Életmód

Három nap mobil nélkül – döbbenetes, mit tesz ez az agyaddal!

Azt hinnénk, hogy ha három napra letesszük a telefont, legfeljebb kicsit unatkozunk. Egy friss kutatás szerint azonban az agyunk egészen meglepően reagál a „digitális elvonóra”.

Az ember azt hinné, hogy ha három napra leteszi a telefont, akkor legfeljebb unatkozik, nosztalgiából visszatér a papírújsághoz, vagy elkezd makramézni. Pedig egy friss német kutatás szerint sokkal durvább dolgok történnek odabent, a fejedben, ha egy kicsit félreteszed a telefont – írja a Science Alert.

(Fotó: illusztráció pexels.com)

A Heidelbergi Egyetem és a Kölni Egyetem közös tanulmánya kimutatta:

„Már 72 óra telefonmegvonás is észlelhetően megváltoztatja az agyi aktivitást – méghozzá azon a területen, ami a jutalomfeldolgozásért és a sóvárgásért felelős. Igen, pontosan ugyanott, ahol az alkohol- és nikotinfüggés is dolgozik.”

Dopamin-kaszinó a zsebedben

Ha láttad a Társadalmi dilemma című Netflix dokumentumfilmet, ismerős lehet: a telefonos applikációk nemcsak szórakoztatnak, hanem az agyunk jutalomrendszerét is szépen „átprogramozzák”. A Facebook, Instagram, TikTok és társaik úgy működnek, akár egy kaszinógép:

Pörgeted a közösségi oldalakat, de semmi, újra csak pörgeted, semmi – aztán hirtelen VILLÁMCSAPÁS, egy vicces mém vagy egy durva sztori. Ez a kiszámíthatatlan dopaminlöket az, ami miatt újra és újra visszatérsz. És pontosan ez az, ami az agyaddal is trükközik.

De eddig kevesen vizsgálták meg, mi történik akkor, ha hirtelen kiszállsz ebből a pörgésből.

Fotó: Illusztráció (Unsplash.com)

25 fiatal három napig telefon nélkül

A kutatás során 25 fiatal felnőtt (18 és 30 év között) vállalta, hogy három napra lemond a mobiljáról. Csak a legszükségesebb funkciókat használhatták, mint például munkahelyi kommunikáció. A TikTok, Instagram, Reddit, Messenger és társaik mentek a süllyesztőbe.

A résztvevők agyát szkennelték a kísérlet előtt és után, és az eredmények igen egyértelműek lettek:

Már három nap után is változások voltak kimutathatók az agy jutalomközpontjában – ugyanott, ahol a függőségeket szokták mérni. A vizsgálatok során változásokat tapasztaltak az agyi aktivitásban azokon a területeken, amelyek a jutalomfeldolgozáshoz és a sóvárgáshoz kapcsolódnak.

Valódi függőség?

(Fotó: Unsplash)

A kutatás arra utal, hogy a telefonhasználat neurológiai szinten is addiktív lehet, különösen azoknál, akik amúgy is hajlamosak túl sok időt tölteni a képernyő előtt.

Persze a kutatók nem dramatizálják túl a dolgot:

„Adataink nem tudják teljesen elkülöníteni a telefonhasználat és a társas kapcsolatok utáni sóvárgást – ezek manapság szorosan összefonódnak.”

Az viszont már most is jól látszik, hogy már rövid, pár napos elvonás is kimutatható változásokat idéz elő az agyban.

„Bár adataink elég egyértelmű mintázatokat mutatnak, további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy pontosabban megértsük, hogyan alakulnak ki ezek a folyamatok.”

Egy generációs kísérlet?

A tanulmány hivatalos címe: „A mobiltelefon-használat korlátozásának hatása az agy reakcióira ingerekre” – és bár ebből egyelőre nem lett Netflix-dokumentumfilm, a kutatók szerint könnyen lehet, hogy az egész digitális generáció idegrendszere lesz a következő nagy közösségi kísérlet.