„A nyaralásra való felkészülés is lehet egy nagy örömforrás, de egy csomó feladattal is járhat, ami azért jelenthet egy plusz stresszt az erre való felkészülés. Pluszban össze vagyunk zárva olyan családtagokkal, akikkel az év 350 napján igazából nem találkozunk” – fogalmazott a Nyár 25 című műsorban dr. Áfra Marietta egészségpszichológus, aki szerint egyáltalán nem ritka, hogy a várva várt pihenés helyett feszültek, ingerlékenyek vagyunk, sőt, gyakran meg is betegszünk az első napokban.

(Fotó: Shutterstock)
A szakértő elmagyarázta, hogy a szervezet a hosszan tartó stressz után gyakran reagál úgy, mintha most engedné el a felgyülemlett feszültséget: „a mókuskerékből nem tudunk olyan gyorsan átlépni egy pihenő fázisba”, és ez testi vagy lelki tünetekben is megjelenhet.
Sokunk számára a nyaralás valójában egy újabb projekt, ahol mindenki elvár valamit, más a nagymama tempója, más a kamaszé, és más az anyukáé, aki még mindig listákat pipálgat fejben. Áfra Marietta szerint a kulcs a tudatos felkészülés és a kommunikáció:
„Jó lenne, ha előre meg tudnák beszélni mondjuk egy nagy családban, hogy kinek milyen igényei vannak, ki hogy szeretne pihenni. Nyilván más egy nagymamának az igénye, más egy csecsemőnek, más rutinok szerint fognak ott működni a nyaraláson”
Az sem segít, hogy szinte lehetetlen letenni a munkát, telefon, e-mailek, gyors hívások… a határok elmosódnak. A pszichológus szerint ez akár komoly belső konfliktust is jelezhet: sokan csak akkor érzik magukat értékesnek, ha dolgoznak, a pihenés számukra nem megengedett.
A jó hír? Van kiút. Az autogén tréninget ajánlja a szakértő. Ez egy tudományosan alátámasztott relaxációs technika, amit országszerte 113 egészségfejlesztési irodában lehet elsajátítani, TB alapon, beutaló nélkül.