Horváth András, a közmédia megbízott vezérigazgatója és Gerendai Károly, a Sziget alapítója (Forrás: Duna Msz/ Fotó: Csöndör Kinga)
A közmédia és a Sziget együttműködésének középpontjában a magyar könnyűzene sokszínűségének bemutatása, valamint a művészi szabadság és a kulturális nyitottság áll. A két szervezet közös meggyőződése, hogy a zene képes hidakat építeni a különböző generációk és közösségek között, miközben teret ad az alkotói szabadság kibontakozásának.
„A Sziget mindig is a szabadság ünnepe volt: a nyitottságé, a kultúrák találkozásáé és a művészi önkifejezésé. Örülünk annak, hogy ezek az élmények idén azokhoz is eljuthatnak a közmédia segítségével, akik személyesen nem tudnak részt venni a fesztiválon. Bízunk benne, hogy ez az együttműködés még több emberhez viszi közelebb a magyar zenei élet kiemelkedő előadóit”
– mondta Gerendai Károly, a Sziget alapítója.
„A közmédia feladata, hogy értékes és sokszínű kulturális tartalmakat tegyen elérhetővé mindenki számára. A Sziget magyar előadóinak koncertjei kiválóan megmutatják a hazai könnyűzene gazdagságát és azt a kreatív szabadságot, amelyből ezek az alkotások megszületnek. Örömmel működünk együtt egy olyan fesztivállal, amely évtizedek óta meghatározó szereplője a magyar kulturális életnek is, és reméljük, hogy ezek a közvetítések új nézőket is megszólítanak”
– hangsúlyozta Horváth András, a közmédia megbízott vezérigazgatója.
Gerendai Károly, a Sziget alapítója (Forrás: Duna Msz/ Fotó: Csöndör Kinga)
Az együttműködés ráadásul egy olyan időszakban indul, amikor a Sziget új irányt vesz. Miután 2025 végén Gerendai Károly ismét átvette a fesztivál stratégiai irányítását, többször is beszélt arról, hogy a megújulást nem megérzésekre, hanem kutatásokra és szakértői munkára építik.
„Szerencsére én tudom, hogy nem tudom”
– fogalmazott korábban, hozzátéve, hogy generációkutatók segítségével szeretnék jobban megérteni a mai fesztiválozók igényeit. Meggyőződése szerint ugyanis ma már nem elég világsztárokat szerződtetni:
„A Sziget lényege az a sok-sok kis apróság, ami a végén összeáll egy nagy képpé, egy Sziget feelinggé.”
A cél, hogy a fesztivál ismét olyan közösségi élményt nyújtson, amelyhez a látogatók érzelmileg is kötődni tudnak. Ezt a szemléletet tükrözi az idei program is. A fesztivál mínusz egyedik napján minden idők egyik legnagyobb hazai zenei összefogásával tisztelegnek Bródy János életműve előtt: a csaknem hatórás Bródy Dalok Napján közel ötven előadó lép színpadra, hogy újraértelmezze a legendás dalszerző legismertebb szerzeményeit. A fellépők között a magyar könnyűzene legendái és a fiatal generáció meghatározó előadói egyaránt ott lesznek, az eseményhez pedig egy új videóklip is készült a Mindannyian mások vagyunk című dalból. A koncert üzenete – az elfogadás, a nyitottság és a kulturális sokszínűség – szorosan kapcsolódik ahhoz a szellemiséghez, amelyet a Sziget évtizedek óta képvisel, és amelyet a most bejelentett együttműködésnek köszönhetően azok is átélhetnek, akik idén nem jutnak ki a fesztiválra.
Az M1-en látható koncertközvetítések a korlátozott ideig a Médiaklikk kínálatában is visszanézhetőek lesznek. A koncertközvetítések fellépőiről és időpontjairól a közmédia hamarosan további tájékoztatást ad.
Videó a bejelentésről: https://www.facebook.com/reel/2321318418708363




