Siker

Egy fiatal lány és 300 mangalica – Fekete Zsóka nem mindennapi sikertörténete

Fiatal, törékeny nőként egy férfiak uralta világban érvényesülni önmagában is kihívás. Fekete Zsóka azonban nemcsak helyt állt, hanem új szintre emelte a mangalicatenyésztést: ma már díjakkal elismert szakember, aki saját márkát épített, és közben végig hű maradt egyetlen dologhoz – az értékteremtéshez.

Fekete Zsóka, Sikersztorik podcast (Fotó: MTVA/ Horváth Péter Gyula)

Egy véletlennek indult történetből lett hivatás, ma pedig már életforma. Fekete Zsóka több mint tíz éve építi mangalicára specializálódott gazdaságát, de az indulás egészen más irányból érkezett.

„Az volt a tervem, hogy zöldségfeldolgozással foglalkozom… aztán egy hét alatt több mint ötven mangalicám lett.”

– meséli nevetve.

A „véletlen” azonban hamar sorsszerűvé vált. A családi háttér, a nagyszülők támogatása és a saját belső hajtóereje együtt terelték egy olyan útra, amelyről ma már biztosan tudja: neki szánták.

A siker mögött azonban nem romantikus vidéki idill áll, hanem kemény, sokszor kimerítő munka. Az első évek különösen nehezek voltak: bizonytalanság, kérdések, és az állandó kétely, hogy jó úton jár-e. A fordulópontot nem egyetlen nagy siker hozta el, hanem a kitartás – és az a háttér, ami megtartotta.

„Volt, hogy a 365 napból tényleg 365-öt dolgoztam. Volt, amikor azt éreztem: Úristen, ezt nem fogom bírni. A nagyszüleim mindig azt mondták: megyünk tovább, alszunk egyet, és másnap folytatjuk. Ez adott erőt.”

Ölvedi Réka és Fekete Zsóka, Sikersztorik podcast (Fotó: MTVA/ Horváth Péter Gyula)

Az állattenyésztésben nőként érvényesülni nem magától értetődő. Zsóka ezt pontosan megtapasztalta.

„Ó, majd ez a kislány megmutatja… – sokszor ezt gondolták rólam.”

Ma már viszont ő az, aki példát mutat. Az „Év Állattenyésztője” díj nemcsak szakmai elismerés, hanem üzenet is.
Zsóka számára a mangalica nem csupán gazdasági tevékenység, hanem hitvallás. A minőség, a lassúság és a tudatosság alapértékek. A vásárlókkal való kapcsolata is ezt tükrözi: személyes, bizalmi viszony, ahol a termék mögött történet van.

„Nem csak én kaptam ezt a díjat, hanem az az érték, amit képviselek. Ez nem gyors termelés.
Idő kell hozzá, és ez az idő benne van az ízében. Nem csak terméket adok, hanem egy történetet is.”

A folyamatos pörgés azonban nem maradt következmények nélkül. Egy sérülés megállásra kényszerítette. Ez volt az a pont, ahol újra kellett gondolnia a működését: delegálni, lassítani, és helyet adni a pihenésnek.

„Csak akkor álltam meg, amikor az élet megállított. Meg kellett tanulnom, hogy lehet pihenni is.”

Fekete Zsóka és Ölvedi Réka, Sikersztorik podcast (Fotó: MTVA/ Horváth Péter Gyula)

Bár díjakból és elismerésekből nincs hiány, Zsóka számára a siker nem ezekben mérhető igazán. Sőt, még ma is van benne kétely. A válasz azonban ott van minden napban, minden termékben és minden találkozásban.

„Sokszor megkérdezem magamtól: tényleg én értem el ezt? A sikert a munkában élem meg, és abban, amikor a vásárlók visszajelzést adnak. Ez a siker számomra: hogy az értéket tovább tudom vinni.”

Ha egy dolgot tanácsolna azoknak, akik most vágnának bele, az egyszerű és őszinte:

„Ne várd a tökéletes pillanatot, mert nem lesz. Kezdd el.”

És talán ez az, ami az ő történetének is a lényege: nem a tökéletes körülmények visznek előre, hanem a kitartás, a munka és a hit.

A Sikersztorik – Nők a csúcson podcast teljes beszélgetése a Ridikül.hu YouTube csatornáján, ide kattintva elérhető.