Az Egyik csata a másik utcán c. film stábjának tagjai a legjobb filmnek odaítélt díj átvétele után a Los Angeles-i Dolby Színház színpadán. (Forrás: MTI/EPA/Chris Torres)
A 13 Oscar-díjra jelölt Egyik csata a másik után lett az Oscar-gála nagy győztese, miután 6 kategóriában is elvitte az Oscar-szobrot. A valaha volt legtöbb Oscar-jelölést kapó Bűnösök pedig mindössze 4 szobrot váltott be a 16 jelölésből.
Paul Thomas Anderson megkapta a legjobb rendezés díját, és a ceremónia végén stábjával, köztük a filmben szereplő Leonardo DiCaprióval és Teyana Taylorrel vonult fel a színpadra a legjobb film díjáért.
A lánya megmentéséért küzdő egykori forradalmárról szóló produkció vitte el a legjobb adaptált forgatókönyv, vágás, és az idén először átadott legjobb szereplőválogatás (casting) Oscar-díját is.
Ryan Coogler amerikai rendező a legjobb eredeti fogatókönyvnek, Ludwig Göransson svéd zeneszerző a legjobb filmzenének, Autumn Durald Arkapaw amerikai operatőr a legjobb operatőnek és Michael B. Jordan a legjobb férfi főszereplőnek odaítélt díj átvétele után. (Forrás: MTI/EPA/Jill Connelly)
Ryan Coogler 16 Oscarra jelölt Bűnösök című filmje, amely a legjobb film kategóriában is versenyzett, végül 4 díjat gyűjtött be az estén.
Autumn Durald Arkapaw, a Bűnösök operatőre vasárnap este történelmet írt Oscar-díjával: ő lett a kategória első női díjazottja.
Coogler, aki a legjobb film és rendezés mezőnyében is jelölt volt, végül a legjobb eredeti forgatókönyv Oscarjával távozott.
Michael B. Jordan a legjobb férfi főszereplőnek odaítélt díj átvétele után. (Forrás: MTI/EPA/Jill Connelly)
A Dolby Színház közönsége állva ünnepelte az 1930-as években, a szegregáció korában játszódó vámpírfilmben ikerfivéreket alakító Michael B. Jordant, aki a legjobb színész Oscar-szobrát kapta. A legjobb színésznőnek járó Oscart Jessie Buckley, a Hamnet című film főszereplője vehette át William Shakespeare gyermeke elvesztését gyászoló feleségének megformálásáért.
„Ma anyák napja van az Egyesült Királyságban, ezért ezt a beszédet az anyai szív csodálatos zűrzavarának szeretném szentelni”
– köszönte meg az anyaságról szóló beszédében az amerikai filmakadémia elismerését, azt is elárulva, hogy maga is egy nyolc hónapos kislány édesanyja.
Jessie Buckley ír színésznő a legjobb női főszereplőnek odaítélt díj átvétele után. (Forrás: MTI/AP/Invision/Chris Pizzello)
A legjobb nemzetközi film Oscarját az Érzelmi érték című norvég film nyerte el. Joachim Trier családi drámája egy idősödő filmrendező és lányai bonyolult kapcsolatát ábrázolja. A rendező beszédében az amerikai írót és polgárjogi aktivistát, James Baldwint idézte, aki szerint:
„minden felnőtt felelős minden gyermekért.”
Az este első Oscar-díját Amy Madigan, a Fegyverek című horrorfilm sztárja kapta a legjobb női mellékszereplő-kategóriában.
Amy Madigan amerikai színésznő a legjobb női mellékszereplőnek odaítélt díj átvétele után. (MTI/EPA/Jill Connelly)
A gála kezdetén a díjátadó házigazdája, Conan O’Brien a Fegyverek menekülős jelenetét újraforgatva, a filmben boszorkányt alakító Amy Madigannek maszkírozva rontott be a legjobb film kategória produkcióiba, majd futott fel a Dolby Színház színpadára. Bevezető monológjában arról is beszélt, hogy „kaotikus” napjainkban az Oscar-gála globális összetartó erő lehet, és egyúttal nemzetközi filmünnep is, hiszen 6 kontinens 31 filmje szerepel a jelöltek között. Azt is bejelentette, hogy a díjátadót jövőre már a YouTube közvetíti majd élőben.
A legjobb animációs film díját a K-pop démonvadászok alkotóinak ítélte oda az amerikai filmakadémia, a rövid animációs filmek mezőnyéből pedig a The Girl Who Cried Pearls győzött.
