Kultúra

Ő a legvagányabb nagymama - Oszvald Marika szereti a csillogást, de otthon a természetesség híve

A színpadon ragyog, a szabadidejében pedig kertet gondoz, unokázik, vagy épp a Balatonban hűsöl. Oszvald Marika még 73 évesen is lehengerlő energiával éli a mindennapokat. A Nyár 25 című műsor vendégeként mesélt fellépésekről, és nyári terveiről.

Nincs még egy olyan színésznő, aki úgy tud nevetni, mint Oszvald Marika – szívből, őszintén és ragadósan. A Kossuth-díjas operetténekes a Nyár 25 műsor vendégeként mesélt arról, milyen mozgalmas nyár áll előtte: rengeteg fellépéssel, új szerepekkel, és mellette nagyon is földközeli boldogságokkal.

Most nyáron nagyon sok fellépés van – meséli mosolyogva. – A Sissi-előadásban például a végén van egy nagyon cuki kis dalom, amit meg is tanítok a közönségnek, egy nagyon dallamos, jó, magyaros kis dal, és még rappelek is benne, és az egész nézőtér fölállva énekli.

A nyári turné Szigligettől Fertődig járja be az országot, de Oszvald Marika nem panaszkodik. Igaz, ahogy mondja, már oda kell figyelnie, hogy tudja tartani a tempót, hiszen 73 évesen már nem nem olyan egyszerű mint régen, de ott a kert, ott az unoka és ott a színpad is, ami örök szerelem marad.

Két csillogás közötti békés hétköznapok

A színpadon pazar ruhák, díszletek, tánckar, zenekar. De otthon Marika már elhagyja a díva szerepet?

Otthon nem csillogok. A kertben sárban csúszok-mászok, koszos vagyok, egész nap nem érdekel, hogy nézek ki. Teljesen hétköznapi életet élek.

Oszvald Marika elmondta, hogy számára elengedhetetlen a természetesség, hiszen eleve természetközeli beállítottságú, és szüksége van arra, hogy otthon teljesen hétköznapi életet élhessen.

Oszvald Marika (Fotó: Ridikül/Tőke Béla)

A legvagányabb nagymama

Ha unokázásról van szó, Marika nem ismer akadályt:

Rajtam csúszik-mászik a fejemen, focizunk, ugrálunk, vagány vagyok vele, ahhoz képest, hogy nagymama vagyok.

A Balaton partján is gyakran megfordul, ahol gyerekmódra veti bele magát a vízi kalandokba, nemrégiben a SUP-ot is kupróbálta.

Színpad, pihenés, szimpla boldogság

Bár a nyár tele van előadásokkal – Sissi, Leánybúcsú, operettgálák –, Marika mindig talál időt a feltöltődésre.

Van úgy, hogy két napom is szabad, akkor teljesen kilazulok. Imádok egyedül lenni, a saját gondolataimmal. Csak szemlélődni, csak úgy nézni ki a fejemből, az nagyon jó

– vallja derűsen, és elárulja, néha napközben is lepihen egy órácskára.