Környezetünk

Jazz és szaxofon, ez teszi boldoggá a szarvasmarhákat

Mihalecz András, somogyi állattenyésztő marhái a jazz mellett, a klasszikus zenéért is rajonganak. De az élő zenét is szívesen hallgatják az állatok, ugyanis a gazda előszeretettel ad nekik szaxofonos koncertet a legelőkön.

(Forrás: Pexels.com)

Bevett szokássá váltak a legelőn megrendezett koncertek Mihalecz András gazdaságában. A harminc éve állattenyésztéssel foglalkozó amatőr zenész ugyanis gyakran játszik szaxofonon a réten kószáló állatoknak.

„Amint felcsendülnek az első dallamok, rögtön megindulnak felém a jószágok, körém gyűlnek, fülelnek, és nagy érdeklődéssel figyelnek egy darabig” – mesélte a hobbi zenész, aki hangsúlyozta, hogy művészetkedvelő marhái egy hagyományos hangversenyt még nem bírnának türelemmel, ugyanis a szabadban nagyjából tizenöt percig, az istállóban pedig körülbelül fél óráig képesek figyelni a különböző dallamokra.

A réten élő zenét, a karámban pedig standard jazzt és olyan klasszikus szerzők műveit hallgatják felvételről napi rendszereséggel, mint Beethoven, Vivaldi, Bach vagy Mozart.

A jószágok nyugodtak és kiegyensúlyozottak, ám Mihalecz András ezt leginkább annak tudja be, hogy a gazdaságban dolgozó gondozók mentális állapotára hat gyógyírként a klasszikus zene.

„Ha a dolgozó kiegyensúlyozott, jobban bánik az állatokkal, és ez bizony kihat a jószágok lelkivilágára is, ezért úgy vélem, a személyzetnek igen jót tesz a klasszikus zene, és ez tükröződik vissza az állatok hangulatában” – részletezte az állattenyésztő.

A kiemelt kép illusztráció. (Forrás: Pexels.com)