(Fotó: Pablo Larraín /Velencei Filmfesztivál)
Ezúttal nem a színpadon, hanem a vásznon ragadja magával a közönséget az opera világa: a Magyar Állami Operaház egyetlen estére mozivá alakul, és különleges vetítésen mutatja be a Maria (2024) című filmet február 8-án. A Pablo Larraín rendezte életrajzi dráma Maria Callas, az operatörténet egyik legnagyobb hatású énekesnőjének utolsó éveit idézi meg — méghozzá egészen szokatlan, formabontó módon.
A főszerepben Angelina Jolie látható, aki ezúttal teljesen eltávolodik korábbi hollywoodi szerepeitől. A film az 1970-es évek Párizsában játszódik, ahol Callas már visszavonultan él, miközben emlékei, belső monológjai és múltjának árnyai újra és újra visszatérnek hozzá.
Dokumentumfilmes fikció
A Maria egyik legkülönlegesebb vonása, hogy dokumentumfilm-szerű formában készült: interjúkat látunk Maria Callasszal, archív felvételeknek tűnő jeleneteket, visszaemlékezéseket. A csavar azonban az, hogy ezek mind a film részei — Callast minden egyes pillanatban Angelina Jolie alakítja. Nincsenek valódi archív interjúk, mégis olyan érzés, mintha az operatörténet egyik legnagyobb alakja valóban megszólalna előttünk.
Ez a megoldás különösen erős hatást kelt: nemcsak elmeséli, hanem „életre kelti” Maria Callast, és elmosódik a határ múlt és jelen, dokumentum és játékfilm között.
Angelina Jolie hónapokon át készült Maria Callas szerepére, amelyet saját bevallása szerint rendkívüli belső és érzelmi kihívásként élt meg.
(Fotó: Pablo Larrain)
„Rettenetesen izgultam… meg voltam rémülve, hogy fel tudok-e nőni Callashoz”
– mondta a velencei premier sajtótájékoztatóján, ahol arról is beszélt, hogy a felkészülés számára:
„olyan terápia volt, amiről nem is tudtam, hogy szükségem van ”
– idézte a The Hollywood Reporter.
„Valójában nem is technikailag volt kihívás ez a feladat, hanem egy érzelmi tapasztalás volt, hogy megtaláljam a hangomat, a testemben legyek, kifejezzem magam. Minden porcikádat oda kell adnod!” – osztotta meg Jolie a sajtóval. Meglepő választ adott arra a kérdésre, hogy a karakter melyik részével tudott leginkább azonosulni:
„Azzal a részével, ami hihetetlenül lágy. Nincs helye ebben a világban, hogy olyan lágy legyen valaki, amilyen ő valójában volt – amilyen érzelmileg kitárulkozó volt. A sebezhetőségében osztozom vele leginkább”
– osztotta meg Angelina Jolie.
(Fotó: Pablo Larrain)
Angelina Jolie pályája csúcsán
A Maria a Velencei Filmfesztiválon tartott bemutatóján nyolcperces álló ovációt kapott, a kritikai fogadtatás ugyanakkor megosztó: egyesek Oscar-esélyes alakításként ünneplelték Jolie-t, míg mások túlzottan stilizáltnak tartották a filmet.
A nemzetközi sajtó kiemelten méltatta Jolie alakítását. A Variety kritikusa szerint:
„a film egyszerűen tökéletes”
míg The Independent így fogalmazott:
„Angelina Jolie élete egyik legjobb alakítását nyújtja.”
(Fotó: Pablo Larrain)
A kritikusok szerint Jolie nem imitálja Callast, hanem belsővé teszi a karaktert: a magányt, az önmarcangolást, az operával való végletes azonosulást. A film nem a dívát, hanem az embert mutatja meg — azt a művészt, akinek az identitása elválaszthatatlan volt a színpadtól.
A Maria végül elsősorban technikai kategóriákban kapott elismerést, az Oscar-jelölés is kizárólag a legjobb operatőri munkára érkezett Edward Lachman révén, míg Angelina Jolie alakítását Golden Globe-jelöléssel díjazták, ám a nagy díjak egyikét sem váltotta győzelemre a film. A díjaknál azonban maga a rendező is hangsúlyozta, hogy a film számára nem elsősorban az elismerésekről szólt, hanem a személyes érintettségről:
„Ez a film az eddigi legszemélyesebb munkám”
– fogalmazott Pablo Larraín. „Ez Maria Callas kreatívan értelmezett és pszichológiai portréja. Az énekesnő, aki egész életét a világ különböző pontjain a közönség előtti fellépéseknek szentelte, úgy dönt, hogy végre rátalál a saját hangjára, a saját egyéniségére és önmagának énekel. Nagyon megtisztelő, hogy elmondhatom ezt a történetet és megoszthatom a közönséggel az egész világon, ahogy Maria is tette az életével.”
„Nincs színpadon kívüli élet”
„Nincs színpadon kívüli élet” – hangzik el a filmben az a mondat, amely talán a legpontosabban foglalja össze Maria Callas egész pályáját és sorsát. Callas számára az éneklés nem szerep volt, hanem létezési forma. A görög–amerikai szoprán már fiatalon a színpadon tanulta meg, hogyan lehet a fájdalmat, a szenvedélyt és a tragédiát hanggá formálni; magánélete pedig szinte teljesen alárendelődött a művészetnek.
(Fotó: Pablo Larrain)
Pályája csúcsán a világ legnagyobb operaházainak ünnepelt dívája volt, miközben magánemberként állandó bizonytalanság, önmarcangolás és szeretethiány kísérte. A film ezt az ellentmondást ragadja meg: azt az asszonyt, aki a színpadon istennőként uralta a közönséget, de az életben soha nem talált biztos kapaszkodót. A Maria nem a sikertörténetet meséli el, hanem azt az árat, amelyet Callas azért fizetett, hogy minden porcikájával az operának éljen – érzelmi logika szerint, ahogyan maga a műfaj is működik.
A vetítés helyszíne sem véletlen: a film több jelenetét magában az Andrássy úti Operaházban forgatták, így a közönség olyan terekben ülhet, amelyek a vásznon is visszaköszönnek. Ritka pillanat, amikor a mozi és az opera ilyen szorosan összeér — amikor a színház falai valóban a film részévé válnak.
