Kultúra

„Kezdődik a második félidő!” – Boros Csaba legendás nyári sztorija Fenyő Mikiről

Egy forró nyári éjszaka, hajnali ötlet és egy villámpróba, így született meg az emlékezetes Fenyő Miki és Republic koncert.

A Hogy volt című műsorban Boros Csaba, a Republik basszusgitárosa idézte fel azt a nosztalgikus pillanatot, amikor Cipővel hajnalban úgy döntöttek, másnap koncertet adnak Budapesten – méghozzá nem is akárkivel: Fenyő Mikivel!

Boros Csaba (MTVA Fotó: Zih Zsolt)

Nyár volt, éjjel 2-3 óra, jöttünk hazafelé, Cipő azt mondja: „hívjuk már föl a Fenyőt, hogy lépjen fel velünk.” Én meg tényleg felhívtam, Fenyő Miki pedig azt mondta: „Persze!” – mesélte nevetve Boros.

A próba egy kisvendéglőben zajlott, ahol a „Csókkirály” és néhány másik sláger gyors átfutása jelentette a „felkészülést”.

Fenyő Miki pontosságáról is legenda született, aki bár bevállalta a koncertet, 17 percet tudott a közös haknira szánni, nem is akármiylen indokkal:

„Pontosan háromnegyed hat után öt perccel érkezem, és 6 óra előtt 2 perccel indulok is vissza.”

És valóban: megérkezett, énekelt, majd rohant haza, nem is akármiért:

„Kezdődik a United-meccs második félideje” – mondta búcsúzóul.

Boros Csabaa nyári élményit a Médiaklikken nézheti vissza, ide kattintva.