
(Fotó: illusztráció pexels.com)
A teljesen más tudatállapotnak pedig talán az lehet az oka, hogy a megszokott, hétköznapi környezetünkben rengeteg inger ér bennünket, mint például a család, a munkatársaink, az emberek a boltban vagy a tömegközlekedésben, de akár a médián vagy az interneten, esetleg egy könyvön keresztül is. Ezek mind elterelhetik a figyelmünket a bennünk zajló történésekről, állapotokról, a valódi önmagunkról. Legyenek ezek érzelmek, gondolatok, hangulatok, amiket talán észre sem veszünk az előbb említett interakciók miatt. Gondoljunk csak arra, amikor ér bennünket egy frusztráló érzés, egy félelem, egy aggodalom a munkánkkal, a pénzzel vagy a jövővel kapcsolatban! Legtöbbször azonnal, szinte tudattalanul elkezdünk kompenzálni – ezzel próbáljuk kezelni ezt a frusztrációt. Figyelemeltereléssel: ez lehet például evés, film, vásárlás, vagy szórakozás. És ezek akár úgy is működhetnek, mint a különféle tudatmódosító szerek: rászokunk, mert úgy érezzük, segítenek a félelmek és szorongások leküzdésében, és bármikor előjön egy frusztráló érzés, máris menekülünk, keressük azt a gyakorlott menekülési útvonalat, ami már annyiszor bevált. Sütemény, bárpult, bevásárlóközpont.
Utazás egyedül
Egy egyszemélyes utazáson azonban ezek a külső ingerek (menekülő útvonalak) nagy része nincs jelen. Eleinte észre sem vesszük, hogy kettesben maradtunk önmagunkkal. Az utazás alatt megszűnik az a sürgető érzés, hogy máshol kellene lennünk, és mást kellene csinálnunk. Megszűnik az azzal kapcsolatos bűntudatunk, hogy sürget bennünket az idő, az élet, hiszen erre előre készültünk, rááldoztuk azt a néhány napot vagy hetet. Kiránt bennünket a mókuskerékből, az utazás lesz az életünk következő szakasza. Megszűnik a félelem, a környezet és a társadalom nyomása, feloldozást, felmentést nyerünk a hétköznapi elvárások alól.
Így, hogy ez a nagy lelki teher hirtelen megszűnik, jóval tisztábban kezdünk rálátni az életünkre. Ez ahhoz lehet hasonló, mint amikor elképzeljük, hogy nyerünk a lottón, vagy hogy mi lenne, ha csak fél év lenne hátra az életünkből. Vajon mennyi mindenben másképp döntenénk? Akkor is nap mint nap, újra és újra tennénk dolgokat, amik nem szívből jönnek, vagy inkább elmennénk úszni egyet, például az Atlanti-óceánba?

(Fotó: illusztráció pexels.com)
Ezen józanabb tudati szinten haladva kontúrosabbnak, ordítóbbnak észleljük a felbukkanó érzelmeket, gondolatokat. Viszont jóval természetesebbnek hatnak, mint a hétköznapi életben, ahol riasztóak lehetnének. Elindul egy folyamat, amikor merjük hagyni zajlani magunkat. Egy ilyen úton rengeteg olyan dolgot ízlelgetünk, engedünk meg, amiket a hétköznapi életben nem merünk, mint például a harsány nevetés, az artikulálatlan zokogás, vagy a hangos kiabálás (talán ez csak a jéghegy csúcsa). Ennek az lehet az eredménye, hogy megindulnak folyamatok, elkezdenek felszakadni dolgok. Úgy érezhetjük, csomó minden a helyére kerül a puzzle-ben, és egy idő után felszabadító béke tölthet el bennünket. Talán még a szabadság érzése is szembejön.