Az életmûdíjban részesült Robert Redford amerikai színész, rendezõ és producer az elismerésével a 18. Marokkói Filmfesztiválon Marrákesben 2019. december 6-án. (Forrás: MTI/EPA/Dzsalal Morcsidi)
Ma lenne 90 éves a közel egy éve, 89 évesen elhunyt Robert Redford, Hollywood aranykorszakának igazi ikonja, generációk kedvence, a sármos filmsztár, aki színészként, Oscar-díjas rendezőként és a független filmek elkötelezett támogatójaként is maradandót alkotott.
Redford ahhoz a nagy hollywoodi generációhoz tartozott, amely a ’60-as és ’70-es években emelkedett a csúcsra, és hosszú évtizedeken át meghatározta a filmvilágot. Ez volt az az időszak, amikor Paul Newman eleganciája, Dustin Hoffman érzékenysége, Jack Nicholson zabolátlansága, Al Pacino elementáris ereje és Robert De Niro intenzív színészi játéka újraértelmezte a filmszínészetet. Velük egy sorban állt Warren Beatty, a korszak másik nagy szívtiprója, aki producerként és rendezőként is jelentős hatást gyakorolt, valamint Clint Eastwood, aki westernhős múltját kinőve komoly rendezői életművet épített.
Redford neve ma már jóval többet jelent egy legendás filmsztárénál.
Mi pedig, akik filmjein nőttünk fel, pontosan tudjuk, miért volt ennyire különleges a jelenléte. Volt benne valami könnyed elegancia, természetes sárm és visszafogott erő, ami miatt akkor is nehéz volt levenni róla a szemünket, amikor szinte semmit sem csinált. Robert Redford nem csupán színészként, hanem rendezőként és producerként is új távlatokat nyitott, legnagyobb kulturális öröksége pedig a Sundance Filmfesztivál és az azt működtető intézet, amely a független alkotók generációinak adott hangot és lehetőséget.
Robert Redford a Sundance Intézet alapító elnöke beszél a Sundance Filmfesztivál megnyitója alkalmából tartott vetítés elõtt a Utah állambeli Park Cityben 2020. január 23-án. (Forrás: MTI/EPA/George Frey)
Amellett, hogy a filmtörténetben mindörökre beírta magát a legnagyobbak közé, emberileg is példát mutatott abban, hogyan lehet Hollywood csillogása mellett hitelesen és a nyilvánosságtól bizonyos távolságot tartva élni. Hiába volt világsztár, életében nem a botrányok, hanem a következetesség, a szerénység és a természet iránti mély elköteleződés vált meghatározóvá.
És bár felsorolni is lehetetlen életművének nagyobbnál nagyobb sikereit, eredményeit, a családja mindig fontos helyet foglalt el az életében. Négy gyermeke született, közülük első fia, Scott csecsemőként halt meg, fia, James pedig 2020-ban hunyt el. Lányai, Shauna és Amy szintén a művészetekhez kötődnek.
A kezdetek és a sztár felemelkedése
Robert Redford 1936-ban született a kaliforniai Santa Monicában. Fiatalon festészettel, képzőművészettel is foglalkozott, majd a sporttal is megpróbálkozott, de végül a színészi pályánál kötött ki. Színházi munkák és kisebb tévés szerepek után a ’60-as évek közepétől kezdett el igazán felfigyelni rá Hollywood, és onnantól kezdve megállíthatatlanul indult el a filmes sikerkarrier útján.
Robert Redford 1937. augusztus 18-án született Santa Monicán. (MTI Fotó/CP)
Első jelentősebb szerepe a Mezítláb a parkban című romantikus vígjátékban volt, ahol azonnal megmutatkozott Redford újító színészi egyénisége. Paul Bratter szerepében ugyanis nemcsak a Broadway-siker filmes változatát vitte sikerre, hanem megmutatta, hogy a könnyed, humoros karakterekben is képes olyan finom érzelmi rezdüléseket megjeleníteni, amelyekkel bebizonyította: jóval több egy sármos, lehengerlő mosolyú főszereplőnél.
Ezt követően újabb és újabb klasszikussá vált filmszerepeivel hamar helyet kapott a hollywoodi filmcsillagok halhatatlanjai között. A Butch Cassidy és a Sundance kölyök című western egyik címszerepében Redford nemcsak újraformálta az addigi férfiideált, de olyan páratlan összhangban formálta meg szerepét Paul Newman oldalán, amely teljesen új módon ábrázolta a bűnözői élet árnyalatait: humorral, sármmal és emberi sebezhetőséggel. A film hatalmas sikere örökre összekapcsolta a két színész nevét.
A Newman és Redford közötti kivételes összhang hatalmas közönségsikert aratott, amit a filmszakma sem hagyott figyelmen kívül. Nem is kellett sokat várni a következő közös munkára: A nagy balhé (1973) című filmben tovább folytatódott a dinamikus páros diadalmenete. Johnny Hooker összetett szerepformálásával egy újabb szórakoztató mestermunka született, amely meghozta Redfordnak első és egyetlen Oscar-jelölését színészként, maga a film pedig elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat az 1974-es gálán.
Redford ezt követően sorra hozta stílusos karaktereit: az 1975-ös A keselyű három napja című filmben egy CIA-kódfejtőt játszott, majd Dustin Hoffman oldalán az 1976-os Az elnök emberei című filmben nyújtott felejthetetlen alakítást, amely Richard M. Nixon elnök újságírók általi üldözéséről szólt a Watergate-botrány időszakában.
