Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási ponthatárokat (Forrás: MTI/ Foró: Vasvári Tamás)
Tegnap hirdették ki a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Sokan ünnepelnek, mert felvették őket arra a szakra, amiről régóta álmodtak, mások viszont csalódottan nézik az eredményeket, és úgy érzik, egyetlen este alatt szertefoszlottak a terveik. Pedig egy sikertelen felvételi ritkán jelent végleges zsákutcát. Lehet újra jelentkezni a következő évben, el lehet kezdeni egy másik képzést, amelyről később kiderülhet, hogy sokkal közelebb áll az emberhez, vagy akár dolgozni, nyelvet tanulni, szakmai tapasztalatot szerezni, tanfolyamokat elvégezni. Nem ritka, hogy éppen egy sikertelen felvételi tereli olyan irányba az embert, amely korábban fel sem merült benne, később mégis úgy érzi, ez a kitérő többet adott neki, mint az eredeti tervei. Ezek az évek nem elvesztegetett időt jelentenek, hanem olyan tudást, tapasztalatot és önismeretet, amelyekre később ugyanúgy lehet építeni.
Többről szól, mint egy iskola kiválasztásáról
Amikor közeledik a középiskolai felvételi vagy az egyetemi jelentkezés határideje, a hétköznapokat könnyen átveszi a pontszámok, a rangsorok, a nyílt napok, a felvételi előkészítők és a különórák sora. Egy idő után szinte minden beszélgetés ugyanoda fut ki: melyik iskola lenne a legjobb, és vajon sikerül-e bekerülni. Miközben a felnőttek számára ez elsősorban szervezési feladatnak tűnhet, a kamaszok egészen másként élik meg ezt az időszakot.
Sokan úgy érzik, most kell eldőlnie mindennek, visszavonhatatlan, életreszóló döntéseket kell hozni, többek között azt is, hogy kik lesznek felnőttként, mivel szeretnének foglalkozni hátralevő életükben.
Úgy gondolják, hogy ha nem a megfelelő iskolába kerülnek, akkor lemaradnak a többiektől, rosszabb esélyeik lesznek arra, hogy egyetemre mehessenek, és később már nem tudják behozni a hátrányukat. Ezek a félelmek gyakran nincsenek kimondva, mégis ott húzódnak a felvételi körüli hónapok minden feszültsége mögött, miközben éppen ebben az életkorban alakul a legerősebben az önismeret.
A legtöbb tizennégy éves még csak most kezdi felfedezni, mi érdekli igazán, milyen közegben érzi jól magát, miben tehetséges, és milyen értékek fontosak számára. Hasonló útkeresés zajlik a tizennyolc éveseknél is. Bár közelebb állnak a felnőttkorhoz, sokan még ekkor sem tudják biztosan, milyen hivatást választanának, vagy milyen munkában tudnák elképzelni magukat tíz év múlva.
Ehhez képest gyakran úgy beszélünk az iskolaválasztásról, mintha egyetlen döntés végérvényesen kijelölné az egész életüket.
Ma már azonban egészen másképp alakulnak a karrierek, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. A munkaerőpiac gyorsabban változik, mint valaha, egyre többen váltanak pályát életük során, és ma már teljesen természetes, hogy valaki később új szakmát tanul, új diplomát szerez vagy teljesen más területen épít karriert, mint amit fiatalon elképzelt magának.
(Forrás: Pexels)
Nem csak a gyerek vizsgázik
A felvételi időszak nemcsak a gyerekeket teszi próbára, hanem a szülők is komoly nyomás alá kerülnek, még ha ezt sokszor nem is mutatják. Szeretnék jól támogatni gyermeküket, ugyanakkor ott motoszkál bennük a kérdés, hogy vajon valóban jó tanácsot adnak-e? Sok családban ilyenkor akaratlanul is minden a teljesítmény körül kezd forogni. A vacsoraasztalnál a felvételi feladatok kerülnek szóba, hétvégén nyílt napokra mennek, este a pontszámokat számolgatják. A gyerek pedig könnyen azt érezheti, hogy ezekben a hónapokban kizárólag az eredményei alapján ítélik meg.
Pedig a szakemberek szerint éppen ilyenkor lenne a legnagyobb szüksége arra, hogy biztonságban érezze magát. Tibenszky Moni Lisa mentáltréner, life és business coach, a Felelős Szülők Iskolája alapítója a Duna Család-barát című műsorában úgy fogalmazott:
„A pszichológiai és érzelmi biztonság a teljesítőképesség alapja.”
Amikor a család minden energiája a felvételire összpontosul, a gyerek könnyen azt élheti meg, hogy ezen az egy vizsgán múlik az egész jövője. A szakember szerint azonban sokkal többet segítünk neki, ha azt közvetítjük: ez egy fontos állomás, de nem az egyetlen lehetőség.
„Mindig van B-opció.”
Ez nem azt jelenti, hogy nem kell készülni, vagy hogy nincs jelentősége a felvételinek. Inkább arra emlékeztet, hogy egy kudarc nem egyenlő az életre szóló kudarccal. A pályaválasztás nem egyetlen döntésből áll, sokkal inkább egy folyamat, amelyben később is lehet irányt módosítani.
(Forrás: Pexels)
A megfelelési kényszer már a felvételi időszak előtt elkezdődik
A mai gyerekek olyan mennyiségű elvárással találkoznak, amivel a korábbi generációknak nem kellett ilyen formában megküzdeniük. A jó jegyek, a nyelvvizsga, a sport, a különórák és a felvételi körüli teljesítménykényszer egymásra rakódik, miközben a közösségi média folyamatosan újabb összehasonlítási alapot kínál.
