„Még három falat, és mehetsz játszani.” „Bezzeg a tesód megeszi.”
Ismerős mondatok?
Sok szülő használja őket jó szándékkal, abban a hitben, hogy segítenek. A pszichológia szerint viszont ezek a mondatok nem a válogatósság megoldásai, hanem a fenntartói: minél több a nyomás és a jutalmazás, annál kevésbé működik a belső motiváció.
(Fotó: Shutterstock)
Ezek a mondatok mélyen beépültek a kultúránkba. Az örökölt evési és etetési mintáink részei, amiket legtöbbször szeretetből, megszokásból vagy feszültségcsökkentésből mondunk tovább. Sok szülő nem is sejti, hogy ezek a kis, hétköznapi mondatok valójában épp az evéshez fűződő biztonságérzetet gyengítik. Egy amerikai kutatás szerint a szülőknek mindössze negyede gondolja magáról, hogy nyomást gyakorolna az asztalnál, miközben az 5 éves gyerekek kétharmada így éli meg az étkezéseket. Ez azt mutatja, hogy a legtöbb szülő teljesen jó szándékkal, de mégis feszültséget közvetít az asztalnál.
A probléma az, hogy bár ezek a mondatok rövid távon működhetnek (a gyerek talán tényleg megeszik még pár falatot), hosszú távon éppen az ellenkezőjét érik el, mint amit szeretnénk. Nem megszeretik az étkezést, hanem megutálják. Nem közelebb kerülnek a saját testérzéseikhez, hanem eltávolodnak tőlük. Az étkezés elveszíti a belső motivációt, és külső elvárássá válik. Ez pedig pont az ellen hat, hogy kompetens, magabiztos, jó evő gyerekeket neveljünk.
Okos Timi vagyok, táplálkozási és táplálási szakértő, képződő gasztropszichológus és családos világjáró. Szenvedélyem az egészséges életmód testben és lélekben egyaránt, küldetésem pedig segíteni a családoknak megtapasztalni, hogy hogyan is lehet gyerekekkel is egy élvezhető, szerethető, testi-lelki egészséget támogató, aktív és önazonos életet kialakítani. Munkám fókuszában a hozzátáplálás, kisgyermektáplálás, válogatósság, a kulináris egészségnevelés és az evés, etetés pszichológiája található. Cikkeimben, oldalamon, a tanácsadásokon és kurzusokon ezekben tudom támogatni a hozzám forduló családokat, hogy a családi étkezések és élet számukra is egészségesek, élvezhetők és örömteliek legyenek, és hogy ezáltal a következő generációnak egészséges viszonyt tudjanak megalapozni az (egészséges) étkezéshez.
Íme hat olyan gyakori mondat, amit érdemes elhagyni az asztalnál, és néhány gondolat arról, mit üzennek a gyereknek.
- „Ha megeszed a vacsorát, kapsz csokit.”
Ez a klasszikus jutalmazás arra tanítja a gyereket, hogy a „rendes étel” csak a desszerthez vezető akadály. A csoki így még értékesebb lesz, a vacsora pedig egyre kevésbé. Ráadásul életre szólóan megágyazhat az édességhez fűződő ambivalens viszonyhoz. Az édesség ne legyen jutalom, büntetés eszköze, ne minősítsük, azaz ne legyen se pozitív, se negatív előjele.
(Fotó: Shutterstock)
- „Még három falat, és mehetsz játszani.”
Ez a mondat azt üzeni: az evés kötelező feladat, amit túl kell élni, hogy jöhessen valami jó. Így a gyerek nem tanul meg a testére figyelni, hiszen a játék jutalomként lebeg előtte, amiért felülírja a saját éhség-jóllakottság jelzéseit. Ez hosszútávon könnyen vezethet oda, hogy felnőttként is külsős kapaszkodók (1500 kalóriás étrend, stb.) kellenek majd, mert nem ismeri fel, hogy mikor lakott jól.
- „Mindent meg kell enni, addig nem állhatsz fel az asztaltól!”
Ez a mondat az autoriter etetési stílus klasszikus, de az egyik legkárosabb mondata. Megtanítja a gyereket arra, hogy az evésnek nincs köze az éhséghez, csak a szabályokhoz. A gyerek így elveszíti a belső iránytűjét, ami később túlevéshez vagy étvágytalansághoz is vezethet.
- „Afrikában éheznek a gyerekek, te meg itt válogatsz.”
Ez a mondat bűntudatot ébreszt, de semmit nem tanít az együttérzésről. A gyerek nem tud mit kezdeni egy távoli, elvont szenvedéssel, csak azt érzi, hogy rossz, amiért nem eszik.
- „Bezzeg a tesód megeszi!”
Az összehasonlítás minden gyerek önbizalmát rombolja. Az étkezés pedig különösen érzékeny terület, ahol a test, az ízlés és a hangulat is szerepet játszik. A gyerek ilyenkor nem motiváltabb lesz, hanem megszégyenül. A szégyen nem az az érzés, amivel szeretnénk, ha a gyerek az étkezésekre gondolna.
5+1. „Oké, itt a telefon, csak egyél már!”
(Fotó: Pexels)
A képernyő rövid távon megoldásnak tűnik, de eltereli a figyelmet az evésről. A gyerek ilyenkor nem tanulja meg észrevenni az ízeket, az éhséget, a jóllakottságot, csak automatikusan kanalaz. Ez is egyenes út hosszú távon a túlevéshez, ami pedig túlsúlyhoz és elhízáshoz vezethet. Arról nem is beszélve, hogy ha egy cselekvést összekötünk egy erősebb ingerrel, akkor az egy idő után önmagában nem okoz majd örömet, és egyre több, erősebb ingerre lesz szükség.
Az étkezés nem arról szól, hogy a gyerek teljesítsen és az általunk elvárt mennyiséget megegye. Hanem arról, hogy szép lassan, hosszú évek kitartó munkájával majd megtanul bízni az ízekben, a testében, és bennünk. A válogatósságon nem erővel, hanem kapcsolódással, bizalommal és türelemmel lehet túljutni. Ha a nyomás helyett a kíváncsiságot, a félelem helyett a bizalmat választjuk, az asztal újra azzá válhat, ami eredetileg is volt: a találkozás és a közös öröm helyévé. Ne feledjük: mielőtt azt meg tudnánk változtatni, hogy mit eszik a gyerek, azelőtt azt kell, hogy hogyan, milyen kapcsolatban vagyunk vele az asztal és az étkezések körül.
