú Szabolcs Koppány: Pál apostol írja, hogy „mindent szabad nekem”. Na, idáig meg is hallják az emberek. Sajnos a folytatást nem hallják meg, ami pedig úgy szól, hogy „de nem minden használ”, illetve hogy „ne váljak semminek a rabjává”. Micsoda üzenetek ezek! Mindent szabad, de ne váljak semminek a rabjává! Valóban sokkal egyszerűbb meghallani csak az első részét a gondolatnak. Persze előbb-utóbb úgyis rá fog döbbenni az ember arra a megtapasztalásra, hogy ez a dolog nem használ neki, de addig miért is változtatna? Addig miért kellene bármit is kitennie az életéből? Nahát ezért nehéz akár a böjt kapcsán is arról beszélni, hogy miért kéne bármiről is lemondanom.

– Hogyan éljük meg mi, európaiak, magyarok az ünnepeinket? Tudunk-e egyáltalán ünnepelni? Fontosak nekünk az ünnepeink?

Bese Gergő: Attól függ. A karácsonyt nagyon szeretjük, mert „csilli-villi”, megsimogatja a lelkünket, és mindenki szeret mindenkit két napig. Aztán utána pedig mindent elfelejtünk, úgy ahogy a fát kidobjuk, úgy kidobunk minden érzületet ebből az ünnepből. Az ajándék, a matéria lett fontos és nem a lelki üzenet. Az emberben benne van zsigerileg, hogy szeretne kilépni a hétköznapokból, vágyik az ünnepre, ezért mesterkélt ünnepeket gyárt neki a modern világ: egy Valentin-napot vagy egy halloweent, mert ezekkel fogyasztói szempontból lehet valamit kezdeni. Tehát az ünnepeink tartalma egyre inkább elhalványul, ünnepelni szeretünk, de másképpen, mint régen, kézzelfoghatóbb, forintosított formában.

Hajdú Szabolcs Koppány: Régen az ember szimbiózisban élt azzal a világgal, ami körbevette őt. Belátta, hogy mekkora apró kis porszem, és hogy ő csak annyit tehet, hogy elveti a magot, aztán, hogy a nap vagy a víz elég lesz-e rá, hogy a madarak jönnek és kikapkodják-e, vagy sem, az már nem rajta múlik. Hálát adott az aratásért és azért, hogy van mit ennie. Érezte azt, hogy mindez nem magától van, s hogy ez megér egy ünneplést. Mára urbanizált lett az ember, a kenyér pedig a polcról van. Sose felejtem el, amikor a falusi egyházi iskolánkban elkezdtük a tankertet építeni a gyerekekkel a technikaóra keretében. Onnan kellett kezdeni, hogy ez a gereblye, ez pedig a kapa. Pedig falun élünk, még sincs már meg ez a tudás a gyerekeknél. Akkor honnan érthetnék meg az élet nagy összefüggéseit? Vissza kell térni a gyökerekhez!

Bese Gergő: Ahhoz, hogy ünnepelni tudjunk, ahhoz közösségre van szükségünk. Ha valaki nem tartozik egy egyházi közösséghez, annak nehéz elmagyarázni, hogy mit is kezdjen a húsvéttal vagy a pünkösddel. Az átlagember igazából nem is tudja, hogyan lehet teljes és tiszta a húsvét ünneplése, nem összekenve a nyuszival, a tojással, a locsolkodással. Ezek szép magyar hagyományok és fontosak is, de nem segítenek abban, hogy megértsük, hogy mi is a húsvét eredete. Ehhez egy olyan közösséghez kell tartozni, mely még emlékezik arra, hogy miről szólnak az ünnepek, legyen az karácsony, húsvét, pünkösd, vagy mondjuk egy keresztelő, vagy egy temetés.

Bese Gergő dunavecsei plébános és Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész, esperes (Forrás: hirado.hu)

– A szülők szerepe is fontos, hogy ők átadják-e ezeket a családi szokásokat, egyházi hagyományokat a gyermekeiknek, megtanítják-e őket arra, hogyan kell ünnepelni?

