Mary Quant divattervező egy modell miniszoknyáját igazítja egy divatbemutató előtt (Fotó: Getty Images)
„Valahogy boldoggá tette az embereket” – magyarázta a tervező. „Áttörés volt, az idő átélése.”
A londoni Portobello Marketnél a fiatal lányok már a kor legdivatosabb ruháiban, azaz miniszoknyában sétálgattak (Fotó: Getty Images)
Az új divat – minden tiltás ellenére – viharos gyorsasággal hódította meg a világot, így Magyarország ifjúságát is. Gyors divattá válását az új szórakozási forma, a televíziózás segítette elő. Az 1967-es Táncdalfesztivál fiatal énekesnői például Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Fenyvesi Gabi mindannyian miniszoknyában léptek a színpadra.
1969-ben már tombolt itthon a miniláz, Zalatnay Sarolta a Made in Hungary 1969 táncdalversenyen, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is miniben lépett fel (Fotó: Nemzeti Fotótár)
Nevét megpróbálták magyarosítani, de az „aligszoknya” kifejezés nem ért el nagy sikereket. A mini egy-két éves késéssel jutott el a falvakba, ott az 1970-es évek elején vált elfogadott viseletté, anyaga az ekkor fénykorát élő, jellegzetes domborúra nyomott mintás, műszálas dzsörzé volt.
Hazánkban is tombolt a miniszoknyaláz