Egy tizennégy éves ma már nemcsak az osztálytársaival méri össze magát: naponta látja az interneten a sikeres felvételizőket, az ösztöndíjat nyert diákokat, a tökéletes bizonyítványokat és azokat a történeteket, amelyek azt sugallják, hogy aki elég kitartó és elég tehetséges, annak minden sikerül.
Ezekből a történetekből természetesen hiányoznak a kudarcok, a bizonytalanságok és az újrakezdések, egy kamasz számára mégis könnyen úgy tűnhet, hogy mindenki más magabiztosabb, ügyesebb és előrébb jár nála.
A teljesítménykényszer által uralt folyamatos lelkiállapotban könnyen háttérbe szorulhat a kíváncsiság, ami a belső motiváció egyik alapja. A gyerek már nem azt keresi, mi érdekli igazán, hanem azt próbálja megfejteni, hogyan lehetne végre elég jó. A délutánjai sokszor úgy telnek, mint egy felnőtt munkanapja: iskola, különóra, edzés, tanulás, majd kezdődik minden elölről. A pihenés miatt bűntudata van, az unatkozást pedig sokan már elvesztegetett időnek érzik.
Nem véletlen, hogy egyre több szakember beszél a kamaszok korai mentális kimerüléséről.
A kiégés ebben az életkorban nem látványos összeomlásként jelentkezik, hanem csendesen épül fel. A korábban lelkes gyerek elveszíti az érdeklődését, állandóan fáradtnak érzi magát, nehezen koncentrál, vagy egyszerűen már semmihez nincs kedve.
Tibenszky Moni Lisa a Család-barát műsorban arról is beszélt, hogy egyre gyakrabban találkozik olyan 13–14 éves fiatalokkal, akik meglepően keményen ítélik meg önmagukat.
„Hihetetlen azt hallani tőlük, hogy »nem vagyok elég jó« vagy »én már nem viszem semmire az életben«.”
A pszichológusok szerint a belső motiváció sokkal tartósabb erőforrás, mint a külső elvárásoknak való megfelelés. Egy fiatal hosszú távon attól tud fejlődni, ha van lehetősége kipróbálni magát, hibázni, újrakezdeni, és nem kizárólag az eredményei alapján kap visszajelzést. Ha minden döntést a félelem irányít – attól, hogy lemarad, rosszul választ vagy csalódást okoz –, könnyen elveszítheti a kapcsolatot a saját érdeklődésével.
(Forrás: Pexels)
A legjobb iskola nem minden gyereknek ugyanaz
A felvételi időszakban könnyű elveszni a tájékoztatók, nyílt napok és rangsorok világában. Sok szülő úgy érzi, hogy minél előrébb szerepel egy iskola a különböző listákon, annál biztosabb jövőt kínál a gyermekének. Csakhogy egy intézmény presztízse önmagában még nem mondja meg, hogy egy adott fiatal számára valóban az lesz-e a legjobb választás. Legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen közegben tud kibontakozni, mennyire terhelhető, hogyan tanul, és mi érdekli valójában.
Egy olyan iskola, ahol folyamatosan azt érzi, hogy lemarad a többiektől, hosszú távon könnyen alááshatja az önbizalmát. Ugyanakkor egy kevésbé felkapott intézményben szerzett sikerélmények, jó tanárok vagy támogató közösség olyan önbizalmat adhatnak, amely később sokkal többet számít, mint egy előkelő helyezés valamelyik rangsorban.
Ez különösen igaz a felsőoktatásra is. Sokan azért választanak egy szakot, mert jó a híre, biztos megélhetést ígér, vagy ezt tartja helyesnek a család. Ezek önmagukban érthető szempontok, de hosszú távon kevésnek bizonyulhatnak, ha hiányzik a belső érdeklődés. Egy olyan hivatásban, amelyhez valaki nem tud kapcsolódni, sokkal nehezebb kitartani, fejlődni és örömöt találni a mindennapokban.
A pályaorientációs szakemberek ezért egyre inkább azt hangsúlyozzák, hogy az önismeret legalább akkora érték, mint a jó bizonyítvány.
Ha egy fiatal tisztában van az erősségeivel, a személyiségével és azzal, hogy milyen környezetben érzi jól magát, később is könnyebben tud alkalmazkodni, akár akkor is, ha időközben változnak az elképzelései.
(Forrás: Pexels)
Az első döntés ritkán az utolsó
Sokan úgy állnak az iskolaválasztáshoz, továbbtanuláshoz mintha ezen az egy döntésen múlna a következő negyven év. Közben elég körülnézni a saját ismeretségi körünkben: hányan dolgoznak ma egészen más területen, mint amit középiskolásként vagy egyetemistaként elképzeltek maguknak? Van, aki szakot vált, más külföldön folytatja a tanulmányait, megint más néhány év munka után talál rá arra a hivatásra, amelyben valóban kiteljesedik.
A továbbtanulásra ezért érdemes úgy tekinteni, mint egy fontos állomásra, nem pedig egy visszafordíthatatlan elágazásra. Minél alaposabban átgondolják a lehetőségeket, annál könnyebb olyan iskolát vagy szakot választani, amely illik a fiatal érdeklődéséhez és személyiségéhez. Ha pedig később kiderül, hogy mégsem ezt az utat szeretné járni, ma már sokkal több lehetőség van irányt váltani, mint akár egy-két évtizeddel ezelőtt.
A felvételi időszakban a pontszámok és a rangsorok mellett kiemelten fontos, hogy a gyerek is a figyelem középpontjában maradjon: legyen tere kérdezni, kételkedni, akár meggondolni magát is.
A sikeres életutat ugyanis nem egyetlen döntés határozza meg, hanem az, hogy később mennyire tud alkalmazkodni a változásokhoz, felismerni a saját erősségeit, és szükség esetén új irányt választani.