Hajdú Szabolcs Koppány: Ahogy a Bibliában is olvassuk az ószövetségi felszólítást, hogy „ti atyák adjátok át az ismeretet, adjátok át a tudást, egyik generáció a másiknak, adjátok át, hogy milyen nagy dolgokat tett velünk az Isten”. Ennek ott kell lennie, mint az előkészített földnek az újabb nemzedéknek a szívében, ami utána be tudja fogadni az isteni igét, a magocskát. Minden civilizáció elképesztő energiát fektetett abba, hogy átadja a tudást egyik generációról a másiknak. Azonban ma honnan szerzik meg a tudást a fiatalok? A mai társadalomban a tinédzserek már nem az előttük járó nemzedéket tekintik referenciaszemélyeknek, hanem a kortársaikat. Apa nem érti, hogy mi zajlik az online világban, azt csak a fiatalok egymás között értik. Na, de ők ugyanúgy nem tudják, hogy mi az ünnep lényege, így mintha vak vezetne világtalant.

Bese Gergő: Az egyházi iskolák természetesen kivételek ez alól, de az állami iskolában folyamatosan azzal szembesülök, hogy készülünk adventben, nagyböjtben a gyerekekkel, és éppen az ünnep lényege vész el, mert tanítási szünetre esik, és a szülő nem hozza el misére sem karácsonykor, sem húsvétkor a gyereket. Így minden ünnep megtörik, nem tud kiteljesedni, mert nem tudja a gyermek átélni a lényeget, majd csak akkor, amikor újra elkezdődik az iskola. A szülőt abszolút nem érdekli, a gyermekben pedig marad egy űr, egy várakozás a csodára. Ez olyan, mint egy március 15-i ünnepség, amire heteken át készülsz, majd egyszer csak azt mondják, hogy nem léphetsz föl. Csak anyukádnak mondhatod el a verset otthon, csak neki mutathatod meg a szép ruhádat.

– A közbeszéd gyakran úgy emlegeti, hogy a legnagyobb keresztény ünnepünk a karácsony. Pedig nem így van. Miért került előtérbe ennyire a karácsony?

Bese Gergő:

A fogyasztói társadalom számára jobban eladható a karácsony a kis Jézuskával, aki cuki. A húsvét a véres kereszthalállal, a megtagadással, az elárulással kevésbé piacképes.

A fogyasztói világ nem tudott úgy rátelepedni, így a feltámadás ünnepét sikerült viszonylag sterilen megőriznünk. A karácsonyt teljes egészében kiforgatták. Csak gondoljunk szegény Szent Miklósra, aki egy valós püspökember volt, és csináltak belőle egy nagyhasú, szakállas, kéményből lecsúszó bohócot, a „ho-ho-hó”-val.

Hajdú Szabolcs Koppány: Nyilván ennek van egy mélyebb rétege is, és a kettő együtt adja meg a választ. Mert míg a születéssel tudunk mit kezdeni, mert olyat tapasztaltunk, láttunk, átéltünk, de olyat senki nem látott még, hogy valaki meghalt és visszajött. Nem tudunk vele azonosulni, mert az eszünkkel és az érzékszerveinkkel nem tudjuk befogadni. De ott van a hit, mint egy hatodik érzékszerv, amivel meg lehet tapasztalni a feltámadást.

Forrás: hirado.hu

Bese Gergő: Egyszer egy családanya elmesélte, hogy ő hogyan próbálja hazavinni az otthonába az ünnepet, hogy miként tudja a gyermekeinek élménnyé és „emberszagúvá” tenni. Ők például nagycsütörtökön pászkavacsorát tartanak, ugyanazokat az étkeket eszik, mint az utolsó vacsorán, majd bunkerszerű szent sírt készítenek a szobában, szóval végig élik a családban a szent háromnap történéseit, aztán elmennek a szentmisére. Annyi jó ötletet lehet a keresztény családoktól hallani, amivel a gyermekek számára is befogadhatóvá lehet tenni a húsvétot.

Ha megtanulják, hogy mi az üzenete a feltámadásnak, akkor nem pusztán egy négynapos wellnesshétvége vagy tavaszi kertészkedés lesz a számukra.

– Hogy látják, sikerül végül a csokinyusziknak, a wellnesshétvégéknek teljesen kitakarni a keresztet?

