Kos
Egy tüzes jegy csakis tüzes illatokat és ehhez kapcsolódó színeket keressen. Érdemes mustársárga vagy éppen borsmentazöld gyertyák közül válogatni, és ennek megfelelően megnyugtató és energetizáló mentaillatot választani.
Fotó: unsplash.com/ArtembALI
Bika
Kifinomult érzékű ember lévén kifinomult illatokra és színekre is van szükség, mint például a rózsa vagy az ibolya, és ennek megfelelően a rózsaszín, a piros és a lila különböző árnyalatai passzolnak hozzá leginkább.
Ikrek
A jegy szülöttéhez illatban és színben is leginkább a levendula passzol. Ez polarizálja használóját, ami által élete könnyen egyensúlyba kerülhet.
Rák
Igazi kuriózum költözhet a Rák otthonába, hiszen az ő virága a liliom, a tavirózsa, valamint a muskátli is. Utóbbit leszámítva érdemes életterét liliomillatba burkolni, hogy megérezhesse önmaga kiteljesedését.
Oroszlán
Könnyű dolga van az Oroszlánnak, hiszen a sárga összes vidám árnyalatát felhasználhatja mécseseiben, ugyanis a sáfrány, a rozmaring, a napraforgó és a körömvirág is mind az ő növénye. Érdemes illatban a körömvirág esszenciájánál maradni, ugyanis az adhatja a legtöbbet lényének.
Szűz
Nem meglepő módon a legtisztább szín kapcsolódik a Szűzhöz, mégpedig a fehér. Illatban ez jolly joker, hiszen bármi lehet, ami a tisztaságot és az ártatlanságot, az örök fiatalságot szimbolizálja.
Mérleg
Aki mindig az egyensúlyra törekszik, annak két kezében egy-egy hortenzia jelenti a stabilitást. A lakásban ennek megfelelően rózsaszín, hortenziaillatú gyertyát érdemes használnia.
Skorpió
E misztikus jegyhez varázslatos és különleges dolgok is tartoznak. A Skorpió színe leginkább a sötétlila vagy a sötétzöld, illat szempontjából pedig az erdei gyümölcsök és azon belül is a szeder a legmeghatározóbb. Gyertyának színnek megfelelőt, füstölőnek pedig gyümölcsöset érdemes választani.
Nyilas
A Nyilasok határozott egyéniségükből fakadóan egyből meg is találják a maguknak megfelelő dolgokat. Ha valamiért ez mégsem történne meg, akkor a fahéj és a szantálfa füstölők az ő legjobb választásai. Nappalijába világosbarna gyertyákat ajánlunk.
Bak
A zöld legkülönbözőbb árnyalatait kedvelik leginkább a Bakok, és ennek megfelelően, mivel természetkedvelő emberekről van szó, a fenyő illata áll lelkünkhöz a legközelebb.
Vízöntő
A jegy különlegessége az állandó frissesség, ami otthonába is akkor költözik be igazán, ha a természet színeit és illatait választja, de kizárólag intenzív gyümölcsillatokban, leginkább citrusfélékben gondolkodik, mint a narancs, a citrom és a grapefruit.
Halak
A Halak harmóniájához elengedhetetlenek az élénk színek, ezért a legjobban a zöld illatgyertyák illenek hozzá, de füstölőből olykor bátran választhatja a zsályát is, hogy a változatosság hozhassa el számára a kiteljesedést.