(Forrás: Port.hu)
Az akciódús western-, gengszter- és kémfilmek karizmatikus főszerepei mellett sokaknak a romantikus filmek jóképű főszereplőjeként juthat először eszébe: Sydney Pollack Ilyenek voltunk című filmjében Barbra Streisand partnereként, valamint A nagy Gatsby című Fitzgerald-regény filmes adaptációjában nyújtott alakítása is örökre megmarad az emlékezetünkben.
Redford ekkorra már Hollywood egyik legnagyobb sztárja volt, mégsem elégedett meg azzal, amit a filmsztárság kínált neki. Egyre inkább érdekelte, mi történik a kamera másik oldalán, és az is, hogyan lehet a nagy stúdiórendszeren kívül másfajta filmeket létrehozni.
A rendező és producer
A ’60-as, ’70-es évek Hollywoodjának elvitathatatlanul Robert Redford lett az egyik legmeghatározóbb színészegyénisége – a saját, egyedi stílusában megformált karakterei örök klasszikusok lettek a filmtörténelemben. Miután színészi karrierje hamar a csúcsra ért, a ’80-as években egyre többször került a kamera másik oldalára: számos filmben vett részt producerként, és rendezőként is nagy műveket jegyzett.
Első rendezői filmje, az Átlagemberek 1980-ban készült, és rögtön meghozta számára a rendezői Oscar-díjat.
A film egy látszólag hétköznapi amerikai család széthullásának történetét mesélte el, Redford pedig egészen más oldalát mutatta meg vele, mint amit addig a közönség megszokott tőle. Az addig szellemes sármőrként ismert színész bebizonyította, hogy kellő érzékenységgel tud olyan mély témákhoz is nyúlni, mint a gyász, a családi kapcsolatok válsága és az egymás mellett élő emberek közötti kimondatlan feszültségek.
Későbbi filmjei, mint a Folyó szeli ketté (1992), a Kvíz-show (1994), a Suttogó (1998) vagy a Gyávák és hősök (2007) – mindegyik másfajta műfajt, másfajta rendezői koncepciót képviselnek, mégis mindegyikben felismerhető Redford markáns, mégsem harsány stílusa.
Producerként is aktív volt, és fontosnak tartotta, hogy támogatást nyújtson kezdő vagy feltörekvő fiatal rendezőknek, alkotóknak. Ennek a törekvésnek lett az egyik legfontosabb eredménye a Sundance Institute, amely később a Sundance Filmfesztivállal együtt Redford életművének egyik legjelentősebb részévé vált.
2013. május 22-én a 66. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon az All I Lost címû film alkotóinak fotózásán készített kép Robert Redfordról. (Forrás: MTI/EPA/Sebastien Nogier)
Sundance Filmfesztivál: az örökség építőköve
Felejthetetlen filmszerepei és rendezései mellett Robert Redford egyik legmaradandóbb kulturális öröksége a Sundance Institute és a Sundance Filmfesztivál lett. Az intézet 1981-es megalapításával olyan filmes közösséget hozott létre, amely teljesen új irányt és lehetőséget adott a független filmes szakmának.
A Sundance az évtizedek során a független film egyik legfontosabb nemzetközi találkozóhelyévé vált.
A Sundance Filmfesztivál lehetővé tette, hogy a nagy stúdiófilmek árnyékában reflektorfényt kapjanak a kisebb költségvetésű, kísérletező filmek, fiatal rendezők és új látásmódok. Redford nemcsak létrehozta, hanem évtizedeken át támogatta, segítette is a fesztivált, és fontosnak tartotta, hogy a fiatal tehetségeknek valódi lehetőségük legyen saját hangjuk megtalálására.
A Sundance szellemisége éppen abban különbözött a hagyományos hollywoodi működéstől, hogy nem elsősorban a sztárok és a hatalmas költségvetések felől közelített a filmhez. A történet, az alkotói szabadság és az új hangok kerültek a középpontba. Redford egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy a filmvilág jövőjét nem kizárólag a nagy stúdiókban készülő produkciók jelentik.
Ez az örökség ma is tovább él. A Sundance Institute azóta is független filmeseket és más művészeti területek alkotóit támogatja, Redford elképzelése pedig generációk számára nyitott utat.
Robert Redford a Sundance Fesztiválon 2014-ben (EPA/GEORGE FREY)
Robert Redford halálával 2025 őszén egy legendás hollywoodi korszak újabb meghatározó alakját veszítettük el. Az utóbbi évtizedekben a filmes világ és mozikultúra átalakulása, a streamingcsatornák térhódítása, a franchise-filmek és sikersorozatok előretörése mind megváltoztatták azt, amit közel fél évszázadig elsősorban filmművészetként értékeltünk, és aminek Redford egyik legnagyobb alakítója és ikonja volt.
Ebben a megváltozott világban talán még jobban látszik, milyen különleges helyet foglalt el: egy olyan korszak sztárja volt, amikor egy-egy színész neve önmagában elég volt ahhoz, hogy megtöltse a mozitermeket, miközben rendezőként és producerként már azon dolgozott, hogy azoknak is legyen helyük, akik nem fértek be a hollywoodi fősodorba.
