(Fotó: MTI/Katona Tibor)
– Zenészként a közönség Téged egy mindig kereső, kísérletező alkotóként ismer. Mi az, ami mégis állandó pont marad számodra a zenei utazásaidban?
Ami minden produkciómban közös, az az improvizáció. Ez persze a jazz műfajból jön, de messze nem csak ott működik: akár klasszikus, akár elektronikus közegben, mindig megtaláljuk a zenésztársakkal a helyét. Ez adja a vezérfonalat. Számomra a spontaneitás az önkifejezés alapja, az egyik legnagyobb élményt hordozó része a zenélésnek.
– A magánéletben is ennyire spontán vagy, vagy inkább a tervezős típus?
Igazából egyik kategóriába sem tudnám egyértelműen sorolni magam. Szeretem, ha van rendszere a napnak – most, hogy van egy 15 hónapos kisfiam, ennek különösen nagy jelentősége van. Látom, mennyire fontos számára, hogy kiszámítható legyen a napi rutin, hogy legyenek fix pontok az életünkben, és ez a működésmód most rám is jobban átragadt. De közben tudok teljesen spontán is lenni: nem okoz gondot, ha valami nem előre tervezett, hanem hirtelen jön.
– Ma ünnepled a születésnapodat. Az ember ilyenkor kicsit számot vet az életével. Te hogy látod, hol tartasz most?
Szakmailag húsz nagyon aktív év van mögöttem, és ez elég volt ahhoz, hogy ne legyen bennem hiányérzet. Sokáig nagyon erősen működött bennem a megfelelési kényszer, és hajlamos voltam arra, hogy mások elvárásainak – vagy éppen a magam által kitűzött céloknak – akarjak maximálisan megfelelni. A negyvenes éveimre szerencsére sikerült ebből lefaragnom. Ma már sokkal inkább az vezet, hogy mi jelent számomra élményt és önazonosságot – nem pedig az, hogy melyik produkcióval remélhetek nagyobb közönségsikert. És ez nagyon felszabadító érzés.
– Korábbi interjúidban is említetted, hogy hajlamos voltál túlvállalni magad, ami a magánélet rovására ment. Most gondolom a kisfiad is segít abban, hogy ez a mérleg most inkább errefelé billenjen.Igen, az életem nagy részét most az anyaság tölti ki, ez határozza meg leginkább az életemet. Másfél születésnappal ezelőtt érkezett a kisfiam, aki még nem jár közösségbe, úgyhogy még nagy részt vele töltöm a mindennapjaimat. Így betölteni a 43-at, az a legcsodálatosabb verziók közé tartozik.
– Az anyaság mennyiben formálta át benned a zenéhez való viszonyodat?
Alapjaiban nem változtatott: a zene ugyanúgy az életem központi része. Az az egy-egy koncert, amiket elvállalok, borzasztóan jól esik édesanyaként is. Fel tudok oldódni a színpadon, ki tudok lépni az otthoni szerepemből arra a rövid időre. Inkább mélyültek az érzések. A kisfiam létezése egy nyilvánvaló érzelmi töltetet ad a mindennapjaimba, így a zenémbe is. Emellett pedig egy új inspirációforrás is lett. Ahogy figyelem, hogyan formál hangokat, hogyan „kurjongat”, milyen szabadon ad ki hangokat vagy egy gesztust – ez lenyűgöző. Elképesztően inspiráló látni az ő szabadságát, és én csak vágyom arra, hogy ilyen szabad lehessek a színpadon, mint amilyen szabadon ő létezik.
Kép forrása: Veronika Harcsa
– Tavaly elvégezted a zeneterapeuta-képzést a Pécsi Tudományegyetemen. Mi motivált erre az útra, és mit vársz tőle – mit szeretnél elősegíteni az emberekben a zeneterápia segítségével?
