Kultúra

Vikidál Gyula: Hiszek Istenben, háromszor is megmentette az életemet

Szombat délután újabb emlékezetes epizódhoz érkezett az M5 kulturális csatornán látható zenészportrékat bemutató sorozat, a Húrokon írt történelem. A legutóbbi adásban a Liszt Ferenc- és kétszeres eMeRTon-díjas előadóművész, Vikidál Gyula mesélt életének meghatározó állomásairól – az ikonikus Koppány-szereptől a nagypapaság örömén át hitbéli meggyőződésééig.

Vikidál Gyula neve a magyar rocktörténelem nagy korszakát fémjelzi, összefonódva a Dinamit, a P. Mobil zenekarok és az István, a király rockopera máig élő legendáival. Az M5-ön szombatonként 13 órakor jelentkező, Húrokon írt történelem című műsorban azonban nemcsak sikerei kerültek előtérbe, hanem mélyebb emberi tapasztalatai: a hit, a szeretet és a felelősség is.

(Fotó: MTVA/Húrokon írt történelem)

„Hiszek Istenben, mert három alkalommal is ott volt velem, amikor megmentette az életemet. Tudom, hogy nem véletlenül ajándékozott meg engem azzal, amim van. Kötelességem ezzel örömet szerezni az embereknek. Ettől szebb és jobb érzés nincs a világon”

– mondta meghatottan az énekes.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy tisztában van vele, hogy az idő múlása nyomokat hagyott teljesítményén, és már nem száguld a színpadon a régi energiával, mégis aktív, de másként, mélyebben kapcsolódva a közönségéhez. A legnagyobb „szerelem” az életében azonban már a családja.

„Szeretem a családomat, van jövőképem. A kisunokám érkezése óta érzem, hogy még mindig szükség van rám” – tette hozzá mosollyal az arcán. A Húrokon írt történelem idézett beszélgetése hét napig nézhető újra az adásba kerülés időpontja után.

Húrokon írt történelem – szombatonként 13 órakor az M5-ön.