
Hagyományőrzők népviseletben a Hollókői Húsvéti Fesztiválon Hollókő ófalujában 2023. április 10-én. (Fotó: MTI/Komka Péter)
A közlemény szerint nagypénteken, április 18-án ingyenesek lesznek a programok. Lesz kirakodóvásár a Petőfi úton, tojásfestés több helyszínen, láthatók lesznek archív képek, és régi hollókői filmeket vetítenek a Látogatóházban, ahol felelevenítik a hollókői böjti szokásokat is.
Nagyszombaton gasztronómiai és hagyományőrző programokat tartanak az Ófalu udvaraiban kereplőzéssel, a népi élet bemutatásával.
Táncokat tanít a Nógrád Táncegyüttes, karikázót és népviseletes életképet mutat be a Hollókői Néptáncegyüttes, és lehet szilvás gombócot főzni a Kétbodonyi Hagyományőrzőkkel.
Vasárnap 9:30-kor kezdődik a húsvéti szentmise, amelyet a feltámadási körmenet követ.
A templomnál és az alsó kútnál is locsolkodással várják a vendégeket, nótával és tánccal szórakoztat a Nógrád Táncegyüttes, a Fonó Néptáncegyüttes és a FOLT zenekar, a Guzsalyas Viselettárban Bukovics János palóc mesemondó meséit hallgathatják meg az érdeklődők.
Vasárnap és hétfőn a Pajtaárok színpadon is szerveznek programokat. Vasárnap a 11 órakor kezdődő megnyitó után a Hollókő Táncegyüttes és a hollókői citerások húsvéti műsora következik, fellép a Fonó Néptáncegyüttes és a Nógrád Táncegyüttes. Népzenei koncertet ad a Dűvő, 15 órakor kezdődik a Kerekes Band és Petrás Mária nagykoncertje. Este locsoló táncház lesz a Román András Látogatóházban a Dűvő zenekarral és a Nógrád Táncegyüttessel.
Hétfőn a húsvéti szentmise után húsvéti locsolkodásra várják a látogatókat az Ófaluba.

Hagyományõrzõk locsolkodnak a Hollókõi Húsvéti Fesztiválon Hollókõ ófalujában 2023. április 10-én. (Fotó: MTI/Komka Péter)
A szervezők közlése szerint a rendezvény hétéves kor alatt, valamint mozgás-, hallás- és látássérült igazolvány bemutatásával ingyenes, kísérőjük pedig kedvezményes jeggyel látogathatja a fesztivált.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Hollókői Húsvéti Fesztivál és Hollókő Ófaluja is kizárólag a rendezvény hivatalos jegyének megvásárlásával látogatható szombattól hétfőig.
A belépőjegy tartalmazza a település összes programjának és egyes látnivalóinak belépődíját is, így azzal felkereshető a Játszóház, az Oskola, a Postamúzeum, a Falumúzeum, a Guzsalyas Viselettár, a Kézműves Nyomdaműhely, a Babamúzeum és a vár is.