A napokban szinte mindenki találkozott azzal a megható videóval, amelyen egy közutas dolgozó vizet ad egy szomjas gólyának. A jelenet néhány másodperc alatt megmutatta, milyen embert próbáló a hőség nemcsak számunkra, hanem a vadon élő állatok számára is.
A felvétel villámgyorsan bejárta a közösségi oldalakat, rengetegen szerették volna megtudni, ki az a férfi, aki a tikkasztó melegben megállt segíteni a madáron.
Most végre megszólalt.
Árpád a Billog burgerező Facebook-oldalán mesélte el, hogyan történt valójában a különleges találkozás. Mint kiderült, a videón látható jelenetnek volt előzménye is.
„Az igazság az, hogy már délelőtt is megitattam. Akkor még sokkal tovább tartott, mire közel engedett magához. Délután mondtam a kollégáknak, hogy hazafelé nézzük meg, ott van-e még. Ott volt, és szerintem már megismert. Lehet, hogy a narancssárga munkaruhámról, mert tényleg nagyon gyorsan elfogadta a vizet.”
A néhány perces találkozás sokakat emlékeztetett arra, hogy a hosszan tartó hőség az állatokat is rendkívül megviseli. Míg az emberek árnyékba húzódhatnak vagy könnyebben jutnak ivóvízhez, a vadon élő állatok gyakran csak a szerencsében vagy az emberek figyelmességében bízhatnak. Árpád azonban egyáltalán nem számított arra, hogy az egyszerű gesztusból országos hír lesz.
A videó megjelenése után több száz üzenetet kapott, rengetegen gratuláltak neki, sőt még ajándékokkal is szerették volna meglepni. Elmondása szerint egy üdítőital-gyártó és egy szálloda is felajánlással kereste meg. Ő azonban továbbra is szerényen tekint a történtekre.
„Én csak megitattam egy gólyát.”
Talán éppen ez az egyszerű mondat az, ami miatt ennyi ember szívét megérintette a története. A férfi szerint ugyanis nem hőstettet hajtott végre, csupán segített egy szomjas élőlényen. Sokan azonban úgy érzik, éppen az ilyen apró figyelmességek teszik jobb hellyé a világot. Árpád ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a segítség nemcsak az állatoknak jár.
A nyári hónapokban a közutasok is rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak, miközben sok autós nem veszi komolyan a sebességkorlátozásokat.
„Amikor az autósok látják, hogy dolgoznak a közutasok az úton, lassítsanak egy kicsit, legyenek kedvesek! Mi ott dolgozunk, és nagyon félelmetes, amikor a 40-es táblánál 80 kilométeres sebességgel elhúz egy kamion. Lehet, hogy azt látják, hogy éppen valaki a lapátra támaszkodik, de az az ember is dolgozik, és várja a sorát, míg a kolléga egy másik szerszámmal dolgozik. Kérem szépen az embereket, az autóvezetőket, hogy egy kicsit figyeljenek ránk, mi is emberek vagyunk!”




