Kos: építsünk karriert
Számunkra idén minden a karrierről fog szólni, így fogadjuk azt meg, hogy az új évet karrierlehetőségek böngészésével fogjuk kezdeni. Meglepődnénk, hogy mennyi lehetőség áll előttünk.
Bika: tanuljunk valami újat
A Bikák számára 2018 a tanulás éve lesz, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy rögtön második vagy harmadik diplomát kell szereznünk. Tanulás lehet az is, ha feliratkozunk egy jógatanfolyamra, vagy olyan helyekre utazunk, ahol sokat tanulhatunk a helyiektől.
Ikrek: kezdjünk közös kalandba
2018-ban az Ikrek számára a kölcsönösen jövedelmező kapcsolatok fognak igazán beindulni, ami jelentheti azt is, hogy egy baráttal közös vállalkozásba vágunk, vagy akár azt is, hogy a párunkkal közösen összedobunk egy autóra valót. Ezzel kapcsolatban tegyük az újévi fogadalmunkat.
Rák: erősítsük meg a kapcsolatainkat
Jövőre végre képesek leszünk értékelni a baráti, családi és szerelmi kapcsolatainkat, és arra törekszünk majd, hogy ezeket megerősítsük. Ha szinglik vagyunk, akkor koncentrálhatunk arra is, hogy találjunk magunknak egy hozzánk illő párt.
Oroszlán: figyeljünk az egészségünkre
Az Oroszlán idén az egészségét helyezi előtérbe, edzeni jár és egészséges életet próbál kialakítani. Végre megérthetjük, hogy az egészség az, ami a legfontosabb, minden más csak másodlagos.
Fotó:Pexels/CC0 License
Szűz: találjunk egy új hobbit
Ideje, hogy olyan hobbit találjunk magunknak, aminek nincs köze a munkánkhoz. Idén rengeteg újdonságot kipróbálhatunk, míg végre rátalálunk arra, amiben igazán kiteljesedhetünk.
Mérleg: kerüljünk közelebb a családunkhoz
Ha Mérlegek vagyunk, a 2018-as év számunkra a családról fog szólni. Közelebb kerülünk a vér szerinti vagy választott családunkhoz, és arra törekszünk majd, hogy egyre szorosabb kapcsolatot ápoljunk azokkal, akiket szeretünk.
Skorpió: kezdjünk naplót írni
A 2018-as év a kreativitásunkra játszik rá, ezt használjuk is ki, és igyekezzünk minél többet alkotni! Írjunk naplót, jegyzeteljünk, kezdjük el leírni a gondolatainkat. Ki tudja, mi kerekedik majd ki belőle?
Nyilas: fizessük ki az adósságainkat
Az idei évben tisztázhatunk minden adósságot, a pénzügyieket és a nem pénzügyieket is. 2018-at arra áldozzuk, hogy egyenesbe jöjjünk, és ne tartozzunk senkinek.
Bak: figyeljünk oda magunkra
Mostanában nagyon önzetlenek voltunk, ami egy ideig jó, de amikor elkezdjük a saját szükségleteinket háttérbe szorítani, megváltozik a helyzet. 2018-ban fogadjuk meg, hogy magunkat helyezzük előtérbe!
Vízöntő: szánjunk időt a kikapcsolódásra
120 százalékon pörgünk, pedig egy kis pihenés sem ártana – fogadjuk meg, hogy 2018-ban szándékosan, tudatosan szánunk időt arra, hogy egy kicsit kikerüljünk a mókuskerékből, és magunkra figyeljünk.
Halak: találjunk új barátokat
2018-ban egy kicsit fellendül a szociális életünk, és célunk lesz, hogy új barátokat szerezzünk. Rengeteg olyan emberrel ismerkedhetünk meg, akik fontos szerepet játszanak majd később is az életünkben.







