(Forrás: Polyák Lilla színésznő, énekesnő hivatalos Facebook oldala)
Polyák Lilla és Gömöri András Máté már több mint két éve él a kanadai Toronto városában. Kapcsolatuk kezdetén sokan kétkedve figyelték a szerelmüket a nagy korkülönbség miatt, ám ők rácáfoltak a kétkedőkre: immár tíz éve alkotnak egy párt. Történetük ráadásul különösen érdekes fordulattal indult: Lilla első házassága után ugyanis egy szigorú listát állított össze arról, milyen tulajdonságokkal kellene rendelkeznie egy jövőbeli partnernek.
Az élet azonban másképp alakult: az akkor 24 éves Máté egyetlen pontban sem felelt meg a korábbi elképzeléseknek, a két színész mégis egymásba szeretett. A szerelem végül minden szabályt felülírt, kapcsolatuk pedig annyira erősnek bizonyult, hogy 2018-ban összeházasodtak, és azóta is boldog mindennapjaikat élik együtt.
„Ha valaha voltam nehéz helyzetben csábítás terén, akkor az Lilla volt. Nála olyan szinten indultam hátrányból… Egyrészt akkoriban volt egy nem túl pozitív renomém a színház világában. Fiatal, mondhatni, jó kiállású gyerek voltam, szerettem éjszakázni, szerettem a premierbulikat és a nagy pesti partikat. Volt egy rossz hírem, és tudtam, ez nem segít majd”
–nyilatkozta Máté egy korábbi interjúban.
A köztük levő 16 év korkülönbség sem volt akadály szerelmükben, sőt: 2023-ban szinte mindenüket hátrahagyva eladták ingóságaikat és Kanadába költöztek, hogy ott új életet kezdjenek. Bár sok kihívással szembesültek – például az angol nyelv, az új környezet, az ismeretlen pálya –, mégis azt nyilatkozták, nem volt olyan időszak, amikor komolyan fontolgatták volna a hazaköltözés gondolatát. Bár Kanadában mindent a nulláról kellett kezdeniük, a helyi magyar közösség hamar befogadta őket, hiszen sokan korábbról ismerték a sztárpárt színpadi szerepeikből. Hivatásuk mellett civil munkát is találtak, ami elengedhetetlen bemenetele volt a kinti letelepedésüknek. Máté egy helyi edzőteremben vállalt edzői munkát, Lilla pedig egy boltban kezdett el dolgozni eladóként, ahol hamar elő is léptették.
Lilla teljes állású munkája mellett továbbra sem búcsúzott el a színpadtól, hétvégente gyakran vállal zenés fellépéseket, ahol a magyar dalok mellett egy egész estés ABBA számokból álló produkcióval is fel szokott lépni.
Az éneklés már a kezdetektől fogva meghatározó része volt Lilla életének, aki annak ellenére, hogy prózai színész osztályba járt, valahogy mindig a zenés szereplések felé sodródott. Első színpadi szerepét A padlásban kapta meg, ahol Kölyök szerepét osztották rá a Győri Nemzeti Színházban. Ezt követően számos budapesti és vidéki színházban megfordult, külföldön Amstettenben és Bécsben is játszott. Itthoni utolsó szerepei egyike volt a 2022-ben az Operettszínházban a Jekyll és Hyde musicalben Lucy Harris karaktere, illetve a Kőszívű musicalben Baradlaynét alakította a Margitszigeti Szabadtéri Színpad és a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház előadásaiban.
(Forrás: MTI/Ujvári Sándor)
Színházi szerepein túl láthattuk őt többek között az Igazából apa és a Made in Hungária című filmekben, valamint több Disney-produkció zenéjét is ő énekelte (Bűbáj, A legelő hősei, Mackótestvér, Eszeveszett birodalom). 2008 -ban énekesi karrierjének egyik jelentős állomása volt, amikor megnyerte a Csináljuk a Fesztivált! című műsort, a Woman in Love című dal előadásával. 2013-ban szintén nagy sikerrel jutott az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti dalválogatójába a Valami más című dalával, amivel egészen a középdöntőig jutott.
Polyák Lilla visszatérése A Csináljuk a fesztivált! 2021-es évadában (Forrás: MTVA)
Az elmúlt évek kemény munkája, a változások és az újrakezdés sem állíthatja meg Polyák Lilla lendületét. Bár élete jelenleg Kanadához kötődik, Magyarország továbbra is fontos helyet foglal el a szívében – különösen egy ilyen jeles alkalomkor, mint az 50. születésnap.




