„Ez itt a Föld, annak is a közepe, Budapest” – köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök Kapu Tibort, aki néhány napja csatlakozott a Nemzetközi Űrállomás legénységéhez. A magyar űrhajós megtiszteltetésnek nevezte, hogy a miniszterelnökkel, és rajta keresztül minden magyar emberrel beszélhetett. Kapu Tibor elárulta, a megérkezés utáni első órákban már beszélhetett a szüleivel is, akik elmesélték neki, mekkora hatása volt a felbocsátásnak a magyar emberekre és a magyar nemzetre.
Orbán Viktor úgy fogalmazott:
„Itt lent most mindenki Kapu Tibor szeretne lenni, és ha én gyerek lennék, valószínűleg én is.”
A beszélgetés során Kapu Tibor hangsúlyozta:
„Számomra ez nem is kérdés, meggyőződésem, hogy a kis országok, mint Magyarország, tudnak a legnagyobbat álmodni.”
Hangsúlyozta, hogy rendkívül boldog, hogy a küldetés egyik legfontosabb célját, azt, hogy elérjék a magyar embereket, már sikerült megvalósítani.
A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (háttal) videókapcsolaton keresztül beszél az Axiom-4 küldetésben részt vevő, a Nemzetközi űrállomáson tartózkodó Kapu Tibor űrhajóssal a (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Fischer Zoltán)
Elárulta, hogy 60 tudományos kísérlet közül 25-öt kizárólag ő végez magyar kutatóként. Többek között sugárzásméréssel, növények csíráztatásával és genetikai vizsgálatokra szánt muslicák megfigyelésével foglalkozik. Vitte magával a legendás Pille mérőműszer új generációját is, amit még Farkas Bertalan hagyott örökségül.
Orbán Viktor végül azt kérdezte Kapu Tibortól, hogy a háború látszik-e föntről, amire a magyar űrhajós úgy válaszolt: odafentről csak szépet és jót lát,
„csak gyönyörű színeket, csak gyönyörű felhőket és gyönyörű városokat.”
A küldetés során, elmondása szerint, „az egyik legvidámabb személyzet vagyunk, akik az űrbe jöttek.” A csapatban tizenegyen vannak, ebből heten először járnak az űrben.




