Életmód

Hogyan lehet megbocsátani önmagunknak és másoknak? 

A Duna Jézus és… című ismeretterjesztő műsorának legutóbbi adásában a zenész, műsorvezető ezúttal is három személyes történettel, valamint szakértők segítségével merült el az aktuális témában, a megbocsátás erejében.

Fotó: (MTVA: Csöndör Kinga)

Hogyan lehet megbocsátani a lelkileg vagy fizikailag bántalmazónak? Felül lehet valaha is emelkedni egy életet meghatározó sorscsapáson, egy gyermekkori zaklatáson vagy azon, amikor saját magunk tettünk olyat, amivel elárultuk az elveinket? Mező Misi a Jézus és… ismeretterjesztő sorozat műsorvezetője a legutóbbi, 10. epizódban vendégei sorsát megismerve ugyanarra a válaszra jutott: megbocsátani nemcsak Isten iránti engedelmességből fontos, hanem lelki és testi egészségünk érdekében is.

Az adásban elsőként egy olyan megtért asszony vallott, aki fiatalon két terhességét szakította meg. Bár igyekezett eltemetni magában a történteket, egy daganatos betegség emlékeztette őt arra, meg kell bocsátania saját magának a korábbi kényszerűségből hozott döntéseit. A folytatásban egy egykori kántor történetét ismerhették meg, aki egy autóbaleset következményeként elveszítette hallását, és ezzel együtt korábbi énektanári hivatását is. Harmadikként egy gyermekkori abúzusban érintett nő engedett bepillantást múltjába: hétéves volt, amikor egy idegen férfi olyan dolgokra kényszerítette, amelyekre akkor még szavakat sem ismert. Mindhármuk traumafeloldásában közös, hogy Isten útját járva leltek lelki nyugalomra, és múltjukban elszenvedett sérelmeiket, ha elfelejteni nem is, de el tudták engedni.

Tapolyai Emőke, a Jézus és… állandó szakértője úgy fogalmazott: „A megbocsátás kemény, hosszú folyamat. De ne feledd, minden pillanat, amely eszedbe juttatja a fájdalmadat vagy a haragodat, egy esély arra, hogy letedd a terhet. Nagyon szépen mondja az ige, hogy ha haragusztok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal” – hangsúlyozta a klinikai- és pasztorálpszichológus. A teljes epizód újranézhető a Jézus és… Médiaklikk-oldalán, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi adások is.

Jézus és… – 2. évad – új epizódok szombatonként 16:05-től a Dunán.

A sorozat korábbi részei és további vallási témájú tartalmak elérhetők a közmédia Bizony, Isten! videócsatornáján.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt