Gyereknevelés

Bocsánatot kérni az egyik legnehezebb dolog a világon

Apróságnak tűnhet, mégis az egyik legnehezebb dolog a bocsánatkérés. Ezt is tanulni kell. A gyereknek és sokszor a felnőttnek is.

Vannak gyerekek, akik nem ismerik azt a szót, hogy bocsánat. És nem azért, mert túlságosan kicsik. Egyszerűen azért, mert egyelőre még nem tudják.
Nem tudják, mit jelent sajnálni egy tettüket, és azért elnézést kérni egy másik gyerektől vagy egy felnőttől. Az, hogy nem mondják ki, még korántsem jelenti azt, hogy nem érzik tettük helytelenségét – különösen akkor, ha a környezet reakciója is azt jelzi számukra, hogy valami nem stimmel. Ha ilyenkor nem magyarázzuk el nekik, hogy a legkevesebb, amit tehetünk, hogy szánjuk-bánjuk, amit elkövettünk – később mi is sajnálkozhatunk. Mert olyan lehetőséget szalasztunk el, amelyben a gyerek a lehető legpontosabban érzi, hogy valójában mit is jelent a bocsánatkérés.

(Fotó: illusztráció pexels.com)

Látja, tapasztalja, hogy a másiknak fájdalmat okozott (fizikai vagy lelki értelemben), sejti, hogy amit tett, nem helyénvaló. Ha nyugodtan magyarázzuk el neki, hogy a bocsánatkéréssel a másiknak is segítünk, és magunknak is jót teszünk – villámgyorsan megérti a kifejezés praktikus oldalát. A bocsánatkérés beépül a szótárába, s így talán nem lesz nehéz később sem azt mondani valakinek őszintén, hogy sajnálja, amit tett. A tanulás persze nem egyszeri alkalom, rengeteg (de még mennyi!) helyzet adódik gyerekkorban, amikor erősíthetjük a kicsikben és a nagyokban is, hogy bocsánatot kérni nem szégyen, elismerni, belátni azt, ami a mi hibánk – egyenes és kívánatos dolog. Ha ezt megtanulják, velünk sem fognak másképp viselkedni, tőlünk is tudnak majd bocsánatot kérni.

Persze mindennek akkor van értelme, ha szívből jön és őszinte a szó. Mert, ha egy gyerek azt tapasztalja, hogy szülei leszerelésére az egyik legjobb kifejezés a bocsánat, nem feltétlenül jó az irány. Magunkat csapjuk be vele, de még a gyerek is becsapja saját magát.

De hogyan várjuk el tőle, hogy őszinte legyen? Például úgy, hogy a bocsánatkéréskor elmondjuk neki, milyen nagyra értékeljük, hogy amit tett, azt vállalta. Ezt hangsúlyozzuk, hiszen ez fontos. De hozzátesszük, hogy ez persze nem azt jelenti, hogy így egy csapásra meg is oldotta volna a helyzetet. Mert azon még dolgozni kell. Például azzal, hogy legközelebb nem követi el. Például azzal, hogy egy másik pozitív tettel helyre billenti a mérleg nyelvét. Azaz jóvá teszi, amit lehet. S ha egy gyerek azt is tapasztalja, hogy a szülő is tud bocsánatot kérni –  egy másik felnőttöl, vagy éppen tőle, könnyűvé válik kimondani ezt a sokszor oly nehéz szót…