Mit taníthat nekünk a kötődésről egy magára hagyott kismajom? Az egész internetet bejárta a megható történet

Milliók együttérzését váltotta ki Panch, a japán makákó története, akit születése után hagyott magára az anyja. Az állatkertben született majom gondozói pótmamaként egy plüss orángutánt adtak neki, amivel a kismajom láthatóan mély érzelmi kötődést alakított ki. Olyannyira ragaszkodott hozzá, hogy amikor visszaengedték a többi majom közé, a plüsst is magával vitte. A kismajom története rekordsebességű idő alatt járta be a világhálót, ami következtében az állatkertbe látogatók száma is az egekbe szökött. A gondozók beszámoltak arról, hogy a kezdetekben gyakran látták Panchot magányosan üldögélni a kifutó szélén, hiszen Panch a majomtársadalom íratlan szabályainak ismeretének hiányában a többiek szemében idegennek tűnt. Nem tudta, hogyan kell kölcsönösen tisztogatni egymást, miként kell reagálni a rangidős egyedek jelzéseire, vagy hogyan illeszkedjen be a csoport hierarchiájába. A tanult minták hiánya kiszámíthatatlanná tette, így társai kezdetben nem igazán nyitottak felé. A látogatók és az ott dolgozók egyaránt szurkolnak a kis makákóért, akinek láthatólag egyre jobban megy a szocializáció.

„Aranyos látni, ahogy a kismajom maga után húzza a plüssállatot, de közben nagyon szomorú is”

– írta valaki az X-en.

„Nagyon remélem, hogy Panch megtalálja a helyét. Látni, hogy a gondozók támogatják őt a nehézségek során, megmutatja, mennyire elkötelezettek”

– mondta egy másik hozzászóló a Fox News beszámolója szerint.

Jól látszik, hogy az egyed, amikor társai elutasítják, biztonságot keresve plüssmajmához szalad oltalomért. Az utóbbi időben azonban Panch egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz, hogy közeledjen a többi majomhoz, mintha jelezni szeretné, hogy közéjük akar tartozni. Kétségbeesett próbálkozásai sokak együttérzését váltották ki. Egy harmincas éveiben járó nő az NHK-nak elmondta, hogy a hír hallatán gyermekkora óta most először látogatott el az állatkertbe. Hozzátette, reméli, hogy Panch minél hamarabb elfogadásra talál a többi majom között.

A vadonban ritkán fordul elő, hogy szülőanya elhagyja kölykét: a legtöbb majomanya ösztönösen erősen kötődik kicsinyéhez, a közösség pedig aktívan segíti az utód felnevelését. Fogságban azonban nagyobb eséllyel történik meg az elutasítás, aminek a hátterében állhat az első szüléssel járó tapasztalatlanság, a kölyök gyengesége vagy betegsége, környezeti stressz ( például zaj, emberi jelenlét vagy a csoporton belüli rangsor) , hormonális problémák, sőt akár evolúciós túlélési mechanizmusok is. A kismajmok születésük után folyamatosan keresik az anyjukkal való testi kontaktust: kapaszkodnak beléjük, az anyák pedig általában magukkal hordozzák őket mindenhova – írja a People for the Ethical Treatment of Animals (PETA). Panch megható története olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, amit már számos korábbi kutató megfogalmazott a korai kötődés és szocializáció összefüggéseiről nem csak az állatok, hanem az emberek tekintetében is. A biztonság, kötődés és szeretet utáni vágyról tettek tanúbizonyságot Harry Harlow kísérletei is.

Az amerikai pszichológus legismertebb vizsgálataiban újszülött rézuszmajmokat választottak el az anyjuktól, és két „pótmamát” kaptak. Az egyik drótból készült, de cumisüvegből tejet adott, a másik puha frottírszövetből volt, viszont nem biztosított táplálékot. A kölykök enni a drótanyához mentek, de az idejük túlnyomó részét a puha, ölelhető „anyán” töltötték. Ha megijedtek, hozzá rohantak. Ha új környezetbe kerültek, belőle merítettek biztonságot. Az üzenet világos volt:

A kötődés alapja nem pusztán a táplálás, hanem az érintés, a melegség, a biztonság – az, amit ma kontaktus- vagy érintéskomfortnak nevezünk.

Harlow későbbi, még radikálisabb kísérletei azt is megmutatták, milyen pusztító következményei lehetnek a korai érzelmi megfosztásnak. Az izoláltan nevelt majmok súlyos viselkedési zavarokat, szorongást, depresszióhoz hasonló tüneteket mutattak, és képtelenek voltak egészséges kapcsolatokat kialakítani. Bár ezek a vizsgálatok ma már egyértelműen etikátlannak számítanának, az eredményeik alapjaiban változtatták meg a gyermekgondozásról alkotott képet. A kutatások – többek között John Bowlby és Mary Ainsworth munkáival együtt – hozzájárultak ahhoz, hogy az árvaházak, örökbefogadási rendszerek és szociális intézmények nagyobb hangsúlyt fektessenek az érzelmi kapcsolatokra.

Habár Harlow kísérletei kegyetlenek voltak, öröksége tudományos bizonyítékot szolgáltat arra, amit sok anya ösztönösen mindig is tudott: az ölelés nem „elkényeztet”, hanem épít. A szeretet nem jutalom. Nem extra. Nem luxus. Biológiai szükséglet. Minden élőlény – kismajom vagy ember – egészséges fejlődésének alapja.