Csillagok

„Csak az a kő szólít meg, amely a miénk” – így indulhatunk a mandalakövekkel a teljesség felé

Minden kőnek lelke van. A nehézség inkább a megfelelő kő „beszerzése”, ami alkalmas is a segítésnyújtásra. Tudom, furán hangzik, hogy a kő dönti el, akar-e segíteni, de mindegyik egy külön egyéniség. Mindegyik másban erős, mást tud. Én ezt a rezgést csupán kiegészítem a színek erejével. A színterápiát már az egyiptomi, görög, indiai, kínai gyógyászatban is használták, például egy egyiptomi nő, ha menstruációs görcsei voltak, narancssárga kelmét tekert a hasa köré. Mára a színterápia visszatért az alternatív gyógyászat zászlaja alatt. Tehát a recept nagyon egyszerű: vegyünk egy nagyon jó rezgésű követ, és használjuk a színek erejét. A színek különböző hangulatokat váltanak ki belőlünk, emellett gyógyító hatással is rendelkeznek. Különböző kialakult betegségek esetén segítenek a gyorsabb felépülésben. Egyes színek kifejezetten pozitívan hatnak például fáradékonyság, stressz, depresszió, feszültség, étvágytalanság esetén. Feltöltenek minket energiával. Ám azt is megfigyeltem, hogy a mandalakő választ! Ha kiteszek harminc mandalakövet az asztalra, minden embert csak egyetlenegy szólít meg. Éppen az, amelyikre szüksége van az illetőnek.

Fotó: Soltész Mónika

Fotó: Soltész Mónika

Fotó: Soltész Mónika

Fotó: Soltész Mónika

Soltész Mónika

Asztrológus, életviteli tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner, azt tanácsolja, nézzük meg, mi is hiányzik az életünkből, és erősítsük azt.

Hogy kerültél kapcsolatba a mandalakövekkel?

Amióta az eszemet tudom, imádom a köveket, szeretem kézbe venni őket. Mindegyik kőnek más a formája, a rezgése, más hatást vált ki belőlem. Gyerekkoromban szerettem festeni is, de ez valahogy a tanulmányaim során elveszett. Az iskoláim elvégzése után beléptem a mókuskerékbe: multinacionális karrier, családalapítás, építkezés, gyerekek. Mindenem megvolt, amit ebben a civilizált társadalomba a siker fogalma alatt értünk, mégis kongott bennem az üresség. Néha úgy értem haza, nem is emlékeztem,  hogy történt, egyszer csak ott álltam a kapu előtt. Majd jöttek sorban az egészségügyi problémák, előbb csak apróbbak, majd tumor. Ez valahogy felrázott, életmódváltásra késztetett életem minden színterén. Elindultam az asztrológia, metafizika és a természetgyógyászat irányába. Megértettem, hogy az élet sokkal több, mint a sárga csekkek befizetése, és egy ponton kiléptem a taposómalomból. 2001 óta terapeutaként dolgozom, és rendszeresen túrázom a Bükkben. Ismét elkezdtem köveket gyűjteni, majd festeni, bár először vászonra. Egy depressziós, pánikbeteg páciensemnek megfestettem az egyik nagyon jó rezgésű kövemet, hogy mindig legyen nála, tudjon mibe „kapaszkodni”, ha megint rátör a roham. És bevált. Azóta festek védelmező, relaxáló, bölcsességerősítő, egyensúly-, szerelembevonzó mandalaköveket, és születési idő alapján személyre szóló köveket, amik erősítik a hiányokat.

Hogyan képes megváltoztatni egy kő az ember életét?

Mindennek van rezgési frekvenciája: a boldogságnak, a bőségnek, a szerelemnek, az egészségnek, a szerencsének,  az auránknak, gondolatainknak, sőt még az ideális munkának is. A külső hatások is rezgések (emberek, szituációk, táplálék, média), melyek hatással vannak a mi saját rezgéseinkre (érzelmeinkre, gondolatainkra és egészségünkre). Ez a reakció lehet érzés, gondolat, tett vagy beszéd. A világon minden energiát továbbít, és minden energiának rezgése van. Az energiák folyamatosan kommunikálnak, a csakrák nyitódnak és záródnak. Az energiák be tudnak vonzani dolgokat és eseményeket, de ugyanúgy távol is tudják tartani ezeket. Minden a rezgéseken múlik. Ha ezek megváltoznak, a körülmények is megváltoznak.

Ha nem vagyunk elégedettek jelenlegi helyzetünkkel, változtassuk meg a rezgéseket! Akár egy mandalakővel. Nézzük meg, mi is hiányzik az életünkből, és erősítsük azt.

A kövek színei vagy a formák hatnak ránk erősebben?  

A színek és a formák is rezgés, energia, mint minden. Melyik ujjunk fontosabb?

Gondolom, maga a festés is egy különleges élmény, s az is kifejezetten jó hatással van rád… 

A festés, mint ahogy a túrázás is, egy más tudatállapot, a meditáció egy formája. Kikapcsol és feltölt, jót tesz a testnek és a léleknek.