Bese Gergő: Biztos vagyok benne, hogy nem, mert sokkal mélyebb a húsvét üzenete annál, mintsem hogy ki lehessen takarni. Abban a pillanatban, hogy fájdalmaim vannak, megérzem a keresztet a vállamon, onnantól fogva a szenvedésemben elkezdek azonosulni Krisztus szenvedésével. Vagy vegyünk egy anyát, akinek a saját gyereke szenvedését kell átélnie, mikor kábítószeres, mikor alkoholista, mikor rossz házasságban van, amikor börtönben van. Ezek az anyák hasonlóak lesznek a kereszt tövében álló Máriával, mert az életük találkozik.

– A népi kultúra és az egyházi hagyományok együtt élnek a társadalomban. Mit tehetünk azért, hogy a tojáskeresés és a locsolkodás mégse homályosítsa el a kereszthalál és a feltámadás jelentőségét?

Hajdú Szabolcs Koppány: Az én gyerekeimnek az lesz a fontos, amiről azt látják, hogy nekem is fontos.

A húsvéthoz pedig hozzátartozik a locsolkodás is. Miért ne férhetne bele, miért kellene kidobni ezeket a hagyományokat? Nem kell kidobni, hanem az egyensúlyt kell megtalálni.

De ebben az én személyes példám lelkészként, papként, apaként, munkahelyi főnökként fontos. Minél nagyobb a külső ellenállás, nekünk, keresztény embereknek, annál inkább fel kell hívni a figyelmet arra, hogy többről van itt szó, mint egy kétezer éves szokás. Több ez, mint egy poros múzeum, amit kinyitunk néha, és letörölgetjük róla a pókhálót. Itt élet van, új élet.

Bese Gergő: Én hagyományőrző és hagyománytisztelő ember vagyok, és nemcsak azért, mert a Galga mentéről származom, ahol elevenen élnek a népszokások. Én papként is vittem a ministránsfiúkat mise után, húsvéthétfőn a lányokhoz vödörrel locsolkodni, verset mondani és énekelni, mert ennek igen erős közösségformáló ereje van. Nagyszombat éjszaka új vizet szentelünk, tehát nem véletlen az sem, hogy utána van a locsolkodás, mert a víz új életet ad. A víznek tehát megvan a maga szakrális jelentősége, a tojás pedig a termékenység jelképe. Fontos, hogy megőrizzük a népi rítusainkat, mert gyönyörűen megférnek a keresztény hagyományokkal. Nem gond, ha valaki beül az autóba és elmegy Hollókőre húsvéthétfőn, de nem mindegy, hogy az Ófaluban lévő templomot múzeumnak nézi, vagy imádkozik benne.

Forrás: hirado.hu

– Mi a szent háromnap üzenete a számunkra?

Hajdú Szabolcs Koppány:

Az életre halál jön, ez az emberi lét tapasztalása, ez az emberi lét rendje; a halálra élet jön, ez pedig az isteni lét, az Isten rendje.

Az emberi tapasztalásunk, tudásunk annyira korlátozott és annyira behatárolt. Azt mondja az ember: hiszem, ha látom. Már önmagában ez a mondat is értelmetlen, hiszen amit látok, azt nem kell elhinni, hiszen ott van előttem. Ettől függetlenül csípőből utasítják el akár azokat a gondolatokat az emberek, amikkel nem tudnak mit kezdeni, ami nem fér be az értelmezésükbe és a szívükbe. A hit az a hatodik érzékszerv, amivel képes vagyok megérteni, hogy a halálra élet jön. Erről szól a húsvéti történet. Keresztényként az egész azon áll vagy bukik, hogy mit gondolok a feltámadásról, hogy elhiszem-e azt, hogy ez így megtörtént annak idején az Úr Jézus Krisztussal. Amíg meg nem születik egy gyermek, addig számára a világot az anyaméh jelenti. Az a valóság. Van egy kedves kis történet, amikor az anya pocakjában lévő ikrek beszélgetnek, és kérdezi az egyik, hogy te hiszed, hogy van külvilág? Mire a másik feleli, hát hogy lenne? Hát ki jött már onnan vissza? Pontosan ugyanez a beszélgetés hangzik el húsvét kapcsán, olyan sok ember között. Valamelyik Indiana Jones-filmben van egy jelenet, amikor a szereplő odaér a szakadékhoz, és át kell rajta kelnie. „Lépj rá, hidd el, ott van a híd, csak láthatatlan” – hangzik a biztatás. És csak akkor derül ki, hogy tényleg van-e ott híd, amikor kilép rá, és megtapasztalja, hogy ott van. Ezt a kis jelenetet sokszor mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy ez a hit. Nem tudom bebizonyítani, nem is látom a szememmel, de rálépek, és ott van.

