(Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt)
A modern munkamegosztás alapjai az ipari forradalom idején szilárdultak meg. A fizetett munka világa sokáig szinte kizárólag a férfiak terepe volt, míg a nők szerepe főként a háztartásra és a gyermeknevelésre korlátozódott. Az első világháború idején nők tömegei kezdtek el dolgozni gyárakban és műszaki területeken. Amikor a háború után visszatértek a férfiak, nem volt elvárható, hogy a dolgozó nők visszatérjenek korábbi – fizetetlen – életükhöz, feladataikhoz.
A nők az évek során bebizonyították, hogy helyt tudnak állni a gyárakban, műszaki és más, korábban „férfiasnak” tartott területeken is, ugyanazt a munkát elvégezve, mint a férfiak – méghozzá fizetésért és társadalmi elismerésért. Nem véletlen, hogy ez az időszak jelentősen fellendítette a női egyenjogúsági mozgalmakat, és a nők egyre nagyobb számban jelentek meg a munkaerőpiacon és a felsőoktatásban is.
Bár sokáig még főként a „nőiesnek” tartott pályák – tanítónő, óvónő, gyermekápoló, szülésznő, titkárnő – voltak jellemzőek, elindult egy folyamat, amely mára oda vezetett, hogy egy nő bármilyen szakmában elhelyezkedhet. Az előítéletek azonban mindmáig velünk élnek.
Az úgynevezett STEM (klasszikus tudomány, technológia, mérnöki tudomány, matematika) területek ma is látványosan férfiak által dominált karrierutak. Ennek oka azonban nem a képességekben keresendő: hiszen a kutatások sorra igazolják, hogy nincs biológiai alapja annak az elképzelésnek, miszerint a fiúk jobbak lennének matematikából vagy jobb műszaki érzékkel rendelkeznének. A különbség inkább a társadalmi üzenetekből fakad – milyen játékokat kap egy kislány, milyen példaképeket lát, milyen visszajelzéseket kap a környezetétől.
A „nőiesnek” tartott szakmák gyakran alacsonyabb társadalmi és anyagi megbecsüléssel járnak. A gyermekgondozó, az óvónő, a tanító, a szociális munka vagy az ápolás nélkülözhetetlen területek – mégis alulfizetettek, miközben a férfiak által dominált technológiai és mérnöki pályák kiemelkedő bérezéssel és státusszal társulnak.
„Sok esetben már nem azt tapasztaljuk, hogy ugyanazért a munkáért kevesebbet kapnak a nők, hanem elsődlegesen az figyelhető meg, hogy a női dominanciájú pozíciókban alacsonyabb a bérszint, mint a tipikusan férfias pozíciókban”
– mondja Marázi Judit a bérkülönbségek természetéről. A kisgyermekes nők helyzetét tovább nehezíti, hogy sokszor rosszabb alkupozícióban vannak – akár állásváltáskor, akár a túlóra vagy a rugalmas munkaidő vállalásánál. A karrierút későbbi szakaszában pedig az úgynevezett üvegplafon is szerepet játszhat: a felsővezetői szintek elérésének akadályai hosszú távon szintén hatással vannak a bérek alakulására.
(Forrás: Pexels)
A HR-szakértő szerint a jogi környezet ugyanakkor sokat változott az elmúlt időszakban.
„Az utóbbi 10-15 évben az álláshirdetések már nem lehetnek diszkriminatívak, tehát figyelni kell, hogy ne használjuk a nő/férfi megkülönböztetést. Az idén életbe lépő bértranszparencia irányelv is a nemsemleges megnevezéseket fogja kérni. Azonban nagyon érdekes, hogy több olyan szakma is van, aminek nincs nemsemleges megnevezése. Az egyik ilyen a védőnő. Amikor erről értekeztem egy fórumon, akkor derült ki, hogy létezik férfi védőnő is…”
A formális egyenlőség azonban nem jelenti azt, hogy a sztereotípiák teljesen eltűnnének. A kiválasztási folyamatok során gyakran mai is a finom, kimondatlan elvárások működnek.
„Pályaválasztáskor és munkahelyeken rejtett elvárásként jelenik meg, hogy bizonyos pozíciókba inkább férfit vagy inkább nőt szeretne látni a vezetés. Ez természetesen nem mondható ki nyíltan, de a háttérben lehet tudni kire irányul egy-egy keresés.”
(Forrás: MTI Fotó: Kallos Bea)
Marázi Judit szerint ugyanakkor pozitív elmozdulás is érzékelhető a piacon. A határok egyre inkább elmosódnak, és ma már mindkét nem megjelenik a korábban szokatlannak tartott területeken.
„Az irány jó és egyre hangosabb, sőt már láttam olyan keresést, hogy felújításhoz női burkolót, festőt kerestek. Illetve a férfiak is egyre gyakrabban jelennek meg szociálisan érzékenyebb területeken, segítő szakmákban”
– teszi hozzá Marázi Judit, a HR-szakértő szerint azonban a legfontosabb kérdés ma már nem is a belépés lehetősége, hanem az esélyegyenlőség hiánya a karrierút során.
„Ma már nem az a kérdés, beléphet-e valaki egy szakmába, hanem az, hogy ugyanolyan karrierutat tud-e bejárni benne. Meg kell szokni, hogy nem női vagy férfi szakmák vannak, hanem szakmák, amiket betölthetnek nők és férfiak is. Az alkalmasság pedig nem a nemi szerepekben van, hanem a tudásban, tapasztalatban és a motivációban.”
Ha tehát bátran választunk, kipróbálunk új területeket, és ki merünk lépni a megszokott keretekből, a lehetőségek szinte végtelenek. Így a következő generáció számára már természetes lesz, hogy nincsenek „női” vagy „férfi” pályák – csak szakmák, amiket mindenki a saját képességei és érdeklődése szerint választhat.
(Forrás: Pexels)
