A mindfulness, magyarul tudatos jelenlét az, ahogy figyelmünket tudatosan és ítélkezésmentesen a jelen pillanatra fordítjuk. Gyakorolhatjuk ezt meditáció, jóga útján is, de életünk bármely pillanatában lehetünk „mindfulok”, amikor arra figyelünk, ami éppen a jelen pillanatban történik.
Ez első hallásra egyszerűnek tűnhet, pedig nem az. Hányszor volt már, hogy egy értekezleten elkalandozott a figyelmünk és már a délutáni bevásárlólistát raktuk össze fejben? Vagy amikor gyermekünkkel játszottunk, de a holnapi határidő körül keringtek gondolataink? Esetleg nem tudtuk élvezni új kedvesünkkel a randevút, mert magunkban az exei miatt féltékenykedtünk? A ránk zúduló rengeteg elvárás és információ, a multitasking nyomása mind azt eredményezi, hogy a jelen pillanat helyett valahol máshol legyünk – így viszont a szemünk előtt repül el az életünk anélkül, hogy igazán megéltük volna. Vegyük sorra, mi az a három verhetetlen előny, amit a mindennapos mindfulness gyakorlásból nyerhetünk?

Fotó: iStock.com/shironosov
Produktivitás
Ha rendszeresen gyakoroljuk a tudatos jelenlétet, azzal figyelmi „izmainkat” eddzük meg. Könnyebben, hosszabb ideig fogunk tudni egy helyre koncentrálni, ennek segítségével pedig gyorsabban elvégezzük munkahelyi feladatainkat, hiszen nem tereli el figyelmünket a közösségi média, a csacsogás és egyéb felesleges, időrabló dolgok. Fókuszáljunk egyetlen feladatra, ahelyett, hogy egyszerre több dologgal akarnánk végezni! Ez nemcsak a teljesítményünket, de kreativitásunkat is növelni fogja, a nap végén elégedettebbek leszünk magunkkal, és a szabadidőnkben végre a minőségi pihenésre figyelhetünk.
Szeretetteli kapcsolatok
Rengeteg kapcsolatunk fut úgy zátonyra, hogy észre sem vesszük. És tényleg észre sem vesszük: mert nem vagyunk ott a másikkal, nem figyelünk rá, nem ismerjük meg valójában. A mindfulness gyakorlása arra bátorít, hogy ha együtt vagyunk szerettünkkel, barátunkkal, forduljunk felé kíváncsian és ítélkezésmentesen! Ismerjük meg igazi énjét és eszerint szeressük őt, ne saját illúzióink és elvárásaink alapján! Kapcsolatunk így elmélyül, nő a bizalom és az intimitás benne, ez pedig boldogságunk, élettel való elégedettségünk alapja.

Fotó: iStock.com/g-stockstudio
Testi harmónia
Előfordult már, hogy munka közben csak gyorsan bekaptunk valamit ebédre, ami a kezünkbe került? Vagy hogy tévénézés közben észrevétlenül lecsúszott egy tábla csoki? Vagy éjszakába nyúlóan dolgoztunk valamin, másnap pedig alig álltunk a lábunkon a fáradtságtól? Ezek pont abból fakadnak, hogy automata üzemmódban voltunk, oda se figyeltünk, mit teszünk az egészségünkkel. A rendszeres mindfulness gyakorlás segít egyensúlyba kerülni saját magunkkal. Ha megtanulunk odafigyelni testünk jelzéseire, sokkal egészségesebben fogunk élni: a megfelelő mennyiségű és minőségű testmozgás, a kiegyensúlyozott étrend és az elegendő pihenés mind olyan dolgok, amikre a testünk vágyik – ha meghalljuk a jelzéseit, máris úton vagyunk egy egészségesebb, erősebb én felé.
A mindfulness rendszeres gyakorlásával életünk minden területén egyértelmű fejlődést érhetünk el. Éppen ezért érdemes beleásni magunkat a tudatos jelenlét megismerésébe, és fokozatosan beépíteni az életünkbe.