(Forrás: MTI)
A vajdasági Verbászon született énekes neve közel húsz éve vált ismertté Magyarországon, amikor feltűnt a Megasztár tehetségkutatóban. A válogatón emlékezetes módon mezítláb lépett a színpadra, és az AC/DC legendás Highway to Hell című dalával rögtön lenyűgözte a zsűrit és a közönséget. A műsor harmadik évadának megnyerése után szinte egyik napról a másikra az ország egyik legismertebb előadója lett.
Azóta számos sikeres album, telt házas koncert és rangos szakmai elismerés kísérte pályáját. A most elnyert Kossuth-díj azonban minden eddiginél nagyobb szakmai mérföldkőnek számít.
Az indoklás szerint az énekesnő a magyar könnyűzene meghatározó alakja, aki különleges stílusával – amelyben a pop, a jazz és a klasszikus zenei elemek is megjelennek – jelentősen gazdagította a hazai zenei kultúrát.
„Kárpát-medence szerte kiemelkedően sikeres és példaértékű, a magyar könnyűzenét sokszínűen gazdagító előadóművészete, jazz- és klasszikus elemeket is ötvöző karakteres stílusú szerzeményei, egyedi hangulatú dalszövegei elismeréseként Rúzsa Magdolna Máté Péter-díjas énekes, dalszerző, szövegíró részére”
– hangzott el a díjátadón.
Magdi elmondta, hogy a hír hallatán mélyen meghatódott. Már az első telefonhíváskor elérzékenyült, amikor értesítették a díjról, és nehezen tudta folytatni a beszélgetést.
„Még a levél előtt kaptam egy telefonhívást ezzel kapcsolatban, és ott bevallom, elsírtam magam. Nem tudtam folytatni a telefonbeszélgetést, a legjobb értelemben megdöbbentett az egész”
– mondta el a Blikknek.
Később, amikor a hivatalos értesítés is megérkezett, akkor vált számára igazán valóságossá, hogy bekerült a Kossuth-díjas művészek közé.
„Zenei életem, életem egyik legnagyobb pillanata! Jó volt látni, érezni anyáim büszkeségét! Énekelni a Himnuszt, amin mindig sírnom kell. Köszönöm, hogy itt alkothatok, teremthetek. Köszönöm, az elismerést mindazoknak, akik méltónak találták ezt a kishegyesi lányt a Kossuth-díjra!”
– fogalmazott posztjában az énekesnő.
Torockó, 2016. június 12.Rúzsa Magdi énekes a III. Duna-napon, az erdélyi Torockón 2016. június 11-én. (Forrás: MTI / Fotó: Koszticsák Szilárd)
Az elismeréssel járó több mint 30 millió forintos jutalom kapcsán az énekesnő azt mondta, hogya hajlamos a pénzt elsősorban a munkájába és a jövőbeli terveibe fekteti. Úgy véli, eddig is ez a hozzáállás segítette abban, hogy folyamatosan fejlődjön és újabb célokat érjen el.
„Ez a díj olyan szintű megerősítés, hogy mostantól könnyebben vágok tőlem talán szokatlan, rendhagyó vállalkozásokba. Bátrabb leszek. Azt érzem, hogy felhelyezhetünk egy magasabb mércét. Az ilyen elismerés ad egyfajta szabadságot, és megnyit egy egészen másik szférát számomra: merek majd még izgalmasabb projektekkel kísérletezni”
– zárta gondolatait.




