(Forrás: MTVA)
Bereczki Zoltán a Blikknek adott interjújában mesélt közelgő jubileumi koncertjéről, pályája állomásairól és arról is, hogyan tekint vissza az elmúlt évtizedekre. Az énekes szerint az ötvenedik születésnap nemcsak ünnep, hanem egyfajta fordulópont is az életében.
A művész május 23-án a Budapest Aréna színpadán ünnepli fél évszázados születésnapját egy különleges koncerttel, amelyen több régi pályatársa is vendégként lép fel. A fellépők között lesz többek között Mészáros Árpád Zsolt, Dolhai Attila és volt felesége, Szinetár Dóra is.
(Forrás: Lepkegyűjtő Produkció)
Bereczki arról is beszélt, hogy az ötvenedik születésnap gondolata először meglepte. Mint mondta, eleinte kicsit sokkolta, hogy már ebbe a korba lépett, ugyanakkor az idő múlását ma már másként látja. A negyvenes éveit kifejezetten várta, mert akkor érezte először, hogy igazán a helyére kerül.
„Sokat vártam, hogy belenőjek a bőrömbe”
– fogalmazott, hozzátéve: fiatalabb korában gyakran érezte úgy, hogy nem veszik elég komolyan. Szerinte sok mindent már húszévesen is tudott, amit ma, csak akkor még nem volt meg hozzá az a tapasztalat és megjelenés, ami hitelessé tette volna mások szemében.
A jubileumi koncert kapcsán hangsúlyozta, hogy nem egyszerű nosztalgiaestet szeretne.
„Nem nosztalgikusan fogok visszanézni, hanem inkább kihasználom a lehetőséget, hogy eljátsszak egy húszéves kölyköt, legalábbis a koncert egyik-másik részén. Illetve az eszembe juttatom azt a tűzzel teli, naiv kisfiút, aki elkezdte ezt a szakmát.”
– mondta az énekes, aki már több mint három évtizede áll színpadon.
Szeged, 2005. augusztus 11. (Forrás: MTI Fotó: Németh György)
A beszélgetés során szóba került a musicalek világa is, amelyek meghatározó szerepet játszottak a karrierjében. Bereczki hálával tekint vissza erre az időszakra, hiszen szerinte a sikerek és a kudarcok egyaránt formálták.
„Hálás vagyok a pofára esésekért, a sikerekért, a küzdelmekért, a lépésről lépésre haladásért”
– fogalmazott.
A koncerten régi barátok és pályatársak is színpadra állnak majd, ami számára különleges jelentőséggel bír. A közös sikerek és az akkori hirtelen jött népszerűség erős köteléket hozott létre köztük. Mint mondta, az a korszak olyan élmény volt számukra, amelyet csak azok érthetnek igazán, akik átélték.
Az énekes arról is beszélt, hogy az utóbbi időben egyre inkább vágyik a megújulásra. Úgy érzi, változott, és már más kérdések foglalkoztatják, mint fiatalabb korában.
„Lehet, hogy nem veszem észre, mert valami olyan hajt, ami nem is újrakezdés… valószínűleg inkább lerázom a régit. Ez nem egy újrakezdés, hanem olyan átalakulás, mint amikor leveted a régi bőrt, és belül te már egy ideje az vagy, csak még rajtad van egy külső burok. És akkor azt le kell hántani, vagy kalapáccsal leütni, hogy ha nem megy másként”
– mondta.
Bata Éva és Bereczki Zoltán Nina Raine Nemek és igenek című darabjának fotóspróbáján a Centrál Színházban (Forrás. MTI)
A koncert számára ezért nemcsak ünnep lesz, hanem egyfajta lezárás és számvetés is.
„A világ nem változik, a mi hozzáállásunk változhat. De ez is olyan fura, hogy tizen-huszonévesen az ember tényleg forradalmat akar, a lelkében és a fejében égő tűzzel próbál barikádokat rombolni és építeni, aki viszont 50 évesen ugyanezzel a temperamentummal létezik, az szerintem már őrült. Amit eddig sikerült, azt kell jó helyre tenni magadban, aztán újra váltani. Megcsinálni most ezt az 50-es koncertet, nekem azt is jelenti, hogy egy csomó mindennel elszámolok magamnak és a közönségnek. Lehet, hogy ezután bizonyos dolgokhoz már nem nyúlok”
– tette hozzá.
Bereczki szerint az élet közepén az ember már másképp tekint a világra: a fiatalkori forradalmi lendület helyett inkább a saját változásaira figyel. Úgy fogalmazott, ma már sokkal mélyebb kérdések foglalkoztatják – például az elmúlás, az életközepi válság vagy az, hogy merre tovább.
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra énekes-színművészek egy dalt adnak elő közösen a DTK – D. Tóth Kriszta Show TV-felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában. (Forrás: MTVA)
A májusi koncert így egyszerre lesz visszatekintés és új kezdet: egy pont, ahol lezárhat egy korszakot, hogy utána új fejezetet nyithasson pályájában és életében.




