Harmincnyolc éves vagyok, és lassan ez a mondat, mint egy belső hang, időről-időre hangosabban súgja azt, hogy lemaradok valamiről. Jó nem is, valljuk be, már üvölt! Túl egy váláson, több hosszú kapcsolaton, rengeteg újrakezdésen. Sok mindent kipróbáltam, sok mindent elengedtem, és sok mindent újraértelmeztem magamban. Egy dolgot viszont nem tudok elengedni: azt az érzést, hogy szeretnék anya lenni.
(Fotó: Shutterstock)
Nem társadalmi nyomásból. Nem azért, mert „illene”. Nem azért, mert minden barátnőm már túl van rajta. Hanem mert valahol mélyen, nagyon csendben mindig is tudtam, hogy nekem ez az utam. Hogy egyszer majd ott állok egy kiságy mellett, és valaki engem hív anyának.
Csakhogy most ott tartok, hogy még el sem kezdhetem megpróbálni.
És ez az, ami igazán fáj.
Nem a kor számít, de mégis
Sokszor hallom: ma már a negyven az új harminc. A nők karriert építenek, utaznak, önismereti utat járnak, és később vállalnak gyermeket. Valóban, a statisztikák szerint egyre tolódik ki az első gyermek vállalásának ideje. Magyarországon az első gyermek születésének átlagéletkora már 30 év fölött van, és egyre több nő szül 35 felett.
De a biológia ettől még nem változott.
Orvosi tény, hogy a női termékenység 35 éves kor után fokozatosan csökken, 40 körül pedig egyre meredekebben. Nem egyik napról a másikra, nem nullára, de a petesejtek száma és minősége csökken. A teherbeesés esélye 38 évesen még létezik, de már kisebb, mint 30 évesen. A vetélés kockázata emelkedik, a kromoszóma-rendellenességek esélye is magasabb. Ezek száraz tények.
És én próbálok nem beleremegni minden egyes ilyen adatba.
Nem a társadalom sürget, hanem én magam
(Fotó: Unsplash)
A legnehezebb talán az, hogy nem kívülről jön a nyomás. Nem érzem, hogy bárki számon kérne. A családom támogat, a barátaim elfogadók. Mégis ott van bennem egy halk, de kitartó hang:
„Mi van, ha kifutsz az időből?”
Néha úgy érzem, mintha két órát hallanék egyszerre. Az egyik a falon ketyeg, békésen. A másik bennem, hangosan, türelmetlenül. Ez az én biológiai órám. Néha pánikol, néha csak halkan pulzál bennem, de mindig jelen van. A legfurcsább az egészben, hogy nem tudok konkrét lépéseket tenni. Mert a gyermekvállalás nem egy egyéni projekt. Nem jelentkezhetek rá egyedül. Nem írhatok rá üzleti tervet. Nem tervezhetem meg Excel-táblában.
Várok. És közben az idő nem vár.
Előny vagy hátrány 38 évesen anyának lenni?
Próbálom reálisan nézni. Egy 38 éves nőnek vannak előnyei is. Stabilabb lehet anyagilag. Több önismerete van. Tudja, mit nem akar. Talán kevesebb kompromisszumot kötne önmagával szemben. Érettebb, türelmesebb, tudatosabb. A kutatások szerint az idősebb anyák gyakran nagyobb érzelmi stabilitással és tudatossággal nevelnek. Kevesebb impulzív döntés, több átgondoltság.
Ugyanakkor ott vannak a testi tényezők: nagyobb terhelés a szervezetnek, hosszabb regeneráció, esetleges egészségügyi kockázatok. És ott van a jövő képe is: amikor a gyermek 18 éves lesz, én már közelebb leszek a hatvanhoz, mint az ötvenhez.
Ez zavar? Néha igen. De talán nem annyira, mint az, hogy lehet, soha nem próbálhatom meg.
A FOMO, amiről kevesen beszélnek
(Fotó: Unsplash)
Van egy érzés, amiről ritkán beszélünk: a kimaradástól való félelem. Nem a babakocsizásról. Nem a gyerekzsúrról. Nem a játszótéri beszélgetésekről. Jó persze erről is. De! Arról az élményről, hogy valaki benned növekszik. Hogy egy élet rajtad keresztül érkezik a világba. Hogy megtapasztalod azt a fajta kötődést, amiről minden anya beszél.
Gyakran gondolkodom azon: ha ez kimarad az életemből, hogyan fogok tudni vele együtt élni? Lesz bennem hiány? Irigység? Békés elfogadás? Átalakítom az energiáimat más irányba? Lehet teljes életet élni gyerek nélkül? Persze, hogy lehet. Látok rá példát.
De vajon én tudnék-e? Nem tudom.
És talán ez a legőszintébb válaszom most.
Az idő múlása ebben a történetben egyéni
Az idő múlása számomra nem ráncokról szól. Nem a divatról. Nem arról, hogy hasonlítok-e a húszévesekre. Hanem egy nagyon konkrét kérdésről:
Lesz-e még lehetőségem?
Néha próbálok tudatosan jelenben lenni. Nem évekre előre aggódni. Nem statisztikákban élni. Nem a legrosszabb forgatókönyveket pörgetni. De nem tudom teljesen kizárni azt a belső sürgetést sem. Mert érzem: bennem még ott van a vágy. Nem halványult el. Nem kopott ki. Nem lett kisebb az évek alatt. Sőt. Talán tisztább lett.
A szakemberek azt javasolják, hogy 35 felett tudatosabban érdemes figyelni a női egészségre: hormonvizsgálatok, AMH-szint ellenőrzése, nőgyógyászati kontroll. Vannak lehetőségek, alternatív utak, reprodukciós eljárások, petesejt-fagyasztás – de ezek mind döntések, anyagi, érzelmi és etikai kérdésekkel együtt.
És mindegyik mögött ott áll a kérdés: készen állok rá? Én most ott tartok, hogy még keresem a választ.
De egy dolgot biztosan tudok: az idő múlását nem lehet megállítani. Csak viszonyulni lehet hozzá. Harcolni ellene, vagy együtt haladni vele. Én most próbálok együtt haladni. Félve. Reménykedve. Néha szorongva.
Mert lehet, hogy a biológiai órám ketyeg. De a vágyam még él…
