Természetesen csak viccelünk. Pontosabban: ha valaki követi a tanácsainkat, akkor valószínűleg inkább boldogtalan lesz, mintsem boldog, tehát ez nem tréfa. Az azonban sokkal inkább, hogy azt tanácsoljuk, legyünk boldogtalanok. Sőt, akik a boldogság felé vezető utat választják, jobban járnak, ha az alábbi tanácsainknak éppen az ellenkezőjét teszik. Szabad a választás: szerintünk így lehetünk boldogtalanok, avagy tippek kezdőknek és haladóknak.
Rettegjünk az anyagi problémáktól
Úgyis hó eleje van, máris kezdhetünk félni attól, vajon megkapjuk-e a havi fizetésünket, s ha igen, vajon mennyit vontak le abból, és a maradék elég lesz-e hó végéig. Remélhetőleg máris görcsbe rándult a gyomrunk, és feszülten számolunk fejben, bosszankodunk, hogy mennyi mindenről le kell mondanunk megint, és este szinte biztos, hogy álmatlanul forgolódunk majd, mert addigra már biztosak leszünk abban, hogy a fizetésünk két hétre sem lesz elég…
Panaszkodjunk sokat
Ezt máris elkezdhetjük, és abba ne hagyjuk, amíg el nem alszunk! Kezdhetjük az időjárással, majd jöhetnek a klasszikusok: panaszkodjunk a munkánkról, a munkakörülményekről és a fizetésről, majd elővehetünk néhány személyes problémát, mint sorbanállás, az elintéznivalók, a gyerek gondjai és a férjünk figyelmetlensége, a barátokról és családtagokról nem is beszélve! Ugye, hogy milyen sok téma van, amin zsörtölődhetünk? Kezdjük is mihamarabb, hogy legyen időnk mindre!
Fotó: iStock.com/MangoStar_Studio
Feltételezzük mindenkiről a legrosszabbat
Akárkivel is találkozunk, beszélgetünk a nap folyamán, feltételezzük róla a legrosszabbat. Ne bízzunk senkiben, ne higgyünk senkinek, hiszen úgyis mindenki csak rosszat akar nekünk, senkire nem lehet számítani. Mindenki rosszindulatú és számító. Persze ezek ránk egyáltalán nem vonatkoznak, mi áldozatok vagyunk, akikkel mindig mindenki csak kibabrál – lám-lám, erről máris lehet panaszkodni!
Kritizáljunk mindent és mindenkit
Ha már elégedetlenek vagyunk, annak adjunk is hangot! Kritizáljunk mindenkit, akivel csak kapcsolatba kerülünk – kezdhetjük akár mások külsejével, de a viselkedését, munkáját, életét is nyugodtan véleményezhetjük. Ahogyan az élet más területein is biztosan találunk rengeteg hibát, amit kritizálhatnánk, mert mi biztos, hogy mindenkinél jobban tudjuk, mit és hogyan kellene csinálni. Kezdhetjük a villamoson vagy a boltban, sorbanállás közben, de akár a munkatársunk munkájába is beleszólhatnánk, biztos, hogy már elrontott valamit munkakezdés óta.
Fotó: iStock.com/alexeyrumyantsev
Unatkozzunk, amikor csak lehet
Ha van egy kis szabadidőnk, ne találjunk ki magunknak programot. Minek? Úgyis pihenni szeretnénk. Dőljünk hátra a fotelben, vagy feküdjünk a kanapéra, és unatkozzunk, mondván, hogy éppen kipihenjük a fáradalmainkat. Ha meguntuk, nehogy felkeljünk, unatkozzunk tovább, kitartóan – hogy akarunk boldogtalanok lenni, ha ilyen könnyen feladjuk, és valami tennivaló után nézünk?
Ragaszkodjunk mindenhez és mindenkihez
Ne engedjük el a múltat – rágódjunk inkább azon, hogy „mi lett volna, ha…?”. Ragaszkodjunk a szokásainkhoz és a felhalmozott tárgyainkhoz. Például ha valaki szakított velünk, attól még nyugodtan nézegethetjük a képeit, és esetleg elmehetünk a háza előtt kétszer-háromszor naponta, azt vizslatva, mikor ér haza, és kivel, ahogyan a volt munkahelyünk is bizonyára ugyanott áll, arra is elkanyarodhatunk. Szomorkodjunk az elmúlt dolgokon és persze rettegjünk a jövőtől. Ó, és semmiképp ne legyünk hálásak – különben is miért?
Fotó: Kerepeczki Anna
Egy családi anekdota szerint még olvasni sem tudtam, de papírlapokkal a kezemben már azt játszottam, hogy tévébemondó vagyok. Végül az nem lettem, de dolgoztam rádióban és tévében is, míg végül rátaláltam az újságírásra. Szeretek írni. Képes vagyok egy szóba, kifejezésbe vagy mondatba annyira beleszeretni, hogy percekig olvasom, ízlelgetem. Ha könyvben találtam, kénytelen vagyok hangosan felolvasni, hogy halljam is azt a szót vagy mondatot. Igen, a zsúfolt villamoson is. Aztán pedig reménykedem, hogy egyszer majd lehetőségem lesz használni is azt a számomra különleges szót vagy szókapcsolatot.