Bese Gergő: Számomra a húsvét üzenete az, hogy ne spóroljuk meg a szenvedést, és csak a feltámadást ünnepeljük, mert akkor csonka lesz az ünnepünk. Ezért is biztatom a híveket, hogy éljék végig a szent háromnapot. Például menjenek végig a keresztút mind a tizennégy stációján, mert biztosan van olyan állomás, ami telibe találja őket az éppen aktuális élethelyzetükben. Ne hagyjuk, hogy ez kimaradjon az ünneplésünkből, mert akkor nem fogunk gyógyulni, nem fogjuk tudni elfogadni a keresztünket, amit hordozunk. Nagyszombat éjszakáján, a feltámadás ünnepén, pedig merjünk a sötétből bemenni a világosságba.

Vigyük be Krisztus világosságát lámpásokként a munkahelyünkre, az iskolába, a családunkba, és hordozzuk a feltámadás fényét.

– Hogyan tehetnénk a húsvét üzenetét személyesebbé, amikor húsvét üzenete olyannyira megfoghatatlannak tűnik? 

Bese Gergő: Statisztikák támasztják alá, hogy a hívő ember boldogabb, tovább él, optimistább és hamarabb meggyógyul. Mert egy hívő ember másképpen tekint a halálra, mint az, aki nem hisz. Hogyha nem hiszünk a láthatatlanban meg a papoknak, akkor legalább higgyünk a tudomány embereinek, akik bebizonyították, hogy

azoknál a családoknál, ahol együtt imádkoznak, ott a legkisebb a válások száma. Azokban a családokban, ahol boldogsággal fogadják a gyermeket, ott a gyermek nem teher, és a szülők sokkal kiegyensúlyozottabb öregkort élnek meg.

A statisztikákat hallva, bolondok lennénk a szürkeséget választani, a vidám és örömtelibb élet helyett.

Bese Gergő, Hajdú Szabolcs Koppány dunavecsei plébános és Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész, esperes (Forrás: hirado.hu)

– Mit tehet egy keresztény, vagy bárki, aki a húsvét idején keresi a reményt és az újrakezdés lehetőségét egy olyan világban, ahol a krízisek, járványok, háborúk látszólag megszakítás nélkül követik egymást?

Hajdú Szabolcs Koppány: A kérdés az, hogy eljutott-e már ez az ember arra a lelkiállapotra, amikor úgy érzi, hogy most már kell valami más, kell valami több, de önerőből nem tud továbblépni. Olyan ez, mint amikor lebukok a víz alá, és olyat játszok gyerekként a testvéreimmel, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni. Aztán egy idő után az ember tüdeje majdnem szétrobban, s akkor egyszer csak kiemelkedek a vízből, teleszívom a tüdőmet tiszta, friss oxigénnel. Vágysz-e ennyire arra, hogy megváltozzon valami, mint a víz alatti ember az oxigénre? Ha igen, akkor keress egy keresztény gyülekezetet, ahol átélheted ezt a megtapasztalást.

Bese Gergő:

Próbáljuk meg egy kicsit a szemüvegünket megtisztítani, és ne csak azt vegyük észre, hogy ebben a világban járvány és háború van. Vegyük észre a jót is, ami körülvesz: hogy fölkeltem, hogy van mit ennem, van fedél a fejem fölött, vannak szeretteim, hogy tudok segíteni a szomszédnak, és hosszan lehetne a sort folytatni.

Ismerjük fel, hogy mennyi kinccsel találkozunk az életünkben, a mindennapjainkban, és akkor többet fogunk mosolyogni, és jobbak leszünk az emberekkel.