(Forrás: Pexels)
Mennyit beszélgetünk valójában?
Kezdjük kommunikációnk mennyiségével, ez talán könnyebben feldolgozható falat, mint a minőség… még akkor is, ha valójában mindkettőről akár könyveket is lehetne írni – ahogy azt sokan már meg is tették. De hogyan lehet a kommunikáció optimális mennyiségét meghatározni? Ami valakinek sok, az másnak lehet, hogy kevés és fordítva. Mégis: ahhoz, hogy egy párkapcsolat jól működjön, meg kell találni azt a mennyiséget, ami az adott emberek között valóban megfelelő.
Ennek körbejárásához idézzük fel a közismert székely bácsis viccet:
A székely felesége panaszkodik: – Miért nem mondod nekem, hogy szeretsz? Olyan ritkán hallom tőled, már nem is emlékszem, utoljára mikor volt…
Mire a férj: – Egyszer megmondtam, ha változik, szólok.
„Nagyon vicces, mert nagyon igaz!” – hallottam egy előadótól. És tényleg. Ez a kis annekdota is azért vicces, mert igaz. Hány feleségtől hallottam már, hogy mennyire hiányzik nekik, hogy a férjük:
- megdicsérje
- elismerje
- beszivecskézze a posztját
- kifejezze, hogy szereti
- megköszönje a finom vacsorát…
És körülbelül ugyanennyi férjtől, hogy
- De hiszen múltkor is mondtam, milyen csinos vagy!
- De hát tudod, hogy milyen ügyes vagy!
- De miért kell ezt mondani, amikor nyilvánvaló…?
És még hosszasan folytathatnánk mind a két sort. Nos, nekünk nőknek (legtöbbünknek) nagyon is szükségünk van az ilyen visszajelzésekre. Mark Gungor, híres házassági tanácsadó szerint ennek az is az oka, hogy a nők nagyobbik része bizonytalan önbecsülésű. Én ezen túl azért azt is látom, hogy azoknak a nőknek is fontos ez, akik abszolút jóban vannak magukkal. Sőt, a férfiak is nagyon igénylik a megerősítést – azt is meg merném kockáztatni, hogy éppen ugyanannyira, csak nem adnak neki hangot. Mi lehet ennek az okda?
Átlagosan egy nő naponta kb. 20 ezer szót mond ki, míg egy férfi inkább csak 7-10 ezer között.
Talán, mivel alapvetően többet beszélünk, ezért fejezzük ki gyakrabban a több kommunikációra irányuló igényeinket is.
(Forrás: Unsplash)
„A házasságunkban amúgy minden rendben lenne, ha a feleségem nem problémázna folyton” – hangzik el gyakran. És tényleg ez van: mi nők gyakrabban problémázunk. A válások 80%-át is a nők nyújtják be, és legtöbbször nem a megcsalás a fő ok, hanem az érzelmi elhidegülés: hogy már nem érzik magukat igazán jól a kapcsolatban. Vagyis a kapcsolódásban.
A Gottman-házaspár híres kutatásai szerint a párok nagy része heti csupán 35 percet beszélget egymással a logisztikai egyeztetéseken túl, ami ezen felül kb. napi 5 percet jelent.
Ugyancsak ők mondják, hogy egy jól működő házassághoz átlagosan napi 20 perc minőségi beszélgetésre lenne szükség. Természetes, hogy – főleg egy kisgyerekes időszakban – nem olyan könnyű minden nap megtalálni ezt a 20 percet. Este az altatás után még elpakolunk, rendet rakunk, és persze van, hogy legalább az egyikünk nagyon fáradt már, így marad a filmnézés, és egyből utána (vagy akár már közben) az alvás következik.
(Forrás: Shutterstock)
A nehézségek ott kezdődnek, amikor heteken keresztül minden nap „fáradtak vagyunk”. Azért is teszem idézőjelbe, mert ilyenkor érdemes átgondolni, hogy tényleg „csak” erről van-e szó. Tényleg nem fér bele 20 perc, ami lebontva 10 az egyikünknek és 10 a másikunknak? Vagy csak nem tudunk mit mondani egymásnak? Sokszor én is úgy vagyok vele, amikor a párom megkérdezi, „milyen napod volt”, hogy igazából azonnal rávágom: „semmi különös”. De ha jobban belegondolok (igen, ez némi energiabefektetést igényel) , és 1-2 dolgot elmesélek, akkor simán összejön a fél óra is. Mert nemcsak az a lényeg, hogy mondjuk a gyerek majdnem koccant egy kanyarodó autóval, hanem ennek kapcsán már el tudunk beszélgetni arról, hogy melyikünk szerint mennyire biztonságos a környékünk ilyen szempontból. Vagy hogy tényleg jó lenne beszerezni azt a biciklis sisakot. Vagy, hogy érdemes lenne egy KRESZ-pályán vegigmennünk vele.
Heti egy közös este, havi egy nap, évi egy hét vagy hétvége kettesben. Ez lenne az ökölszabály, amihez tartanunk kellene magunkat, ha nemcsak túlélni, hanem megélni is szeretnénk a párkapcsolatunkat.
Erre gyakran az a válasz, hogy a gyerekvigyázó drága. A viszontválasz pedig az, hogy a válás még drágább…. Párokkal dolgozva azt látom, hogy ha a havi egy „randieste” meglenne a házasságokban, akkor már fényévekkel előrébb járnánk! És most még csak a mennyiségről írtam. De ha nincs mennyiség, hiába a minőség is. Hajrá randiesték, hajrá beszélgetések, hajrá jó minőségű kapcsolatok!
(Forrás: Pexels)
