Augusztusban lassan megváltozik a bevásárlólista. A naptej és a strandpapucs mellé odakerülnek a füzetek, ceruzák, tornazsákok és iskolatáskák, a szülők pedig elkezdik számolgatni, miből maradt használható a tavalyi tanévről, és mit kell mindenképpen újonnan beszerezni.
(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Egyetlen füzet vagy toll ára önmagában talán nem tűnik jelentősnek, amikor azonban mindent egyszerre kell a kosárba tenni, az összeg gyorsan megugrik. A REGIO Játék felmérése szerint a szülők által tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60 ezer forint, vagyis a válaszadók egyik fele ennél kevesebbet, a másik fele ennél többet tervez költeni. Az elsős gyermekek esetében azonban már 100 ezer forint a medián összeg.
Az első becsengetés kerül a legtöbbe
Nem nehéz kitalálni, miért éppen az első osztály megkezdése jelenti az egyik legnagyobb kiadást. Ilyenkor ugyanis nem egyszerűen néhány elfogyott füzetet vagy kinőtt cipőt kell pótolni, hanem sok család szinte a nulláról állítja össze az iskolai felszerelést.
Az elsősök szüleinek kétharmada legalább 75 ezer forintos költséggel számol. Ebben az életkorban több olyan dolgot is egyszerre vásárolnak meg, amelyet aztán remélhetőleg évekig használhat a gyermek. A megkérdezettek 39 százaléka az iskolatáskát és a tolltartót tartja a legnagyobb kiadásnak, minden negyedik családnál pedig a tanulósarok kialakítása viszi el a legtöbb pénzt.
Egy jó iskolatáska esetében ráadásul érthető módon nem feltétlenül a legolcsóbb darabot keressük. Fontos, hogy kényelmes legyen, megfelelően illeszkedjen a gyermek hátához, bírja a mindennapos használatot, és persze az sem mellékes, hogy leendő gazdája örömmel vigye magával az iskolába.
Nagyobb gyereknél már más viszi a pénzt
A következő években valamivel könnyebb lehet a helyzet, hiszen nem kell minden szeptemberben teljesen új felszereléssel indulni. A második–negyedik osztályos gyerekek közel 60 százaléka tovább használja meglévő iskolatáskáját, és az ötödik–nyolcadik évfolyamosok 45 százalékánál sem kerül új táska a bevásárlókosárba.
Csakhogy ahogy az egyik kiadás eltűnik, gyakran megjelenik helyette egy másik. A nagyobb gyerekeknél már a ruházat és a cipő jelenti a szülők szerint a legkomolyabb tételt. Az alapvető iskolaszerek sem aprópénzből jönnek ki: a második–nyolcadik évfolyamosok szüleinek fele több mint 30 ezer forintot tervez ezekre fordítani. Ha új táskára is szükség van, arra leggyakrabban 15–25 ezer forintos keretet szánnak.
Vagyis hiába marad meg tavalyi tolltartó vagy tornazsák, egy nyár alatt kinőtt sportcipő és néhány új ruhadarab könnyedén átveszi a helyét a kiadások között.
(Fotó: illusztráció pixabay.com)
Az iskolakezdés költségeiről beszélve könnyű kizárólag a tanszerekre gondolni, pedig a becsengetéssel olyan rendszeres kiadások is visszatérnek, amelyek hónapról hónapra terhelik a családi kasszát. A felmérésben részt vevő szülők 84 százaléka számol osztálypénzzel vagy más iskolai hozzájárulással, és közel háromnegyedüknél az iskolai étkezés, valamint valamilyen fizetős sportfoglalkozás vagy különóra is megjelenik a költségek között. Így a szeptemberi teher valójában jóval nagyobb lehet annál, amit a tanszerbolt pénztáránál hagyunk.
Nem meglepő tehát, hogy a megkérdezettek több mint harmada jelentős vagy nagyon komoly anyagi megterhelésként éli meg a tanévkezdést. Ráadásul a legtöbben nem korábban félretett megtakarításból, hanem az aktuális havi jövedelmükből fizetik ezeket a tételeket, vagyis az iskolakezdés közvetlenül a család augusztusi, szeptemberi költségvetését terheli.
Ami még jó, annak nem kell újnak lennie
A spórolás egyik legegyszerűbb módja éppen az lehet, ha a bevásárlás előtt nem azt nézzük meg, mi hiányzik, hanem először azt, mi van már otthon. A felmérés szerint a családok több mint fele visz tovább valamilyen korábbi felszerelést az új tanévre, tízből több mint négy szülő pedig tudatosan figyeli az akciókat és kedvezményeket.
Egy tavalyi vonalzó attól még ugyanúgy mér, hogy nem vadonatúj, a jó állapotú tornazsákot sem szükséges csak azért lecserélni, mert új tanév kezdődik. Bizonyos felszerelésekből a használt darabok is szóba jöhetnek, és a kisebb tételeknél is sokat számíthat az árak összehasonlítása. Egyetlen füzeten megspórolt néhány száz forint nem tűnik soknak, de amikor több tucatnyi tanszert vásárolunk, már egészen más lesz a végeredmény.
A vásárlást sem mindenki hagyja az utolsó pillanatra. A válaszadók több mint háromnegyede már júliusban vagy augusztusban nekilát a beszerzésnek, a legnépszerűbb időszak augusztus első fele. Tízből négy család egyetlen nagy bevásárlással szeretné letudni a feladatot, míg minden negyedik inkább két-három részre bontja a kiadásokat.
Sok családnak egyedül kell kigazdálkodnia
A megkérdezett szülők fele semmilyen szervezett iskolakezdési támogatásra nem számít, munkáltatói segítséggel minden ötödik válaszadó kalkulál. Akik megjelölték ennek várható összegét, azok közel háromnegyede legfeljebb 30 ezer forintos juttatásról számolt be.
(Fotó: MTI/Mohai Balázs)
Mindez különösen jól mutatja, miért érdemes az iskolakezdésre nem egyetlen augusztusi bevásárlásként tekinteni. Egy gyermeknél is komoly összegről beszélünk, két vagy három iskolás esetében pedig a költségek már könnyedén százezres nagyságrendre rúghatnak.
Némi könnyebbséget jelenthet, hogy a jogosult családok gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak, amely két részletben érkezik. Az első, 50 ezer forintos összeget augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár, a támogatás második részét pedig novemberben kaphatják meg az érintettek, utalvány vagy kártya formájában. A segítség többek között a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, az egyedülálló szülő által nevelt, valamint a tartósan beteg vagy sajátos nevelési igényű gyermekek után járhat. A családoknak külön igényléssel sem kell bajlódniuk: a jogosultak automatikusan megkapják a támogatást.




