A legtöbb szülő a legjobb szándékkal vág bele a hozzátáplálásba: szeretné, ha a gyermeke egészségesen fejlődne, nyitott lenne az ízekre, és jó evővé válna. Mégis sokan érzik úgy, hogy bármennyire is próbálják „jól csinálni”, valami mindig félremegy. A baba nem akar enni, kiköpi, amit kínálunk, bezzeg amit mi eszünk, az igazán érdekli. Ilyenkor könnyű elbizonytalanodni, és újabb cikkek, táblázatok, tanácsok után kutatni…ami viszont gyakran csak tovább növeli a zűrzavart.
(Fotó: Pexels)
Pedig a sikeres hozzátáplálás kulcsa csak ritkán a pontos mennyiségekben, időzítésben vagy előírásokban rejlik.
Sokkal inkább abban, hogy a szülő képes-e nyugodt, biztonságos környezetet teremteni, ahol a gyerek felfedezhet, kísérletezhet, és megtanulhat bízni az evésben.
Az alábbiakban öt gyakori hibát mutatok meg, amelyekkel szinte mindenki találkozik; de szerencsére mindegyik könnyen korrigálható, ha megértjük, mi áll mögöttük.
- Beleragadtok a pürézésébe
Mivel ma már szinte minden ajánlás alapja az, hogy az érettség jelei után kezdjük a hozzátáplálást, ezért külföldön már szinte mindenhol leírják azt is, hogy teljesen felesleges mind a pürézés, mind pedig a babák etetése. Ha mégis ezzel kezdenénk, akkor sincs gond, de nagyon fontos, hogy
- minél hamarabb adjunk lehetőséget a babának az önálló étkezés gyakorlására (akár a pürés kanál odaadásával),
- mielőbb kínáljunk másfajta textúrákat és puha falatokat, ezáltal bátorítsuk a rágás gyakorlására
- a kezdetektől hagyjuk minden érzékszervvel szenzorosan ismerkedni (pürébe is belenyúlni).
A külföldi ajánlások szerint nem javasolt 6-7, de nagyon maximum 8-9 hós koron túlra halasztani a falatkákkal történő ismerkedést, mert különben megnőhet a későbbi táplálási problémák mint pl. válogatósság esélye.
(Fotó: Pexels)
- Nem hagyjátok maszatolni
A legtöbb szülő érthetően nem rajong a rendetlenségért, pedig a maszatolás a tanulás része. „Koszos gyerek, boldog gyerek” – mondják később, ebben a korban pedig nyugodtan mantrázzuk, hogy maszatos gyerek, később jobb eséllyel jobb evő gyereket jelent! A minden érzékszervvel történő szenzoros ismerkedés (tapintás, trancsírozás, szemlélés, szaglás, ízlelés) nagyon fontos az étkezéshez fűződő egészséges viszony megalapozásában, hiszen a baba a tapintáson, illatokon, színek és mozdulatok megfigyelésén keresztül fedezi fel az ételt. Így alakul ki benne a biztonságérzet és a kíváncsiság. Szóval igen, engedjük, hogy a baba trancsírozzon, kengessen, tapogassa, összenyomja az ételt.
- Bevezetési sorrendek és 3-4-5 napos szabály
A külföldi ajánlásokban már nemhogy nem találunk táblázatokat meg bevezeti sorrendeket, de szó szerint leírják, hogy az érettségi jelei után kezdett hozzátáplálás esetén a baba mindenből ehet a neki megfelelő, biztonságos formában, amiből az egészségtudatosan étkező család is eszik, 5 kivétellel (túl sok só; hozzáadott cukor; nyers hús/hal/tojás; nem pasztőrözött tejtermékek és tej italként; fulladásveszélyes, nem biztonságosan kínált ételek). Fontos lenne, hogy a baba a hozzátáplálás első 4 hetében már mind a 7 ételcsoportból találkozzon 2-2 alapanyaggal! A táblázatok, sorrendek elavult, régi gyakorlatok, amelyeknek semmilyen tudományos alapja nincs, így érdemes bátran elfelejteni őket, és arra fókuszálni, hogy minél változatosabban kínáljuk őket a színes, izgalmas, egészséges CSALÁDI étkezésekből.
- Külön babáknak készített, gyártott ételek
Az elmúlt pár évtizedben elhitették velünk, hogy a babáknak speciálisan külön nekik gyártott, készített ételekre van szükségük. Sőt, nemhogy szükségük: ez az, ami nekik a legjobb! Pedig a valóság az, hogy az egészséges étel ugyanaz a kicsiknek, mint a nagyoknak. Semmi szükség nincs külön babáknak marketingelt ételekre, még akkor sem, ha az van ráírva, hogy ilyen-olyan vitaminnal. A legjobb, ha a kezdetektől az egészséges családi étkezésekbe vonjuk be őket. Ezt egy olasz kutatás is megerősítette: összehasonlították a bolti bébiételekkel és a mediterrán étrendre jellemző FELNŐTTES, családi ételekkel hozzátáplált babák mikrobiomját és étkezési szokásait is több éven át, és a különbség elképesztő volt – természetesen a családi ételekkel kínált gyerekek javára, akik sokkal több zöldséget, gyümölcsöt, egészséges ételt ettek, és sokkal diverzebb volt a mikrobiomjuk is.
(Fotó: Pexels)
- A mennyiségi evésen való aggódás
Az elmúlt pár évtized hozzátáplálási ajánlásai és gyakorlatai miatt a fókusz legtöbbször a grammokon, sorrendeken és a szoptatások mielőbbi kiváltásán van – ahelyett, hogy könnyeddé és élvezetessé tennék a szülők az étkezéseket. Sokan valahol útközben elfelejtik (legtöbbször környezeti nyomásra és elvárásokra), hogy
a hozzátáplálás nem arról szól, mennyi étel fogy el, hanem arról, hogyan alakul ki a gyermek viszonya az evéssel.
Nem véletlen, hogy egyre több modern, tudományos alapú nemzeti ajánlás hangsúlyozza: nem szabad méricskélni.
Pedig már számtalan külföldi ajánlás megfogalmazta svédtől a spanyolig, hogy nem szabad mennyiségeken aggódni, mert nem lehet megmondani, melyik baba mennyit egyen, hiszen minden gyerek más. Éppen ezért nem javasolt a mennyiségi evést erőltetni vagy a baba figyelmét elterelve (például mesével, szórakoztatással) etetni, mert minden gyerek étvágya egyéni. Az elvárások, a „még egy kanál” típusú nyomás pedig nemcsak a szülőt frusztrálja, hanem az étkezés örömteli pillanatait is csatatérré változtatja.
A hozzátáplálás nem vizsga, amit jól vagy rosszul lehet csinálni. Sokkal inkább közös tanulás: a baba megtanulja felfedezni az ízeket és bízni az evésben, a szülő pedig megtanulja elengedni a kontrollt és bízni a gyermekében. Ha képesek vagyunk kilépni a „mit és mennyit kellene ennie” logikájából, és helyette a közös élményekre, a bizalomra és a kíváncsiságra figyelünk, akkor a hozzátáplálás nemcsak sikeres lesz, hanem örömteli is – az egész családnak. És hosszú távon ez az, ami igazán számít.
