Kapu Tibor még utoljára bejelentkezett a Földre visszatérés előtt az ISS fedélzetéről és szavai ismét megdobbantották az ország szívét. Nem csak tudományos eredményei miatt, hanem megható szavai, őszintesége és hazaszeretete miatt is.
„Magyarország az elmúlt hetekben visszakerült a világűr térképére, és higgyétek el, ez innen fentről nagyon jól látszik”
– mondta büszkén, utalva arra, hogy nemcsak ő, hanem a mögötte álló kutatók, mérnökök, fejlesztők is történelmet írtak.
Kapu Tibor három hétig dolgozott azon, hogy hazánk ismét tudományos nagyhatalomként jelenhessen meg a világ előtt. Küldetése során biológiai, táplálkozástudományi, dozimetriai és technológiai kísérleteket hajtott végre, mindezt a magyar kutatói közösség tudására alapozva.
„Én nagyon remélem, hogy annyira büszkék vagytok rám és a programra, mint amennyire én büszke voltam a kutatóinkra az elmúlt három hétben”
– üzente meghatottan a Spacejunkie oldalán keresztül.
Azonban üzenete nemcsak a szakmának szólt. Szavai a jövő nemzedékéhez is eljutottak: szülőkhöz, gyerekekhez, mindenkihez, aki álmodni mer:
„Ha a gyerektáncolni akar, menjen táncolni, ha sakkozni akar, menjen sakkozni és hogyha anya azt mondja, hogy tévé csak a házi után van, akkor tessék megcsinálni a házi feladatot” – isnspirálta Tibor a új nemzedék tagjait a tanulásra.
Tibor szerint az űrutazás csak a kezdet, hiszen ahogy az űrhajós fogalmazott:
Mi magyarok megmutattuk már olimpián és világbajnokságon is, és most a világűrben is, hogy képesek vagyunk a lehetetlenre is.
„Hazamegyünk, és megígérem, hogy elmesélek mindent, ami itt az elmúlt három hétben történt” – zárta gondolatait Tibor.
Kapu Tibor a tervek szerint ma 13:05-kor hagyja el az űrállomást, és a Crew Dragon „Grace” nevű kapszulában Kalifornia partjainál tér vissza a Földre előreláthatóan kedden délelőtt 11 óra körül.




