Tapasztalt anyaként pedig már, a titkok és a túlélés eszköztárának birtokában, szívből tudunk nevetni egykori naiv hozzáállásunkon, és az akkoriban rettenetesen frusztráló helyzeteken is. Már igen kevés dologgal lehet megijeszteni vagy elbizonytalanítani minket, abban pedig végképp nem, hogy visszavonhatatlanul anyák vagyunk életünk végéig – s még azon is túl.
Minden, ami kijön
Egy kisbaba extra cuki, kalimpál a kis kezecskéivel, apró, aranyos ruhákba lehet öltöztetni, hát nem csodálatos? Aztán amikor először tör elő belőle a magzatszurok, a pisi, a buki, a hányás, a takony, a nyál, vagy rossz esetben a vér, teljesen elképedünk. Amilyen kis aprók, olyan hihetetlen mennyiségű gusztustalan masszát képesek termelni, sőt, a termelésen túl ránk kenni, lövellni, sőt, az egész lakást összekenni vele. Szóval onnan tudhatjuk, anyák vagyunk, hogy ha hányásról hallunk, nem elmenekülünk előle, hanem felé haladunk, kezünk már ismerős mozdulattal támasztja a homlokot, és keresi a lavórt, bevált háziszereink vannak a hasmenés kezelésére, már nem rettenünk meg öt liter nyáltól, tíz liter zselés állagú sárga trutyitól és a nagy halom, gyanús foltokkal tarkított szennyestől sem.
Fotó: iStock.com/gpointstudio
Állva alszunk
Az alvás az egyik legelső dolog, amit a gyereknevelés kihúz alólunk. Hol vannak már a hétvégi lustálkodások, a 8–10 órás, pihentető alvások sötétben, nyugalomban? Az első hónapokban sokan magukhoz sem térnek, annyira kialvatlanok, bónuszként viszont néhány órára szó szerint bárhol, bármilyen pózban képesek összerogyni, és szundítani egyet. Később megjelennek az éjszakai fények, a plüssállathordák, a többórás mesélések, a szörnyek keresgélése az ágy alatt, a hisztik kezelése, aztán meg, mikor végre megtanítottuk aludni a kis nyavalyást, reggelente pont mi rángatjuk ki az ágyból nagy tiltakozása ellenére, hogy menjen iskolába. Nyugodtan aludni talán a gyerek 18 éves kora után fogunk, aztán van néhány évünk, amíg nem jönnek az unokák…
Multitasking
Sosem gondoltuk volna, hogy ennyi mindent vagyunk képesek egyszerre csinálni. Fél kézzel pelenkázunk, a másikkal a popsitörlőt keresgéljük, a harmadikkal krémezünk, a negyedikkel a nagytesót segítjük fel a földről, az ötödikkel az ebédet kavarjuk, a hatodikkal cumisüveget fertőtlenítünk… Nagyobb gyereket egyszerre öltöztetünk, nevelünk, pakolunk, etetünk, sürgetünk, kúrálunk, vigasztalunk, szabadidőnkben leckét írunk, iskolatáskákból távolítunk el gyanúsan zöldülő, ott felejtett szendvicseket, miközben dolgozunk, és a lakást is összekapjuk, mielőtt megjönnek a látogatók. Simán lekörözünk bármilyen robotot.
Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages
Sosem vagyunk egyedül
Melyik anya ne vágyott volna csak legalább tíz percre a vécén, amit egyedül, csupán a dolga végzésével, urambocsá’ gondolkodással, újságolvasással tölthet! Sokan ennek érdekében hazudni sem átallanak, de sajnos a kulcsra zárásos módszeren kívül nem működik sem – akkor viszont az ajtó alatt csúsztatnak be üzeneteket, és üvöltenek a túloldalon. Hatalmas örömmel tölt el, ha végre egyedül mehetünk bevásárolni – senki nem dobál ki semmit a bevásárlókocsiból –, nézelődni – senki sem rángat, hogy de pisilni kell –, sétálni – nincs több csigaszámlálás és lajhártempó –, vagy csak elölthetünk egy fél napot egyedül a saját ágyunkban anélkül, hogy gyereklábakat, kiflivégeket és műanyag figurákat kéne kiszabadítanunk az oldalunkból. Aztán persze öt perc telik el így, máris azon gondolkodunk, mit csinálhat most a gyerek a nagyinál, a táborban, vagy épp ahol van. Egy lépés, és a megszokott plüssállatával vagy pizsamáját ölelve alszunk el, hogy aztán minden kezdődjön elölről.
