Reggő Dániel (Fotó: Tolner Zsófia)
– Jogászként dolgozol, az írás pedig sokáig inkább csak hobbinak tűnt. Honnan indult ez az út? Mikor kezdtél történeteket írni?
Az egész 2018-ben kezdődött. Akkor hirdette meg az IGN a Sapkowski 70. születésnapjához kapcsolódó novellaíró pályázatát. Nagyon szeretem a Vaják novellásköteteket, így rögtön felcsillant a szemem a lehetőségre, és gondoltam, kipróbálom magam. A zsűri nagyon különlegesnek és érdekesnek találta a benyújtott novellámat, de sajnos elkövettem egy hibát: rossz kiírást figyeltem, ezért nem tudtam, mennyi a karakterkorlát. Mivel a novellám így jóval hosszabb lett, mint a pályázatban meghatározott maximum, ezért „csak” különdíjban részesíthettek. Viszont máig a polcomon van a Sapkowski által aláírt regény, amit ezért kaptam. Ez volt az első írói élményem.
– Ezek szerint számodra nem egy gyerekkori álom volt az írás, és nem voltál egy „fióknak írogató” típus, hanem ez a pályázat indított el ezen az úton?
Pontosan. A pályázatot követően kezdtem el jogászként dolgozni, ezért az írás egy időre teljesen háttérbe szorult. 2023-ban a Gold Book kiadó történelmi fikció témában hirdetett meg novellaíró pályázatot, aminek a keretében a kiválasztott 10 novellát ki is adták egy kötetben. Mivel régóta szeretem a történelmi fikciós regényeket, ezért kaptam az alkalmon, és újra elkezdtem írni. Nagy büszkeség volt számomra, hogy a Tetemfa című novellám végül bekerült a legjobb tíz közé.
Annyira megszerettem a világot és a szereplőket, hogy nem is tudtam abbahagyni: elkezdtem továbbírni, kibontani, és aztán ebből nőtt ki a regény kézirata, amit a Libri Talent pályázatára nyújtottam be. A kézirat persze nyers volt; többször átírtam, alakítottam.
Ha nincs a Libri Talent program, és főleg Bán Mór – akinek nemcsak az általam nagyon szeretett történelmi regényei adtak iránymutatást és mintát, hanem nagy örömömre a programban a mentorom lett –, valószínűleg nem lenne ilyen erős a regény.
– A Viking vér – Vazul fiai több nézőpontból mutatja be az eseményeket. Miért választottad ezt a narrációs technikát?
Mert azt gondoltam, hogy így lehet igazán megmutatni a korszak sokféleségét és bizonytalanságát. A regényben királynő, ágyas, halász, viking harcos, herceg – mind más szemszögből látja ugyanazt. Ez sokkal izgalmasabb számomra, mint végig egyetlen narrátort követni.
A mai rohanó világban kifejezetten szeretem, ha váltakoznak a nézőpontok. Izgalmas látni, hogyan értelmeznek másképp emberek egy közös eseményt.
– A regény egyik legizgalmasabb szála Levente és Endre figurájának megalkotása mivel róluk nem maradt fent sok hiteles forrás. Testvérek közös sorssal, mégis két hitet, két utat választanak. Szerinted mi ebben a ma érvényes üzenet?
Szerintem több is van. Egyfelől a testvéri kötődés kérdése, ami nem korhoz kötött. Levente pogány, Endre keresztény, mégis szeretik egymást. Búvár Kundon, vagyis Zotmundon keresztül pedig a varég–viking világ által egy teljesen más hitrendszer jelenik meg. A vikingek a Valhallába igyekeztek, harcban akartak meghalni. Ezek a figurák a „középkor rockerei”: félelmetesek, félelmet nem ismerők. El lehet képzelni, mit éreztek akkoriban azok, akik ilyen harcosokkal találták szembe magukat. A testvérek kapcsolatában pedig alapból ott van egy konfliktusforrás, a trónöröklés kérdése: nagyon izgalmas annak a körülményeit körbejárni, hogy miért nem az idősebb testvérből lett király?
A másik, számomra ma is aktuális üzenet, az a megosztottság kérdése. Magyarország története a széthúzás története is. A pogányság és kereszténység konfliktusa ma is nagyon aktuális: mit jelent a hagyománynál maradni, és mit jelent valami új felé fordulni? És azt is be kell látni, hogy ha akkor a pogányságot választják, lehet, hogy ma nem magyarul beszélünk – ilyen mértékű történelmi tétje volt ennek a korszaknak.
