
Tokió, 2021. július 31. A második helyezett Milák Kristóf a 100 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Milák Kristóf másfél év után először adott interjút. A kihagyásáról elmondta, hogy nem tud egyetlen okot kiemelni, inkább az évek óta tartó mentális és fizikai megterhelés vezetett a döntéséhez. Úgy érezte, kiégett, és már nem tudta teljes erőbedobással folytatni.
„Akkor én ott azt gondoltam, hogy kiégtem”
Volt mögöttem jó pár év, olyan versenyidőszakok, amikor egy évben négy versenyen kellett elindulni. Fárasztó volt, és megviseltek mentálisan és fizikálisan is. Ezt minden évben ugyanilyen ütemben és frekvenciával kellett eljátszani. Ebbe az ember – és én is az vagyok – el tud fáradni. Nekem akkor jött el az az időpont, hogy ebből többet nem vagyok képes elfogadni, elbírni. És akkor éreztem azt, hogy nem megyek házhoz a pofonért” – mondta.
A fukuokai világbajnokság előtt elvesztette a motivációját, és nem akart felkészületlenül versenyezni. Ahogy fogalmazott: „Minden, ami eddig előrevitt, hirtelen kiment belőlem.”
„Megfordult a fejemben, hogy abbahagyom” – mondta, de végül arra jutott, hogy nem szeretné veszni hagyni azt, amit hosszú évek alatt felépített.
Kiemelte, ebben az időszakban sokat segített neki Schmidt Ádám sportállamtitkár és új edzője, Szabó Álmos, akivel erős szakmai kötelék alakult ki.
A róla megjelent cikkek többsége szerinte nem tükrözte a valóságot, csak felfújták a helyzetét. „Az esetek 89 százalékában köze nem volt a valósághoz.”
A jövőbeli terveiről elmondta, mindent megtesz azért, hogy 2028-ban ott legyen az olimpián.
„A szándék megvan, a lehetőségeim egyelőre kedvezőek. Szeretem csinálni. Nem ígérem meg, hogy ott leszek, de mindent megteszek azért, hogy ott legyek.”
Milák motivációja továbbra is erős, imád versenyezni, és elsősorban önmagát akarja legyőzni. „Valahogy én mindig azt érzem, hogy magammal küzdök és magamat próbálom legyőzni.”
A végén önkritikát gyakorolt, elismerte, hogy kommunikációs hibákat követett el, és megbántott embereket, amit sajnál.
„Nem mehetek el amellett sem, hogy nem kérek elnézést, azért mert az elmúlt időszakban megbántottam embereket, akiket nem szerettem volna. Hibáztam, sajnálom” – fogalmazott.