A Covid-járvány alatt sok koncertem elmaradt, és így lett időm mélyebben foglalkozni a pszichológiával. Ekkor találtam rá a zeneterápiára, ami egy viszonylag friss ága a terápiáknak vagy a pszichológiának, de egy nagyon szép terület, és rádöbbentem, mennyire passzol ahhoz, amit én már eddig is ösztönösen csináltam például a workshopjaimon. A Művészetek Völgyében több mint 10 éve vezetem az egyik programhelyszínt, ahol az elejétől fogva minden nap tartok énekes workshopot, amiben kifejezetten arra törekszem, hogy ne kelljen semmilyen zenei előképzettség hozzá. Ez sokkal inkább a kapcsolódásról szól: a hangok kiadásával – ami lehet énekhang, de lehet csak egy zümmögés vagy egy dobogás a lábunkkal, egy taps, egy felkiáltás –kapcsolódunk egyrészt a saját érzelmeinkhez, másrészt pedig ahhoz a közösséghez, ami ott idegenekből a workshop idejére összejön. És amióta tartom ezeket a workshopokat, azóta az az érzésem, hogy ez egy elképesztően erős kapcsolódás, ami pillanatok alatt összehozza az embereket, és nagyon erős érzelmeket tud felszínre hívni. Nagyon kíváncsi voltam ezeknek a folyamatoknak a pszichés hátterére.
Nagyon széles a felhasználása a zeneterápiának, és nemcsak arról szól, hogy „a zene gyógyít”, hanem konkrét módszertan áll mögötte, amely segíthet akár önismereti, akár klinikai folyamatokban.
– Az előadóművészet is egyfajta kapcsolódás a közönséggel? Mennyire tudod belevinni az előadóművészetedbe ezeket a tapasztalatokat, és azt a tudásanyagot, amit a zeneterápiával megismertél?
A diplomamunkámat ebből írtam: létrehoztam egy interaktív koncertműsort, ahol a közönség is bekapcsolódhat a hangadásba. Ez persze nem zeneterápia, hiszen annak kötöttebb keretei vannak, de benne van a zeneterápiás attitűd a koncertben. A dalok úgy épülnek fel, hogy adott pontokon bárki részt vehet benne – akár egy zümmögéssel, tapsolással, vagy bármilyen hanggal. Amikor több száz ember egyszerre ad ki hangot, az egészen más minőségű élmény már csak akusztikailag is, mint egy hagyományos ültetett koncert. Másrészt pedig egy másfajta zenében való elmerülést, zenével való kapcsolódást tesz lehetővé, mint a koncert szokásos befogadása. Ez engem nagyon izgat, hogy hogy lehet ezeket a határokat tágítani, milyen hatásokat lehet elérni, mert elképesztő izgalmas folyamatok, és nagyon bízom benne, hogy a közönségnek is lesz olyan része, aki ilyesmiben szívesen részt vesz és kellő nyitottsággal érkezik egy ilyen estére. December 1-jén a MÜPA-ban lesz a következő ilyen estünk, egy német ütőhangszeres zongoristával és a Soharóza Kórussal közösen.
– Részt veszel a „Ér nem jól lenni” című mentális egészség témájú eseményen is a Magyar Zene Házában. Miért tartod fontosnak, hogy erről beszéljünk? Van személyes kapcsolódásod a témához?
Szerintem mindenkit érint ez a téma. Én magam is voltam mélyponton, és hozzám közel álló emberek is. Szerencsés vagyok, mert jókor kaptam segítséget, ami nagyon pozitív irányba terelte az én életemnek a folyását, tehát én nagyon hiszek a szakszerű segítségnek a fontosságában. Ezért is tartom fontosnak, hogy nyíltan beszéljünk a mentális nehézségekről. A Thalassa Ház szervezi az eseményt, akik mentális nehézségekkel küzdő fiatalokat fogadnak, és módszertanukban kiemelt szerepet kapnak többek között a zeneterápiás és művészetterápiás foglalkozások.
– Milyen terveid vannak most? Van olyan álomprojekt, amit még nem valósítottál meg?
Most a MÜPA-beli estemre készülök, amihez új lemezanyag is társul majd. Emellett fut a másik aktív projektem, a Schubert NOW!, amely Schubert-dalokat dolgoz fel hárfával, élő elektronikával és sok improvizációval. Ezekkel a produkciókkal vagyok aktív most elsősorban, de egyébként pedig a magánéletem nyeri most a legnagyobb teret az életemben. Az idei lesz az első olyan karácsony, amit a kisfiam már tudatosítani fog. Ha nem is emlékszik majd rá, de azt már érzékelni fogja, hogy ünnep van, és hogy különleges dolgok történnek. Nagyon szeretnék erre úgy felkészülni, hogy ez tényleg egy meghitt családi időszak lehessen.