Sean Penn, az Egyik csata a másik után című film sztárja kapta a legjobb férfi mellékszereplő díját, ám az immár háromszoros Oscar-díjas színész nem volt ott az Oscar-ceremónián, hogy átvegye a trófeát. „Ma este nem tudott eljönni, vagy nem akart” – mondta Kieran Culkin, miután bejelentette Penn győzelmét.
Sean Penn amerikai színész nyeri el a legjobb férfi mellékszereplőnek odaítélt díjat. (Forrás: MTI/AP/Invision/Chris Pizzello)
A 98. díjátadó gála történelmi pillanatot is tartogatott, hiszen először vehette át nő a legjobb operatőrnek járó Oscar-díjat. Autumn Durald Arkapaw operatőri munkáját a Bűnösök képi világáért ismerrék el. Az amerikai operatőr korábban többek között Fekete Párduc: Vakanda, légy áldott! és Loki című produkciókban is dolgozott, most pedig történelmi sikert aratott azzal, hogy első nőként nyerte el az operatőröknek járó Oscar-díjat.
Autumn Durald Arkapaw amerikai operatőr a legjobb operatőrnek odaítélt díj átvétele után. (Forrás: MTI/EPA/Jill Connelly)
Meglepetésre a legjobb kisjátékfilmes mezőnyből két produkció, a The Singers és a Two People Exchanging Saliva alkotói is elnyerték az Oscart.
A legjobb egész estés dokumentumfilm kategóriában David Borenstein és Pavel Talankin vehette át az Oscar-szobrot Senki tanár úr Putyin ellen című alkotásukért.
Radovan Sibrt, Alzbeta Karaskova, David Borenstein, Pavel Talankin és Helle Faber a legjobb egész estés dokumentumfilmnek odaítélt díj átvétele után. (Forrás:MTI/EPA/Jill Connelly)
A filmet egy orosz iskolában két évig forgató Talankin a díjat megköszönve „a gyerekeink nevében” szólított fel minden háború azonnali befejezésére.
A legjobb rövid dokumentumfilm kategóriában a szobrot az Üres szobák nyerte, amelyet az amerikai iskolai lövöldözésekben elhunyt diákok szobáiban forgattak.
Dzsung Gjukvak, Ejae és Mark Sonnenblick a legjobb filmdalnak odaítélt díj átvétele után. (Forrás: MTI/AP/Invision/Jordan Strauss)
A filmzenei kategória győzteseként a zeneszerzője, Ludwig Göransson léphetett az Oscar-színpadra. A svéd zeneszerző korábban az Oppenheimer és a Fekete párduc filmzenéjéért is megkapta az Oscar-díjat.
A legjobb eredeti filmdal díját a K-pop démonvadászokban elhangzó Goldennek ítélték oda, amelynek előadását élőben láthatta a Dolby Színház közönsége.
A legjobb hang Oscarját az F1 alkotói vehették át. A legjobb látványeffektus díját pedig az Avatar: Tűz és hamu nyerte el.
A stúdiók versenyében 11 díjjal a Warner Bros vitte el a pálmát. Náluk készült az Egyik csata a másik után és a Bűnösök is.
A ceremónián a hagyományok szerint megemlékeztek az elmúlt évben távozott legendás filmes alkotókról és színészekről, köztük Robert Redfordról, Rob Reinerről, Diane Keatonről és a januárban elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendezőről, Tarr Béláról is.
Az arannyal bevont Oscar-szobrokat 24 kategóriában az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) mintegy 10 ezer szavazásra jogosult tagja ítélte oda.
Conan O’Brien, az est házigazdája a Los Angeles-i Dolby Színház színpadán. (Forrás: MTI/EPA/Chris Torres)
Nicole Kidman és Ewan McGregor a legjobb film díjának átadói. (Forrás: MTI/EPA/Chris Torres)
Zendaya és Robert Pattinson a legjobb rendezés díjának átadói. (Forrás: MTI/EPA/Chris Torres)
Demi Moore a legjobb fényképezés díjának átadója. (Forrás: MTI/EPA/Chris Torres)
Rei Ami, Ejae és Audrey Nuna, a K-pop együttes tagjai a legjobb filmdalnak jelölt Golden című dalt adják elő. A K-pop démonvadászok című filmben elhangzó Goldennel elnyerték a legjobb eredeti filmdal díját. (Forrás: MTI/EPA/Chris Torres)
Michael B. Jordan Leonardo DiCaprio gratulációját fogadja a legjobb férfi főszereplőnek odaítélt díj átvétele után. (Forrás: MTI/EPA/Chris Torres)




