(Forrás: Pexels)
A hőhullámok nemcsak a szervezetünket teszik próbára, hanem a szülőket is. A belvárosi lakások napközben könnyen felmelegszenek, a játszóterek jelentős részén pedig délelőttől estig tűz a nap, így a csúszdák és a mászókák is szinte felforrósodnak. Beltéri programot persze lehet szervezni, de valljuk be: nem könnyű minden egyes napra múzeumot, játszóházat vagy bevásárlóközpontot kitalálni. A gyerekeknek – főleg a legkisebbeknek – pedig szükségük van a friss levegőre, mozgásra és arra, hogy kedvükre szaladgáljanak – csak nem mindegy, hol.
Különösen igaz ez a nagyvárosban élő családokra, akik egy lakásból indulnak útnak, és nem tudnak egyszerűen kiülni a kert árnyékába. Bár a városi játszóterek nagy részén már igyekeznek napvitorlát tenni a homokozó fölé, esetleg vizesblokkokkal gazdagítják a játszóteret, a legnagyobb kánikulában ezek nem tudnak elegendő védelmet adni ahhoz, hogy akár több órát eltöltsünk ott. Ilyenkor felértékelődnek azok a játszóterek, ahol hatalmas fák adnak természetes védelmet a napsütés ellen, a környezet hűvösebb, és akár egy kis vizes játék is segít elviselni a forróságot.
Összegyűjtöttünk öt olyan budapesti játszóteret, ahol a legmelegebb nyári napokon is kellemesebb eltölteni néhány órát.
Kiscelli játszótér, ahol szinte erdőben játszik a gyerek
(Forrás: Obuda-hu)
Ha egyetlen játszóteret kellene ajánlani a hőség idejére, a budai hegyoldalban fekvő Kiscelli biztosan az elsők között lenne. Az óriási lombkoronák szinte teljesen beárnyékolják a területet, ezért itt érezhetően hűvösebb a levegő, mint a város nagy részén. Már az odaérkezéskor olyan érzése van az embernek, mintha kiszakadt volna a nyüzsgő fővárosból.
A játékok között vannak mászókák, hinták, csúszdák és homokozó is, miközben a szülők valóban árnyékban ülhetnek le egy padra. Ha pedig a gyerekek még bírják energiával, a közeli parkerdőben egy rövid séta is belefér, így a játszóterezésből könnyen fél napos kirándulás lehet. Előnye még, hogy bár teljesen erdős területről van szó, könnyen és hamar megközelíthető a III. kerületi játszótér, autóval a Kiscelli kastély mellett pakolhatunk, tömegközlekedéssel pedig a 17-es, 19-es vagy a 41-es fonódó villamosok megállójától pár perc séta alatt megközelíthető.
Városligeti Nagyjátszótér, ahol egy egész nap is kevés
(Forrás: Liget Budapest)
A Városliget hatalmas játszótere nemcsak Budapest egyik leglátványosabb, hanem az egyik legjobban átgondolt családi helyszíne is, ami minden korosztály számára bőségesen tartogat játékokat. Bár nem minden része árnyékos, a park hatalmas fái rengeteg kellemes pihenőhelyet biztosítanak, és a játékok között is sok olyan akad, amelyet lombkoronák védenek a tűző naptól.
A legendás léghajó-mászóka, a kötélpályák, a különböző korosztályoknak kialakított részek és a homokozók miatt a gyerekek hosszú órákra elfoglalják magukat. Ha pedig megunják a játékot, néhány perc sétával elérhető a csónakázótó, a Zene Háza vagy a KRESZ-park, a Vajdahunyad vára és a Városliget számtalan látnivalója így könnyen egész napos családi programmá bővíthető a kiruccanás.
Rumini játszótér
A hajós tematikájú Rumini játszótér igazi mesevilág, amit Berg Judit könyveinek rajongói különösen szeretnek, de azoknak is remek választás, akik egyszerűen csak egy árnyas, kellemes helyet keresnek a nyári napokra.
A Budai Vár alatti park fái sokat enyhítenek a forróságon, miközben a gyerekek hajófedélzetet idéző mászókákon, köteleken és csúszdákon játszhatnak. A környék hangulata miatt már maga az odavezető séta is élmény, így akár egy fagyizással vagy várnegyedi sétával is összeköthető a program.
Gellérthegyi csúszdás játszótér – hűsölés panorámával
(Forrás: Papas Mamas Magazin)
A Gellért-hegy oldalában megbújó játszótér évetizedk óta a budapesti családok egyik kedvence. Nemcsak a hosszú csúszdák és a különleges játékok miatt, hanem azért is, mert a dús növényzetnek köszönhetően sokkal kellemesebb itt a hőérzet, mint a belvárosban.
A környező fák árnyékot adnak, a hegyoldal pedig eleve valamivel hűvösebb mikroklímát biztosít. A gyerekek kifáraszthatják magukat a játékokon, a szülők pedig közben Budapest egyik legszebb panorámájában gyönyörködhetnek.
Anna-réti játszótér – hűsölés a Normafa fái alatt
(Forrás: Normafa Park)
Ha a kánikula elől valóban menekülni szeretnétek, kevés jobb úti cél akad a Normafánál, ami télen-nyáron remek választás. Az Anna-réti játszóteret szinte minden oldalról hatalmas fák veszik körül, így még a legmelegebb nyári napokon is több fokkal hűvösebb itt a levegő, mint a belvárosban. Már az odavezető séta is felüdülés, hiszen a gyerekeket végig az erdei környezet veszi körül.
A játszótéren mászókák, hinták, csúszdák és egy nagy homokozó várja a kisebbeket, a tágas réten pedig bőven jut hely labdázni vagy piknikezni is. A közelben mosdó, büfék és több kirándulóút is található, így könnyen egész napos családi programot szervezhettek. Ha pedig megunjátok a játszóteret, a Normafa környékén számos rövid, babakocsival is járható sétaút kínál lehetőséget egy kis erdei kikapcsolódásra.
Néhány szabály a legnagyobb hőségben
(Forrás: Pexels)
Bármennyire árnyas is egy játszótér, a legforróbb órákban – nagyjából délelőtt 11 és délután 4 között – lehetőleg ne induljunk útnak. Sokkal kellemesebb és biztonságosabb a kora reggeli, délelőtti vagy a késő délutáni időszak, amikor már kevésbé tűz a nap.
A táskába mindig kerüljön bőséges ivóvíz – lehetőleg ne cukros üdítő –, néhány lédús gyümölcs, naptej, sapka vagy más fejfedő, és váltóruha is, különösen akkor, ha a játszótéren párakapuk vagy vizes játékok is vannak. Egy kis előrelátással még a hőhullámos napokon is lehet kellemes közös programot találni, a gyerekek pedig úgy mozoghatnak és játszhatnak a szabadban, hogy közben a forróság sem veszi el mindenki kedvét.




