(Fotó: Keresztes Ildikó)
A közelmúltban egyéves születésnapját ünneplő Csukás Meserádió esti mesélői között már többször is találkozhattak a hallgatók Keresztes Ildikóval. Az előadóművész legutóbb nemcsak egy mese világát varázsolta a hallgatóság elé, saját történetét is megosztotta a zene erejéről.
„A Jóisten egyik legszebb adománya, hogy a zene bekúszott az életembe. Először a tánc, a mozgás révén, aztán ahogy cseperedtem, éreztem, számomra a tánc nem elég kifejező, meg kell szólalnom, és elkezdtem énekelni”
– mondta, hozzátéve, hogy ezáltal olyan csodára talált, amiért egész életében hálás lesz.
Az éneklés ugyanis nem pusztán a hivatása, hanem a hobbija és a mindene.
„Egy dolgot azonban nagyon sajnálok, hogy nem tanultam meg hangszeren játszani”
– vallotta be Keresztes Ildikó, aki arra biztatta hallgatóságát, hogy ha nem is professzionális szinten, de mindenkinek érdemes belekóstolnia a zene varázsába, mert csodálatos világba repíti az embert.
Csukás Meserádió – Rádió egyfejűeknek – elérhető a www.csukasmeseradio.hu oldalon, illetve iOS és Google Play áruházban letölthető applikáción keresztül is.