– Hogyan találtad meg az arányt a történelmi hitelesség és a fikció szabadsága között? Mit szerettél volna feltétlenül megőrizni a korszak valóságából, és hol engedted érvényesülni az írói fantáziát?
Írói szempontból szerencse, hogy nagyon kevés forrás maradt fenn ebből a korszakból. Egy-egy mondat, egy-egy szereplőről. Búvár Kundról például annyit tudunk biztosan, hogy volt egy Zotmund nevű, jól úszó harcos, aki elsüllyesztette a német hajókat. Ennyiből kell világot építeni.
Viszont írói szempontból éppen ez az izgalmas: hogyan töltöm ki a saját fantáziámmal a tények közötti űrt. Ismerünk bizonyos történéseket, de az emberek gondolatait, érzéseit, motivációit nem: azt nekem kell hozzátenni.
A történelmi kereteket persze komolyan vettem: sokat olvastam a korszakkal foglalkozó szakirodalmakat, hogy minél alaposabb tudásom legyen róla. De azt, hogy ki kit szeretett, utált, mitől félt, vagy milyen döntést miért hozott meg – ez mind az író fantáziája, és ebben rejlik a műfaj szépsége.
– A történelmi témájú könyvek és sorozatok ma különösen népszerűek, mondhatjuk, virágkorukat élik. Te mivel magyarázod ennek a műfajnak ezt a nagy sikerét?
Bán Mór mondta egyszer, hogy pár évtizede a sci-fi ment nagyon, mert a sci-fi „megjósolta a jövőt”. De mára ezeknek nagy része valóra vált: telefonok, önvezető autók, mesterséges intelligencia. Ami régen izgalmas jövőkép volt, az ma valóság. Az emberek most ezért fordulnak szívesebben a múlt felé: egyfelől biztonságot ad, és közben rengeteg a fehér folt, amit ki lehet tölteni.
Talán most több titok van a múltban, mint a jövőben.
Ráadásul nálunk a történelemoktatás a szocializmus alatt hosszú ideig politikai szűrőn keresztül működött. Sok téma nem került, nem kerülhetett elő, vagy csak torzan, egy nézőpontból bemutatva. Most van arra lehetőség, hogy a szerzők úgy írjanak ezekről a korszakokról, ahogyan valóban szeretnének.
– Bán Mór könyvei, és kimondottan a Hunyadi-sorozata nagy hatással volt rád, és különleges, hogy végül ő lett a mentorod a Libri Talent programban. Milyen volt egy ilyen példaképpel dolgozni?
Felfoghatatlan élmény. A Hunyadi-könyvek ugyanúgy meghatározták a fiatalkoromat, mint mondjuk a Harry Potter sorozat. Amikor bekerültem a Libri Talent programba, és kiderült, hogy ő lesz a mentorom, az hihetetlen érzés volt.
Sokan kérdezik, hogy mennyire hasonlít a stílusom az övére. Azt szoktam mondani: biztos vannak részek, amit ő is így írt volna, de sok olyan is van, amit teljesen máshogy. Nem az volt a cél, hogy „Bán Mór stílusában” írjak, hanem hogy az én stílusomat fejlesszük tovább. És ebben elképesztően sokat segített. Nem tudom eléggé hangsúlyozni:
Bán Mór és az ő könyvei nélkül az én könyvem nem létezne.
– Nyilatkoztad, hogy a Vazul fiai egy többkötetes sorozat első darabja. Hogyan képzeled a folytatást – ugyanezt a történeti ívet követed tovább, vagy más korszakok is foglalkoztatnak?
Igen, a Viking vér a főcím, a Vazul fiai csak az alcím. Öt kötetet tervezek – mindegyiknek megvan már a címe és a fő története. Furcsán hangozhat, hogy öt kötetet lehet írni arról a Zotmundról, akiről egyetlen mondat maradt fenn, de állítom: mind az öt könyv teljesen más lesz.
Emellett tervezek egy különálló ifjúsági kalandregényt is Bátor Oposról – ő volt az, aki legyőzte az ecsedi lápi sárkányt. Nem fantasyban gondolkodom, de fontos tudni, hogy az akkori emberek tényleg hittek a sárkányokban: ugyanúgy találtak dinoszauruszcsontokat, mint mi, és nem tudták, hogy az micsoda. Így persze féltek tőle. Ha minden jól megy, akkor jövő ilyenkorra már ezek közül két könyv is a boltokban lehet.
(Fotó: Tolner Zsófia)
